Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Megcsalás » Egyetlen megcsalást képes...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Egyetlen megcsalást képes lennél ilyen előzmények mellett megbocsátani?

Figyelt kérdés
A férjemmel párterápiára járunk, amit egyébként ő ajánlott fel, mert egyébként már szóba került a válás is. Az egyik beszélgetésen a hűségről volt szó, ahol állította, hogy ő talpig hűséges volt mindig. Egyébként abszolút ebben a hitben is voltam, nem emiatt kerültünk a válás szélére, hanem elhidegülés miatt, de ezt majd ki is fejtem. Szóval miután eljöttünk a terápiáról már a kocsiban elkezdte mondani, hogy valójában volt egy nő.. Neten kezdtek el beszélgetni, aztán néhány hónap múlva együtt töltöttek egy éjszakát. Egy alkalom volt, ami után eldöntötte, hogy soha többet nem tesz ilyet, inkább elvál, ha nem lesz változás. Na, igen. Ez egy olyan eset, amihez valójában három ember kellett, én is hibás vagyok. Ikergyerekeink vannak, akik teljesen leszívnak, mióta megszülettek konkrétan csak aludni járok a hálószobába. Külsőleg bár, sikerült az alakomat visszanyerni, de nagyon elhagytam magam. Levágattam a hosszú hajamat, amit imádott a férjem, nem jártam az elmúlt 2 évben egyáltalán kozmetikusnál,fodrásznál és megmondom őszintén el is felejtettem milyen csinosnak lenni. Annyira csak az anyaságra koncentráltam, hogy abban jó legyek, hogy minden más egyszerűen eltünt. Emellett nem is kommunikáltam szinte a férjemmel, maximum a bevásárló listáról és a gyerekekről beszélgettünk. Ha nincs a terápia észre se veszem mennyire kihagytam őt az életemből, hiába mondogatta eleinte, hogy nem jó ez így. Most ott tartok, hogy az lep meg, hogy csak egyszer ment félre. Mégis úgy érzem képtelen vagyok neki ezt megbocsátani. Minden egyes nap meleg vacsora várja haza, nevelem az ő gyerekeit, vezetem a háztartást és mint írtam elismerem, hogy hibáim voltak, de ezt nem érdemeltem volna. Nem az az egy éjszaka bánt nagyon, hanem a hónapig tartó csevegés, az érzelmi megcsalás. Fizikailag egy alkalom volt, de lelkileg egy hosszabb ideig tartó viszony. Szeretem őt és a párterepiának köszönhetően mostanában volt már intimitás is köztünk, ami ugyanolyan jó volt, mint régen. Emiatt talán megérne egy esélyt,de nem tudom lehetne még bizalom részemről. Minden közeli ismerős, akitől tanácsot kértem azt mondta bocsássam meg, 13 év együttlétbe ez belefér, főleg az előzményeket nézve, de nehéz döntés. Emiatt kérném ki ismeretlen, pártatlan emberek véleményét is.
2020. júl. 23. 21:22
1 2
 1/18 anonim ***** válasza:
95%

Mikor volt ez az afférja?

Nem mondom, hogy lehetetlen ilyen esetben megbocsátani, főleg, ha tényleg tanult belőle és azóta semmi. De piszok nehéz lesz. Ő besegít a gyerekekkel kapcsolatos dolgokba?

2020. júl. 23. 21:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/18 anonim ***** válasza:
92%

Nem az ő gyerekeit neveled, hanem a ti gyerekeiteket. Ezen nagyon felkaptam a fejem, elég durva ilyet olvasni egy nőtől.

Nekem a megcsalás elvileg nem fér bele semmilyen körülmények között, de a leírtakat olvasva azért meg lehet érteni szerencsétlen férjedet.

