Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Házasság » Komolyan nagy dolog a férfiakn...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Komolyan nagy dolog a férfiaknak elindítani egy mosást?

Figyelt kérdés
Ma a férjem a fejemhez vágta, hogy "azért neked igen jó dolgod van mellettem, XY (az exem) is kimosta a saját ruháit? Kiváncsi lennék apád mit szólna ha neki kéne kimosnia maga után". Egyszerűen köpni-nyelni nem tudtam. 5 éve együtt vagyunk. Nem szokta az exemet a fejemhez vágni, apukámnak pedig nem okoz gondot 2 rohadt gombot megnyomni a mosógépen. Annyi volt az előzmény, hogy a fiam délelőtt leette a pólóját és most fagyizni indultunk.Mondtam, hogy megint felveheti azt a pólót, ha nem foltos. De látszott még rajt a folt és meg sem száradt. Megmertem jegyezni, hogy nem sikerült valami jól a folteltávolítás, adjunk a gyerekre másik pólót. Erre ezzel, jött, hogy nem elég hogy magára mosnia kell, még a gyerekre is. Mintha teknővel a hóna alatt a patakra kellett volna mennie. Ne is értem. Persze most én vagyok a hisztis szerinte, mert megsértődtem a beszólásán. Tudom ez most sziszifuszi dolognak tűnik, de szerintetek kinek van igaza?
2018. aug. 12. 19:11
1 2
 1/18 anonim ***** válasza:
44%
Mindjárt jönnek a megmondóemberek,hogy be kell adni a válást :D
2018. aug. 12. 19:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/18 peca1000 ***** válasza:
13%

A nő dolga a mosás.


Legalábbis nálunk.


Én sem tudom kezelni a mosógépet, sosem kellett.


Igaza van a férjednek.


Egy hímsoviniszta 41 éves házas fèrfi vagyok :)

2018. aug. 12. 19:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/18 anonim ***** válasza:
84%
Csereszavatosság még a házasság előtt van. Tudtad milyen, te mentél hozzá.
2018. aug. 12. 19:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/18 anonim ***** válasza:
91%
Hol lehet találni ennyire életképtelen férfiakat? Én csak olyanokkal randiztam/jártam mindig is, akik tök önállóak voltak, főztek, mostak magukra, érted, mint normál esetben egy felnőtt embernek illene. Ha nem lenne felesége/anyja, akkor koszos ruhákban járna, mert nem tudja kezelni ezt a banálisan egyszerű gépezetet? Röhej.
2018. aug. 12. 19:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/18 A kérdező kommentje:
Annyi kimaradt a történetből, hogy tegnap mikor hazajött, levette a munkásruhát és bedobta a gépbe, mondtam ha berakta, akkor már el is indíthatja a heti ruhájával együtt (építkezésen dolgozik, mindig hétvégén mosom egyben ki az ő ruháit....mármint a mosógép mossa...). Erre mondta h nem elég, hogy magára is ő mos. De basszus, most komolyan ekkora feladat ez?
2018. aug. 12. 19:40
 6/18 anonim ***** válasza:
95%
Biztos megalázó neki a tudat, hogy nem a csicska nyomta meg a gombokat.
2018. aug. 12. 19:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/18 anonim ***** válasza:
78%
most mit vársz egy prolitól?
2018. aug. 12. 19:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/18 anonim ***** válasza:
10%
a gyk, vinnyogó feleségek kategóriát olvashattuk, leolthatják a villanyt....
2018. aug. 12. 20:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/18 anonim ***** válasza:
96%
#8 Hát ha szerinted normális dolog, hogy egy férfi csicskának használja a párját és nem tudja saját magát ellátni, akkor nálad van leoltva a villany, de elég erősen😀
2018. aug. 12. 20:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/18 anonim ***** válasza:
21%
Bolhából elefánt!
2018. aug. 12. 20:35
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!