Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
25 év házasság alatt a férjemnek mindig volt plátói szerelme, ezt most tudtam meg. Ti mit tennétek a helyemben?
Hasonló helyzetbe kerültem én is mint a férjed, 45 ff létemre, plátói szerelembe estem egy volt kolléganőmbe, aki másik
munkahelyen talált munkát, így eddig fel sem fogtam, hogy nem láthatom többé, ez nagyon kétségbeejtő :( Egyfajta kölcsönös
vonzalom volt és van köztünk, ezt érzékeltem, korábbi munkahelyi bulikon jókat beszélgettünk, jól megértettük egymást, ezt
lehet érezni.
Az utolsó napokban éreztem, azt, hogy megveszek, hogyha nem láthatom, ez az utóbbi néhány hétben zajlik, korábban mivel
hetente többször találkoztunk, akkor nem foglalkoztatott a dolog, mintha tudat alatt, tudtam volna, hogy találkozunk úgy is
nemsokára láthatom!
A mai világban könnyen tudok kommunikálni találkozás nélkül is a plátói szerelem tárgyával! Egy találkát tervezünk, olvastam
róla, hogyha mégsem az elképzelt, ideális oldalát mutatja, akkor kiábrándulhat belőle az ember(ami nagyon szörnyű érzés,
számomra, így előre végig gondolni) Eddig nem mondtam meg a volt kolléganőmnek, hogy mit érzek iránta, a találkát
tervezgetjük, egy baráti találkát, egy nyilvános helyen, ahol bárki ismerőssel szívesen leülnék, így is fogom fel, miközben
belül nagyon várom a találkát.
Az eszem azt mondja, hogy ez a találka egy kis kötetlen beszélgetésre fog szolgálni, a szívem meg azt, hogy nem bírom, ki, ha
nem lehetek a közelében!
Az egész dologban az a szörnyű, hogy van egy 17 éve tartó házasságom, és két gyerekünk is. Soha nem csaltam meg a
feleségemet, nem is fogom! A házaséletünk csődben van, az intimitás, a szeretet kikopott a házasságunkból, egyfajta
elhidegültség van a kapcsolatukban, amit én viselek rosszabbul, a család, a gyerekek születése utáni időszak, a heti
küzdelmek, a nagyszülők(szüleink) nem törődöttsége, mind hozzá járulhatott ehhez. A két gyermek között nagyobb életkori
eltérés van, a második gyermek születése előtt is volt, egy fajta eltávolodás közöttünk, hasonló helyzettel. Akkor is én
viseltem ezt rosszul, a feleségem elvan az intim érintések és szeretettet sugárzó szavak nélkül, a napi problémákon töri a
fejét, pedig ez felfogás kérdése, hogy miként tekintünk egy dologra. Én szerettem volna, ha nem így alakul az életünk,
próbáltam kedves és türelmes lenni, akkor gyanakvó lett, hogy csak "érdekből vagyok olyan vele". Nem az első eset, hogy
plátói szerelembe estem 1x a 2.gyermekünk születése előtt történt..., de azt túléltem! Már kiábrándultam a feleségemből, mert
látható, hogy sokat idegeskedik, többszőr az anyám szerepét próbálja játszani, ami felháborító! Ebből a tapasztalásból
mondom, hogy 2 ember kell, ahhoz, hogy megromoljon egy kapcsolat, és az egyik fél szerelmes legyen egy másikba, nyilván nem
lehet összehasonlítani két házasságot, de jó végig gondolni.
hogy mit tesz az ember. Nem írtam, hogy részt próbálok venni maximálisan a gyerekek életében, sokat vannak velem, nem azt az
álláspontot, képviselem, hogy a gyereknevelés az csak, kizárólag asszony feladata. De mégis megy a házsártoskodás a részéről,
hogy keveset foglalkozom a gyerekekkel, stb, ez teljesen felőrölte a kapcsolatunkat, nemhiába történhet ez velem, hogy plátói
szerelembe estem egy másik személybe, tehát nem az feleség a szerelem tárgya.
Tehát most találka előtt állunk a volt kollegínával, amelyet nagyon várok, utána meglátom, hogy ő milyen irányban , nem
akarokm becsapni és áltatnia szerelmem tárgyát, szem a törvényes arámat sem, az szemét dolog lenne! két dolgo között őrlödöm,
a szerelem és a házasság békiolya között.
Kontrollálni fogom a helyzetet, mert a házasságomat nem fogom egy megcsalással felrugni, azt érzem, hogy ezek a gondolatok
egyfajta megcsaláshoz hasonlóak, de az elhidegülést is annak érzem, amelyért nem csak én vagyok a felelős. Igaz a
feleségemtől való válás lehetősége is ott lebeg a szemem előtt(ez már korábbi érzés, volt, hogy mondtam, a feleségemnek, hogy
egy kihűlt kapcsolatban nem lehet élni). A gyerekek visszatartó erők részben, de a viták, veszekedések nem teremtenek
egészséges körülményeket nekik sem.
Kistelepülésen élünk, ebből kifolyólag sok mindenki ismeri a másikat!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!