Nem túl dekoratív nők! Nem féltek tőle, hogy a párotok prostizni fog, hogy a kielégítse a kielégítetlen vágyait?

9-es vagyok.

Aki lepontozott, fejtse már ki, hogy miért?

#10

Akkor még engem nem láttál. Bár igen, kivétel erősíti a szabályt!

#11

Ne keress benne logikát. Általában körülbelül a "nem teccik a pofád" jellegűen mennek a lepontozások. Rosszabb esetben a második világháború utáni népbíróság viselkedését idézik. "Ellentmondtál a dogmának?! Ellenség vagy, züllesztő vagy!"

Arra, hogy megcsalják, inkább a dekoratív nőnek van esélye. Ugyanis - néhány kivételtől eltekintve - ő is egy "menőbb" pasit választ, s valószínűleg olyat, akinek már volt egy pár kalandja. A felmérések szerint 4-5 csaj után nagyon magasra szökik (kb. 50%) annak az esélye, hogy a férfi megcsal, vagy elválik. Ez az esély az első nő esetén még alacsony, ha tartós kapcsolatként indult (pár százalék), de ezt követően rohamosan nő. A dekoratív csajok gyakorta egyébként is alacsonyan teljesítenek az ágyban, gondolván, hogy elég maga a vonzerő, ám így hamar meg lehet őket unni.

De nézzük a gyakoribb esetet! A szexkapcsolatnak az embernél a biológiai lényeg nem az utódnemzés, és nem is az örömszerzés. Evolúciósan alakult ki, hogy egy mellékesen ilyenkor extrém nagy mértékben képződő hormonunk, az oxitocin egy kötődést építsen ki az agyban a párunk iránt. S hogy erős legyen a kötődés, azt egy másik hormon - az endorfin - biztosítja azzal, hogy orgazmust okoz, ettől függővé válunk (ugyanis az endorfin egy valódi drog!), és gyakran akarunk szeretkezni. A kötődés pedig ettől, a sok szextől erősödik. Ráadásul - mint valamiféle emlék - sohasem szűnik meg. (ugyanez a mechanizmus működik az anyánál a gyermekkel kapcsolatban, csak nem erotikus színezettel, mivel a szüléskor és szoptatáskor is rengeteg oxitocin termelődik. Ezért nehéz egy anyának felnőttkorára elengedni a gyermekét).

Tehát a kialakult kötődés egyben tart (úgy érezzük egymáshoz tartozunk) és akadályozza a megcsalást (hiába a fellobbant kívánság, a konkrét pillanatban kb. úgy érezzük, mintha másnak a fogkeféjével kellene fogat mosnunk, és inkább visszalépünk).

Mindez azonban - évezredes tapasztalatok szerint - csak akkor működik helyesen, ha a párunk az első partnerünk, és nincs más partner az életünkben soha (a fogkefés hasonlat is csak ekkor áll). Ellenkező esetben ugyanis ez a kötődés, amely nem múlik el, befolyásolja, sérti a következő partnerrel való viszonyunkat. Úgy mondják, a kötődés széttöredezik. És az a hasonlat is áll, hogy az egész olyan mint egy ragasztószalag, amely az első alkalommal nagyon összeragaszt, ám a következőkben már igencsak gyengül a hatása.

Megjegyezendő, hogy a férfiak leginkább a fiús viselkedésű nőket hagyják el. Bár számukra egy ilyen alany rendkívül szimpatikus, de idővel - mivel valójában nőre vágynak - úgy érzik, hogy egy férfival élnek együtt.

A prostizás leginkább azokat veszélyezteti, aki pornófüggővé váltak, és a szexualitásuk nem egy partnerre, hanem a felizgató dolgokra irányul. Náluk a szex eltárgyiasult. A nőre is csak mint egy izgató tárgyra tekintenek, és nagyon lassú az a folyamat, amíg kialakul egy tényleges kötődés a partner iránt. A tárgyiasodás azt eredményezi, hogy egyre izgatóbb dolgokra vágynak, mert a régebbit megunják (ezt szolgálja ki nekik a pornóipar).

