Hiba volt összeházasodnunk?

Én és a férjem mindketten fiatalok vagyunk. Nekem ő egy tini szerelemnek indult, még a gimi utolsó évében jöttem vele össze. Nem ő volt az első, de kétségtelen, hogy vele szinte a kezdetektől felnőtt kapcsolatom volt. Hamar összeköltöztünk, de sose bántam. Évekig éltünk együtt és nem csak a szerelmem volt, de a legjobb barátom is. A nagy szerelemben össze is házasodtunk, bár már az esküvő előtt azt kezdtem érezni, hogy hiányzik valami. Azóta eltelt két év, de ez csak rosszabb lett. Olyan, mintha kiábrándultam volna belőle. A rossz tulajdonságai idegesítenek, pedig tudom, hogy ezek messze nem olyan rossz dolgok, ami miatt válni kéne. És persze én se vagyok tökéletes. A szexet kerülöm, mert már nem tud felizgatni. Gyakran vagyok a barátaimmal és a testvéreimmel, sokkal gyakrabban, mint kéne. Ha a férjemmel vagyok, nagyon hamar unni kezdem magam. Most már lassan annyira kizárom az életemből, mint egy idegent. Régen szerettem volna tőle gyerekeket, most már inkább aggódom, hogy ha szülök, akkor örökké hozzá leszek láncolva. Más férfiakról ábrándozom. Másrészt nem akarom egyből eldobni őt. Sokat tanultam tőle, nehéz időkben lelkileg és anyagilag is támogatott. Most is nagyon figyelmes. Gyakran meglep valamivel, sokszor hozzám bújik, még ennyi év után is udvarol. Tudom, hogy velem van a baj, de nem tudom mit kéne tenmem.

26N