Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szerintetek normális, ha hajnali kettőkor a főnökével beszélget?
Ha én nem vagyok otthon, akkor van, hogy még hajnalban is a főnökével beszélget a párom.
Napközben is sokszor beszélnek, de elvileg csak munka miatt. Na de éjszaka?
Nem szokott amúgy róla beszélni, max ha a munkával kapcsolatban beszél valamit. Meg néha össze szoktak veszni meg ilyeneket mondogat.
Van hogy munkaidő után is hívja a főnök.
Voltak már együtt más városban is, továbbképzés miatt.
Aggódjak? Mik lehetnek meg csalásra utaló jelek?
(Ő a nő)
Nem túlórázott egyszer sem.
A valóper meg hamarabbelindult, mint ahogy ő elkezdett ott dolgozni.
Attól függ milyen jellegű munkahelyen dolgozik, mi az általános a munkakörében. Dolgoztam olyan helyen, ahol volt olyan időszak, hogy éjszakába, hajnalba nyúlóan kellett dolgoznunk, ekkor előfordult, hogy telefonon kellett egyeztetni, a közös szenvedés pedig összehozott annyira, hogy az éjféli telefon közben feszültségoldásként egyéb dolgokról is elbeszélgettünk, csak mert jó volt kiadni magunkból.
Viszont ha csak ők ketten végzik így a munkájukat, az már gyanúsabb.
Simán megcsal.
A jeleket el fogja tüntetni,szóval,erre ne alapozz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!