Összefoglalva: egy akármilyen nőnek akkor nem kell félnie a megcsalástól, hogyha kifog egy olyan férfit, akinek még nem volt nője, s nem tömte tele az agyát az interneten egyéb izgalmakkal. S persze, ha gyakorta szexelnek is, különösen az első időkben. Ugyanez vonatkozik a férfiakra is, azaz egy szűz nő a legértékesebb ajándék, ha igazi társra vágyunk. Pat Fagan felmérése szerint (2017) azokhoz a nőkhöz képest, akiknek nem volt házasság előtt férfival kapcsolatuk, az 5 éven belüli válás esélye megtizenkétszereződik (12x!!!), ha volt már egy pasijuk.

Nagyon könnyű így "meghibásodni" mind férfinak mind nőnek a mai világban, mert nagyon hamar szexbe kezdünk az ismerkedés után, és a szex által okozott kötődésünk meghamisítja a reális ítéletünket az irányban, hogy egymáshoz valók vagyunk-e. Ennek ugyanis - bármilyen nagy is a szimpátia - csupán 25% esélye van! 4 esetből 3-ban olyan összeférhetetlenségi tulajdonság derül ki (már későn!), amely mindenképpen szakításhoz vezet. A szakítás pedig a kialakult kötődés miatt rendkívül fájdalmas, s emiatt nehezen is megy. "Az eszemmel szakítanék, de a szívem visszahúz" - mondogatjuk egy "se vele se nélküle" kapcsolatban. Igen, ugyanis a a szív, azaz a kötődés hatása jóval az ész, az értelem fölött áll! Ez nem egy ösztön - azt könnyen legyőznénk -, hanem egy olyan erős nyom az agyunkban, amely sohasem múlik el, s vagy együtt élünk vele, vagy az elhagyott párunk iránt kikényszerített negatív érzelmeinkkel próbáljuk közömbösíteni. Ez azonban egy csapda! Mert vagy visszavágyunk az előzőhöz, vagy a negatív érzések az új kötődést is rombolják, tehát az új kapcsolatunk gyenge lábakon áll.

Ez a mai világ! Emiatt gyengül le önbecslésünk. Emiatt nem vállalunk elég utódot. Emiatt születik kevés gyerek, és fogy a civilizált népesség (a többi meg túlnépesedik). S ez hozza el hamarosan a demográfiai katasztrófát, amelytől a politikusok az egész világon rettegnek, és csak kapkodnak félresikerült ötleteikkel, s kendőzik el a valóságot másfajta rémhírterjesztésekkel.

#16

"Mindez azonban - évezredes tapasztalatok szerint - csak akkor működik helyesen, ha a párunk az első partnerünk, és nincs más partner az életünkben soha (a fogkefés hasonlat is csak ekkor áll). "

Ez egy oltári nagy fa...szság, már bocs :DD

Semmi köze a való élethez.

Egyébként nagyon egyszerű cáfolni. Nézd meg az ázsiai, afrikai népeket. Ott gyakorta hírből sem ismerik az általad piedesztálra emelt monogámiát.

Gyakran azt se tudni ki kinek a gyereke, kefél mindenki mindenkivel és szaporodnak a nyulak.

Az a mi bajunk, fehér európaiaknak, hogy túl sokat gondolkozunk és túl magasra mentek az igények a párválasztás és gyerekvállalás témájában. Minél intelligensebb valaki, annál kevésbé akarja elcseszni az életét egy rossz kapcsolattal / gyerekkel. Ugyanis az hatalmas áldozat egy embernek. Jól meg kell gondolni és tervezni.