2020. júl. 23. 21:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/18 anonim ***** válasza:
95%
Hát, ha olvasnák az ismerőseim, most biztos meglepődnének, mert nálam nagyobb "váláspártit" nem nagyon ismernek, de ebben a helyzetben én adnék még egy esélyt, ha egyébként a terápián jól haladok(a leírás alapján úgy tűnt). Viszont mindenképpen meg kellene említeni a terapeutának, hogy segíteni tudjon a feldolgozásban. Ha látszólag megbocsájtod, de közben nem tudod elfogadni, és minden konfliktusnál a fejéhez vágod, úgy biztos nem fog működni. Akkor meg hiába fektettek bele egy csomó energiát, ha a vége úgyis válás.
2020. júl. 23. 21:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/18 anonim ***** válasza:
91%

Te érzed, higy meg tudod-e bocsátani vagy sem. A leírás alapján valóban rá lehetne mondani, hogy egyszer volt, hiba volt, de még lehet bocsátani.


Viszont még valami:

Te úgy látom, hogy észrevetted a hibáid. Csak a gyerekekkel foglalkoztál, nem adtál magadra, slampos lettél.

És ő mit tett? Besegített a gyerekek körül? Eszébe jutott valaha, hogy ha egy kis terhet levesz a válladról, akkor esetleg lesz energiád a szexre is? Oké, higy apuka dolgozik, de a napi 8 óra munka nem hasonlítható össze 2 gyerek 0-2r órás felügyeletével és a házimunkával együttesen.

2020. júl. 23. 21:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/18 anonim ***** válasza:
9%

Gyerekek, ez a néni ontja a kamukérdéseket, mert felrobbanás szélén van. A sztoriban egy másik nő életéből kiragadott pár pillanatnyi momentumát kiragadva a magáénak próbálja beállítani:


Csak egyet kiragadva: a fiatal anyuka a párterapeutát kinevette és még az is lapított az 1x-i és utolsó látogatás végére, annyira, hogy öröm volt látni, ahogy égett.


A többinél ha nagyon megerőltetném magam, pontosíthatnék-de nem teszem:D

2020. júl. 23. 21:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/18 A kérdező kommentje:

Az üzenetváltás tavaly ősszel kezdődött, márciusban töltette a nőnél az éjszakát, míg én úgy tudtam, hogy a szüleinél van. Igazából ebből is látszik mennyire elhidegültünk, nem is furcsáltam, hogy miért alszik a szüleinél mikor sosem szokott. Azután lezárta a nővel, már neten se beszélnek egyáltalán. A gyerekekkel foglalkozik, de több segítségre lenne szükségem, viszont a pénz miatt néha még hétvégén is dolgozik, ezt nem is nagyon tudom neki felhánytolgatni.

#11 Neked nem tudom mi bajod van, de légyszíves ne itt éld ki a fusztrációidat. Nem pontozlak le, mert láthatóan beteg az agyad.

2020. júl. 23. 22:41
 7/18 anonim ***** válasza:
86%
Nekem nem férne bele. Részemről teljesen mindegy lenne, hogy milyenek az előzmények, de ez én vagyok.
2020. júl. 23. 22:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/18 anonim ***** válasza:
100%
Kérdés:Ő kommunikálta az első pillanattól (!) hogy baj van? Próbált segíteni neked? (legyen énidőd stb). Otthon milyen házimunkát csinált meg?
2020. júl. 24. 00:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/18 anonim ***** válasza:
83%

Szerintem pár napig, akár 1-2 hétig érleld magadban, hogy meg tudod-e bocsátanu. A szíved és értékrended megsúgja majd. Itt nem mi ismeretlenek és nem is a barátok véleménye számít, csakis ami neked jó. Ehhez a döntséhez viszont idő kell, add meg magadnak.

Ha még jártok terápiára, akkor ezt a topicot legközelebb hozd fel mindenképp a terapeuta előtt.

2020. júl. 24. 00:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/18 anonim ***** válasza:
90%

Na jó, aki folyamatosan löki a mondandóját, hogy ilyen meg olyan kamu a kérdés az nyugodjon már meg, légyszi!

Lehet, hogy kamu, de az is lehet, hogy Igaz történet!

Szóval nyugika.


A Kérdezőnek meg. Mindenképpen szerintem, mondjátok a terapeutának is. Segít feldolgozni az esetet. A férjed, meg érdemel egy esélyt, mert lényegében őszinte volt és elmondta, hogy csak 1x csalt meg. Én nem dobnám ki a kukába egy 13 éves kapcsolatot, ha csak 1x csalt meg.

2020. júl. 24. 01:36
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!