Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Megcsalás » Hogyan történhetett ez?...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogyan történhetett ez? Barátnőm 3,5 év után szakított velem arra hivatkozva, hogy már nem érzi azt amit éreznie kellene annak ellenére, hogy mint embert szeret, illetve leszögezte, hogy nincs harmadik fél és nem is szeretne.

Figyelt kérdés

28 éves vagyok ő 24.

Azt mondta sokat őrlődött rajta, magában.

Egy igazán ragaszkodó embernek ismertem meg, de minden összedőlt bennem.

Ehhez képest szaktásunk után 2 héttel már mással látták.

Ezt követően pár napra felhívtam, konkrétan rákérdeztem, hogy az-e az a valaki, letagadta, illetve azt is hogy szerelmes lenne, illetve azt is hogy megcsalt, szakítás után kezdtek el ismerkedni.. Ezt a valakit ismerem futólag és ő is ismerte előttem, gyanakodtam rá a szaktásunk után.

Egy világ dőlt bennem össze, sosem gondoltam volna.

Minden jel arra mutat, hogy megcsalt és már réges régen túl van rajtam. Családi bemutatkozás is megvolt már.

Hogyan lehetséges ez?

Átverve, megalázva, megszégyenítve érzem magam.

Az önbecsülésem a padlón és nem értem hogyan történhetett.

Hogyan tud egy ember így szétgázolni egy másikat?

Azóta is őrlődöm pedig ennek már lassan 2 hónapja, és képtelen vagyok elfogadni a tényt.



2020. júl. 28. 16:38
1 2
 11/19 A kérdező kommentje:

Az utolsó két hónapban már nem volt százas a hozzáállása. Ezt észrevettem és próbáltam jobban közeledni, de már érdektelen ék tűnt, aztán robbant a bomba. Így utólag már biztos vagyok benne, hogy a másik ekkor már valamilyen szinten jelen volt. Bár ez szerintem, de nem volt kibékíthetetlen ellentét köztünk, amit nem lehetett volna megbeszélni vagy csiszolni.

A szakítós duma már csak sallang, nellébeszéd volt, hogy kíméletesen szabaduljon tőlem. Nem volt gerince, hogy bevallja beleazeretett másba.

2020. júl. 29. 09:10
 12/19 anonim ***** válasza:

7#vok.Nem értik az ironiát,de mind1 is.

Ez a nő semmit se érdemel belőled,jobb is,hogy vége lett.

Az ilyen jellemteken pitchákat már az elején ki jell b..ni.

Általában ha idafigyel az ember,ezek a dolgok nem palástolhatóak sokáig,mert természetükhöz tartozik.Ideig -orág elszínészkedhetnek,megtévesztve,de hamar megmutatkozik az igazi énjük.


Ne sajnáld egy kicsit sem.

2020. júl. 29. 09:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/19 anonim ***** válasza:
Igazából annyit hibázott a lány, hogy nem mondta el neked egyenesen. Sajnos ez ilyen, előfordul hogy beleszeret a párod valaki másba. Megakadályozni nem tudod, max ha bezárod a házba.
2020. júl. 29. 10:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/19 A kérdező kommentje:
Sajnos a közvetlen környezetemben sem példanélküli ez az eset. Csak nem értem hogy lehetett képes ezt így. Sosem gondoltam volna. Csekély vigasz és szomorú, hogy nem egyedi eset.
2020. júl. 29. 10:13
 15/19 anonim ***** válasza:
Legközelebb lehet te leszel szerelmes másba. Amíg nem házas az ember, szeirntem nem kötelezhető, hogy minden tőle telhetőt megtegyen a kapcsolatáért. Ha szerelmes leszel, továbblépsz. Házasságban pedig küzdesz a kapcsolatodért.
2020. júl. 29. 10:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/19 anonim ***** válasza:

Tényleg utolsó?

Ne kötelező félrekefélni sem.

Például lehet közölni előtte a másikkal,hogy :Hé!Nem vagyok paraszt sunyi,befejeztük,mert van kilátásba más,szerelmes lettem!

A házasságban se kötelező.Ki is írná azt elő,csak úgy jönnek,véletlenül.Arra sétált,és beleakadt a farka.

2020. júl. 29. 11:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/19 anonim ***** válasza:
Mint írtam, szerelmes lehet bárki bármikor másba. Nem a félrekefélésről beszéltem.
2020. júl. 29. 11:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/19 anonim ***** válasza:

17#Azzal nincs is gond.Egyetértek.Viszont a kérdező irásából az derült ki,hogy a megcsalta a kedvese.Erre irtam,amit irtam.

Nincs senki hozzáláncolva a másikhoz,de tisztességgel,őszintén illik bánni a másikkal,az se kellemes,de megalázni azért nem kell.

Vállalni kell a tetteinket,és nem sunyin ,gyáván trükközgetni.

2020. júl. 29. 15:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/19 anonim ***** válasza:
Kedves válaszoló velem is ez ugyan így 1 honapja megtortent és mi is 3.5 félévi voltunk együtt úgy hogy mi egy albérletbe is laktunk csak engem meg is csaltak és el se akarta mondani a csaj sőt még ő akart ki rakni az albibol... Hidd el nekem egy ilyen nő 20 Ft-ot nem ér hogy annyi gerinc nincs benne hogy elmondta neked hogy valami nincsen rendben oldjuk meg.. Nem ő inkább másra kacsingat... Ez a gyenge emberek jelleme a megcsalás nem hiba hanem egy döntés.. Hidd el nekem a másikkal is ezt megfogja tenni mert ugye a rózsaszínű köd mindig elmullik mert ez a természetes de az már saját magán mullik hogy hűséges típus vagy csalfa... A karma úgy is mindent vissza ad örülj hogy megszabadultál tőle mert nem is szeretett igazán. Kitartást éld meg a szomorúságot sird ki magad ha kell mert csak erősebb leszel és úgy is megtalálod az igazit
2020. aug. 5. 12:38
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!