Cserébe minden 100x nehezebb lett így. Meg is lehet nézni, a putris cigányoknál mi a helyzet. Nem peer reviewed tanulmányokat olvasnak a monogámiáról, hanem Rolika megfogja a 14 éves Marikát és meghágja a nyúlketrec mellett. Aztán tologatják a pulyákat 15 évesen. Így megy ez a harmadik világ népeinél is, ezért nem gond a szaporulat. Csak nálunk...

#17:

Sajnos nem az, de megértelek. Ugyanígy, mint te és sokan mások is - érintettségük kapcsán - azonnal hárítanak, pedig igazolt tényről van szó!

Közel 40 éves gyakorlati tapasztalat bizonyít sok száz "résztvevővel". Egy olyan csoportból, ahol akkor is, ma is ugyanúgy kb. 45-50% a válások aránya, ám akik vállalták a tartós, és a szakítás (v. megcsalás) fájdalmától mentes biztos utat a házassághoz, azoknál ugyanez az arány mindössze 6%-ra jött ki. És személyesen tudnak beszámolni az említett jelenségről. (a 6% esetében is általában valami agyi defekt okozta a válást). Ezek a házasságok 20 év után is tartósak, és komoly boldogtalanságtól mentesek, már évtizedek óta (a válások nagy része kb. 4-5 év után, ill. a 18-20 év körül csúcsosodik általában).

Érthető, hogy nincs az embernek támpontja, mert visszavonhatatlanul sérül az első pár kapcsolattól, amelyet nem is érez, nem is tudatosodik ez a sérülés. Olyan ez mintha lenne egy képességünk pl. a mágneses tér (É/D) észlelésére a tájékozódáshoz, ám olyan hamar elvesztenénk, hogy azt sem tudjuk milyen is az. Gyakorlatilag 1 milliárd ember jórésze "szenved" ettől, amely a fejlett civilizációnkban "a mai világban" szózattal tévhitként el van hintve, azaz a fellazított szexuális korlátok következményétől. (minél hamarabb szex, ki kell próbálni, stb, stb.)

Sajnos a szakértők mára ezt úgy fogalmazzák meg, hogy ettől egy életfogytig tartó boldogtalanságra ítélik magukat, s a boldogságot mindenféle anyagi dolgokban keresik, sikertelenül, és a gazdasági rendszer legnagyobb örömére. Jól ki van ez találva nekünk. Be sem ismerjük, hogy sikerült egyszerre nagyon sok embert, nagyon sokáig átverni.

Az évezredes tapasztalatok pedig a fellendülő civilizációkról szólnak, melyek csak addig maradnak fenn, amíg a bevezetett szigorú monogámiát - elnyomásnak vélvén - meg nem szüntetik. Utána törvényszerűen lehanyatlik, és gyakran meg is szűnik.

#18:

Köszönöm a tájékoztatásod, amelyből világosan kiderül, hogy összetettebb jelenségről van szó, melyet ha részleteztem volna akkor nem ennyit (ez is sok), hanem 5-10-szer ennyit kellett volna írnom.

Valóban a szaporodás civilizáltság-függő is. És éppen azt bizonyítod, amely valóban az igazság, hogy egy magasra fejlődött civilizáció hátrányos a szaporodásra, ellenben egy alacsony szintű - a szigorú monogámiától függetlenül - képes elszaporodni, mint ahogyan a világban ma zajlik, és eközben pedig a civilizált területeken elfogy a népesség, (elég egy kis matematika, hogy ezt kiszámoljuk) s helyette a civilizálatlanok kerülnek többségbe, magukkal rántva a többieket a kulturálatlanságukba.

