Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Házasság » Szerintetek meg lehet érezni...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szerintetek meg lehet érezni azt, ha a jövendőbelidet ismerted meg?

Figyelt kérdés

Az utóbbi 2 évben szingli voltam, szeretek is egyedül lenni, nehezen bírom a kötöttségeket, ezalatt rengeteg pasival randiztam, volt, aki belém lett szerelmes, volt, aki iránt én kezdtem el többet érezni, de nem lett soha semmi komolyabb belőle, max pár hét. Mindig úgy voltam, hogy "majd lesz más".


Viszont 1 hete megismertem interneten egy srácot, akivel nagyon megvolt az összhang már az elején, majd idővel kiderült, hogy anyukáink egymás szomszédai voltak gyerekkorukban és mi is többször játszottunk együtt. Azonnal találkoztunk is, ma volt a 3. randink, egyszerűen már az elején éreztem, hogy ez most más, olyan érzésem van, mintha megtaláltam volna a jövendőbeli férjem.


Egy bökkenő, hogy külföldön él(700km), én még 1,5 évig nem költözhetek a suli miatt, lassan megy haza és megbeszéltük, hogy tartjuk nyilván a kapcsolatot, de a többit majd hozza az élet :) Ennek ellenére is tudom, érzem, hogy Ő az.


Szerintetek lehetséges, hogy ezt előre megérezzük? Vagy csak bebeszélem magamnak? Nem éreztem még ilyet korábban.

21L



2017. szept. 26. 21:32
1 2
 1/13 anonim ***** válasza:
31%

Nem lehet megérezni. Most csak szerelmes vagy, ezért hiszed ezt. De a varázs elmúlhat pár hónap, vagy év alatt. Ráadásul nem biztos, hogy ő is azt érzi, amit te.

41/F

2017. szept. 26. 21:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/13 anonim ***** válasza:
72%

Ha lehetséges is ilyet megérezni, szerintem erre csak a lányok "képesek". Én férfiként baromságnak tartom, hogy három találkozó után már rózsaszín csillámpónin repkedjek egy szivárványon annyira szerelmes legyek és már azt tervezzem, hogy közösen öregszünk meg.

Majd lesz ahogy lesz. Az is lehet, hogy ő lesz a férjed meg az is, hogy a találkozók hiánya miatt egyre semmitmondóbbak lesznek a beszélgetések és vége lesz mielőtt elkezdődne. Azt meg egyenesen kizárt dolognak tartom, hogy te vagy ő majd vár a másikra másfél évet (szex nélkül pl.) úgy, hogy még össze sem jöttetek igazán.

2017. szept. 26. 21:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/13 anonim ***** válasza:
22%
Nem. Mindenki igy erzi a masikrol a lila kodos idoszakban.
2017. szept. 26. 21:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/13 A kérdező kommentje:
Jaj, nyilván találkoznánk is, 700 km nem a világ vége, csak nyilván 3 találkozó után nem mondjuk azt, hogy járunk, elég éretlen dolog lenne. Amúgy házas emberek véleménye érdekel, akik tapasztaltak ilyet, úgymond tudták előre, hogy Ő az :D Amúgy írfam az elején, hogy nagyon független típus vagyok, nem az a csillámpónis, 2 percenként szerelembe esős fajta...
2017. szept. 26. 21:41
 5/13 anonim ***** válasza:
95%
Szerintem meg. Mindegyik páromat szerettem, de amikor a mostanival összejöttünk, egyértelmű volt mindkettőnknek, hogy mi együtt is maradunk. Úgy is lett. Ő az, akivel családot alapítottunk.
2017. szept. 26. 21:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/13 A kérdező kommentje:
Én is voltam már szerelmes, de ez most tényleg más érzés, mint eddig bárkivel :) Hát, kíváncsi vagyok, mit hoz az élet.
2017. szept. 26. 22:10
 7/13 anonim ***** válasza:
100%
Én 15 éves korom után minden srácot ellöktem magamtól, mert nem éreztem azt, hogy lenne közös jövőnk. Volt, akibe fülig szerelmes voltam, de mégis azt mondtam, hogy nem érdekel, mert tudtam, hogy nem lesz belőle semmi, én pedig mindig is fiatalon szerettem volna feleség és anya lenni. Amikor megismertem a férjemet, 18 éves voltam, és nem volt kérdés, hogy összejövünk-e. Ő is ugyanígy volt ezzel, fél év múlva megkérte a kezem, egy év múlva összeházasodtunk. Azóta eltelt 10 év, van két csodás kislányunk, és minden szuper. :)
2017. szept. 26. 23:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/13 anonim ***** válasza:

Én hiszek ebben, és meg is történt velem. Velünk:) Ugyanúgy neten ismerkedtünk meg mint ti, már akkor is az egy hullámhossz, szimpátia megvolt. Nagyon hamar egymásba szerettünk,most 6 éve vagyunk házasok.:)


Akárki akármit mond, meg lehet érezni. Én nem vagyok az a típus aki minden jöttmentbe halálosan szerelmes lett és az épp aktuálissal akarta leélni az életét, soha senki iránt nem éreztem azelőtt ilyet. Amúgy igen, a férjem is azt mondta, ő is érezte, hogy összetartozunk, már az elején.

2017. szept. 27. 16:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/13 anonim ***** válasza:
Mi tudtuk! :)Már 19 évesen eldőlt bennünk, hogy ebből esküvő és gyerekek lesznek idővel! :) 6 év után, nyáron házasodtunk, most építkezünk és útban van a baba! Higgy a megérzéseidben, de ennyire rövid ismeretség után ne éld magad bele túlzottan!
2017. szept. 27. 22:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/13 anonim ***** válasza:
Én tudtam az első randi végén, mikor megcsókolt. Most fogunk összeköltözni. Nagy terveink vannak...:)
2017. szept. 28. 05:48
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!