Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
A házasság kötés, hány év együtt járás, együtt laksá után jó?
Én 21 évesen úgy gondoltam, hogy olyan 2-3 év együtt járás után jöhet az összeköltözés, majd attól számítva 1-2 éven belül az esküvő. Ezt teljesen nyíltan és őszintén vállalva előadtam a kedves páromnak is az első randik egyikén, amivel tökéletesen egyet is értett.
2 hét után összebútoroztunk, 3 év után összeházasodtunk. Nincs erre örök recept, nekünk ez így volt jó, így jött ki a lépés. Bár huszonévesen továbbra is a fentebb említett algoritmust tartom ésszerűnek (30+ ez lerövidül, 20 alatt meg értelmetlen az egész téma), mi mégsem eszerint jártunk el, na bumm. Köszönjük szépen, jól megvagyunk egyébként, szóval nem befolyásolt semmiben a dolog. Nagyon sokban függ a pártól, hogy mennyire illenek össze, ahogy mondták, milyen a kapcsolati dinamika, mit és hogyan éreznek, mikor jön el számukra "az" idő. Nincs erre általános szabály.
Szerintem mindenki más. Én 5 éve vagyok együtt a párommal. Úgy érzem most jött el annak az ideje, hogy annyira megismertük egymást minden helyzetben, hogy bele mernénk már vágni a házasságba.
Persze pár hónap kapcsolat után is úgy érztem,hogy ő lesz az igazi. DE kell szerintem,hogy jó pár évet lehúzzatok együtt jóban-rosszban és igazán megismerjétek egymást. Én az együttélést is fontosnak tartom házasság előtt és sok-sok beszélgetést a jövőről.
Nincs annál kellemetlenebb, mint amikor valaki házasként jön rá,hogy a másik nem akar gyereket mondjuk. Vagy feléli az egész fizetését és semmennyire nem lehet vele tervezni. De lehetne még sorolni,hogy mik történhetnek, fontos szerintem,hogy meggondoltan menjünk bele a házasságba.
De persze ez sem garancia, van olyan ismerősöm, aki 10 év után házasodott, majd pár hónap után elvált.
A nagyszüleim meg pár hónap után házasodtak és azóta is együtt.
Szóval nem törvényszerű egyik sem, de nagyobb esélye van, hogy jól fog működni, ha kiismertétek egymást és éltetek előtte együtt(egy évet legalább ).
Sokan megjátszák magukat egy kapcsolat elején, másnak mutatják magukat stb
Az adott pártól (hogy mit akarnak) és a körülményeiktől, élethelyzetüktől függ.
Mi 1,5 év kapcsolat után házasodtunk össze 25-22 évesen, (ebből az utolsó fél év volt az együttélés). Ideálisak voltak a körülményeink, és nem volt mire várni, nekünk így volt tökéletes:). Most 7 éve vagyunk házasok és nem csinálnánk semmit másképp, szeretjük egymást, boldogok vagyunk. Van 2 szép kutyánk is:), gyerek nincs tervben.
Ismerek viszont olyat aki 8 év kapcsolat- ebből 4 év együttélés után házasodott, majd rá 1 évre el is vált-már egy gyerekkel. Ő belátta, hogy hozzá sem kellett volna mennie ahhoz a férfihoz... Nagyban függ attól mennyire ismered önmagad, és hát igen, jól kell párt választani. Az érzelmek fontosak, de az nem minden. Nagyon sok mindennek passzolnia kell mellette, amikben nem lehet egészséges mértékben kompromisszumot kötni.
32/N, 29/F
Ha megvàrod hogy elmúljon a szerelem akkor minek hàzasodtok akkor össze amikor màr nincsenek érzések???
Vagy nem értem mire jó ez, vagy neked màst jelent a szerelem mint nekem... Sokan szerintem összekeverik a fellàngolàst a szerelemmel. Nem ugyanaz. A fellàngolàs xhónap/ év utàn elmúlik, az igazi szerelem viszont nem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!