Miért is történik ez meg? S miért várható ez 1-2 évtizeden belül? A demográfusok pontosan ismerik a jelenséget: "elöregedett társadalom". Nem csupán kevesebben leszünk (ezt még ki lehetne bírni), hanem a fogyási tendencia azt eredményezi, hogy arányaiban sokkal több lesz az idős (gyakran már munkaképtelen), s eltartásra szoruló, mit a munkaképes felnőtt vagy fiatal. Már most is pedzegetik, de a mai felnőttek, mire megöregednek nem számíthatnak a megélhetéshez szükséges elegendő nyugdíjra (kevés TB folyik be). De a megtakarítások is elértéktelenednek (kevés ember lesz aki hitelt vesz fel, és annak kamataiból finanszírozni lehet a megtakarítás kifizetését). És persze a biztosítók is bajban lesznek, hiszen a sok kifizetés mellett kevés lesz a befizetés, azaz a dolgozók biztosítási díjbefizetései. S ez még csak az anyagi oldal. Az egészségügyek már most is bajban vannak a szakképzett munkaerők hiánya miatt, pedig oda aztán jól képzett szakértők is bőven kellenének. Ugyanígy bajban a pénzügyi szektor, a műszaki élet, mert nincs elég olyan ember aki ebbe a civilizációba született, itt nevelekedett fel a szokásokat jól megismerve, és magas szintű ismereteket könnyedén elsajátítva. Valójában nem emberhiány lesz, hanem a minőségi szolgáltatásokat végző munkások hiánya, amelyet nem tud helyettesíteni nagyszámú, alacsony kultúrából érkező egyed. Nálunk is meg van a túlszaporulat, ahogy jelzed, és attól ugrik fel a demográfiai mutató 1.4-re (2.1 lenne a népességmegtartó érték), bár a nép többi részén ez csak 0.8! Demográfiai tény, hogy 1.3 alatt a népcsoport kipusztul. Mindenki a saját, és időskorú rokonainak eltartásával foglalkozik, és arra, hogy még gyereket is neveljen, végleg nem marad energiája. Ez az ördögi kör vár ránk.

Megjegyezendő még J. D. Unwin elfelej(te)tett kutatási eredménye, mely újabban ismét hozzáférhető (Sex and Culture - 1934). Ő - Freud szublimáció elméletét vélhetően cáfolni kívánva - vizsgálta a szexuális szokások és a civilizáltság közti összefüggést. Eredményei saját magát is meglepték, és addigi nézetein változtatnia kellett. A civilizációkat egy adott szintről (ez a deisztikus szint) minden esetben az virágoztatta fel, hogy - racionális okokból(!) - bevezették a szigorú monogámiát, anélkül, hogy tudták volna mi lesz ettől. Nos kb. 3 generációt követően jól felismerhetően tapasztalni lehetett mindben(!) a fellendülést, és a történelemben semmi más nem hozott fellendülést soha. Egy idő múltán - az okokat feledvén - az emberek elnyomásnak vélték a korlátokat, és harcoltak ellene. Amikor sikerült elérni a lazítást - szintén kb. 3 generáció múltán - jól felismerhető hanyatlás következett be minden esetben(!), és soha semmi más nem okozott hanyatlást. 15 ilyen társadalmat talált a múltban, másik 80 mellett, amelyek azonban sokkal alacsonyabb szinten (zooisztikus ill. manisztikus) voltak. Ezeknél soha nem alakult ki felvirágzás, szokásoktól függetlenül.

Nos a mai világ magáért beszél, és be is bizonyítottad azt amelytől sokan már félnek: a kultúránknak hamarosan vége, s felváltja egy primitívebb, ahogy ez a múltban többször is lezajlott. Talán ma tehetnénk ellene, de ehhez az kellene, hogy sokakhoz eljusson ez az ismeret, és rádöbbenjünk: szemléletet kell váltani.

Ez azonban azért nehéz, mert van egy olyan emberi tulajdonságunk, hogy "szándékos vakság". A tudomány már ezt is kielemezte (ma már jogi fogalom is). S ennek a lényege az, hogy hiába is tudja mindenki egy tévhitről, hogy milyen valóság áll mögötte, az eredmény ez: Nem történik semmi!