Most ki volt a hülye?

Bementem egy irodába, azt hittem, hogy csak beugrok és hozom a papírt, de csak akkor ott álltak neki kitölteni, így 5 perc biztosan eltelt, talán több is. Mikor bementem, szóltam férjemnek, hogy nem viszek semmilyen cuccot magammal, csak megyek, úgysem kell majd táska oda.

Mire kiértem, ők a kocsival nem voltak sehol. Ő és a gyerek. Aki már amúgy nagyon alvásidő fele járt és mielőtt kiugrottam ezt gyorsan elintézni, mert délután nem tudtam volna, akkor éppen nyűgös volt már.

Szóval kiértem és kezemben sem egy forint, se egy telefon. Nagyon rosszul éreztem magam. Tudtam, hogy addig nem jön, amíg nem telefonálok, de biztos voltam benne, hogy nem figyelt arra, amit mondok, mert az utóbbi időben nagyon nem figyel rám. Szeretethiányom van emiatt rendesen... néha jól esne némi odafigyelés.

Szóval egy ideje ténferegtem, mikor kénytelen voltam egy idegentől elkunyizni a telefonját és felhívni férjemet.

Aki erre meg is jött.

Én nem csesztem le egyáltalán. Elmeséltem csak, hogy milyen furcsa érzés volt úgy kijönnöm, olyan üresség van az emberen ebben a modern világban telefon nélkül, pláne ha pénz sincs.... És ő jött azzal, hogy hát ő nem tudta, hogy nincs nálam a telefon, meghogy úgyis visszajött volna (kétlem... előtte épp 20 percig várakoztunk rá a gyerekkel az utcán, pedig megbeszélt időpont volt, azért sem szóltam egy szót sem), meg amúgy is, nem igaz, hogy ez most probléma... és szépen le lettem torkollva az eset miatt. És úgy éreztem, hogy nem igaz, hogy nincsen az érzéseim iránt egy fikarcnyi tisztelettel a saját férjem. És mikor azt mondtam, hogy nem tudod egy picit sem átérezni a helyzetemet, akkor elmondott mindenfélének, persze megsértődtem, hogy hát köszi, hogy most ez is az én hibám és így vagy képes kezelni ezt erre ki akart dobni a kocsiból!!!!!

Egyre jobban egy világ dől össze bennem....