Szerintetek van értelme így házasodni?

" De problémámra a választ még most sem találom, hogy alapból alkalmatlan vagyok együttélésre már, vagy esetleg csak nem a megfelelő férfi van mellettem."

Kérdező, de nem TÖKMINDEGY? Ha nem vagy boldog, akkor édesmindegy, hogy nem a megfelelő férfi van melletted, vagy alapból sem vagy alkalmas a párkapcsolatra, mert egy a lényeg: Lefojtva, korlátozva érzed Magad. Ez meg fog betegíteni előbb-utóbb, de ha nem is, meg fog keseríteni.

" de én ebben a verzióban valóban nem tudnám támogatni mert a fizetésem éppen hogy a saját megélhetésemre lenne elég. "

De nem is kell támogatnod. Ketten vannak a párjával. Semmi nem írja elő, hogy bármit meg kelljen vonnod Magadtól, hogy támogasd a (gondolom huszonéves) gyerekedet. Megsúgom, ha most elválnék, én sem tudnám támogatni a 22 éves lányomat, mert éppen annyit keresek (a sajnos utált szakmámmal), amennyi pont nekem elég lenne egy saját lakást fenntartani és enni, alap szinten megélni.

Ezért már ne Te legyél a hibás. A gyerekedék előtt ott az élet még. Teremtsék meg maguknak, hozzanak ők áldozatot. Basszus, 20 év múlva hetven leszel, és elcseszett 20 évre kell majd visszaemlékezned?

A mártírium tetten érthető a soraidban, kérdező.

Nem kell feláldoznod magad a gyereked, a párja és a kutyájuk miatt.

Ha így folytatod, utcára fogsz kerülni.

Senki nem garantálja, hogy ezzel a férfival halálodig együtt leszel, ő is dobhat téged, megcsalhat, kiszerethet belőled.

És akkor mész a híd alá?

Teljesen torzan látod anyaként a felelősséged, a szerepedet!

A gyereked felnőtt ember, de térjél már észhez, hogy konkrétan afelé haladsz, hogy vénségedre az utcára kerülsz.

Ha beteg, öregebb leszel, ha ezzel a pasival megromlanak a dolgok, hova mész lakni, mert fizuból nem tudod fenntartani magad?

Mihez kezdesz?

Hagyd már ezt az altruizmust, hogy a gyereked így, meg úgy.

Támogatopd, amiben tudod, de ne úgy, hogy földönfutó leszel.

És milyen gyerek az, aki kitúrja az anyját annak a lakásából?

A gyereked tud arról, hogy a párod naponta csesztet a szexszel, tud arról, hogy mennyire nehéz neked az élet?

Valamit nagyon elbsztál, ha azt gondolod, ilyen egy szuper anya!

A lelki megborulás majd szomatikus betegségek formájában is jelentkezni fog, egy kizsigerelt, boldogtalan ember leszel nemsokára.

Szóval költözz vissza és ne told el jobban az életedet.

Amúgy nekem a hideg futkosott a hátamon, amikor az özvegyi nyugdíjt taglaltad.

Kicsit olyan, mintha várnád, mikor hal már meg a párod...

Vagy számolnád, mit nyersz a halálával. Irtó bizarr!!!

Te is meghalhatsz őelőtte, ilyen érdekházasság kéne a kutyának!

Ez nem élet!

Fölneveltél egy gyereket, aki a fejedre nőtt, akire láthatóan nem számíthatsz és akinek még a kutyája is fontosabb, mint a saját anyja.

Gratulálok!

Kérdező!

Meg kellene beszélned egy találkozót a gyerekeddel, és nagyon őszintén, négyszemközt elmondanád neki a dolgokat. Hogy nem vagy boldog, rosszul érzed Magad a bőrödben, a napi cseszegetést is a szex terén. És hogy ez nem egy igazán élhető élet számodra. (Fiad van vagy lányod amúgy?) Nyugodtan, őszintén, négyszemközt mondd el, hogy úgy néz ki, változások lesznek az ő életében is, mivel vissza szándékozol költözni.

Mondjuk házasságnál nem is az özvegyi nyugdíj a legnagyobb durranás, de a haszonélvezeti jog is. Már ha neki van gyereke, mert akkor ha "csak" élettárs vagy, akkor mehetsz a házból, ha ő hal meg előbb. Ha viszont törvényes feleség vagy, akkor az örököse szépen kivárja a sorát, holtod napjáig ott élhetsz.

(Ezt azért írom csak, hogy ha attól félsz, hogy ne legyél a gyereked terhére, akkor a haszonélvezeti jog sem elhanyagolható.)

De ettől függetlenül, mérlegelned kellene a dolgokat, hogy tudsz-e így élni. Értem én, hogy nagy gondok nincsenek, csak hát az embernek a tűréshatára is mindig lefelé megy ám, az évek előrehaladtával (tudom, 50 vagyok, de van, ami pl. 10 éve még nem idegesített, most pedig robbanok tőle).

Ne haragudj, hogy ezt mondom, de a gyerekedről megvan a véleményem. Felnőtt ember pont hogy támogatja normális esetben az idősödő szüleit. Eszembe nem jutna pénzt elfogadni, tudom, hogy nekik is szükségük van rá, és pláne lesülne a bőr a képemről, ha kitúrnám az anyámat a lakásából...

De hogy a kérdésedhez is hozzászóljak, nem hiszem, hogy van olyan, hogy valaki alkalmatlan az együttélésre, egy kapcsolat normális esetben arról szól, hogy szeretjük egymást, odafigyelünk egymásra, mindkét ember igyekszik a másik életét könnyebbé, szebbé tenni. Szerintem ha nem így van, akkor nem érdemes házasodni, mert jobb semmi nem lesz tőle. Én azt gondolom, kár feláldoznod magad, akár a párodért, akár a gyerekedért. Úgy látom, mindenkinek csak adni akarsz, de lehet hogy ideje elgondolkodni, hogy Te mit kapsz cserébe? Törődnek veled, odafigyelnek rád? A helyedben leülnék egy-egy komoly, őszinte beszélgetésre mindkettejükkel.