Nők, ez hogy van?

A mai világban bármi lehetséges. A lehető legelkepesztobb kombinaciotol a legundoritobbig. De figyelembe kell venni azt is, h nem mindenki ilyen.

En személy szerint nem tudnek hozzamenni egy olyan emberhez, akiben nincs ott a bizonyos plussz.

A minap kapcsolgattam a tévét, és az egyik celeb pasi (nem tudom, hogy ki ő és miért kéne ismernem) szájából hangzott el a következő mondat: "A feleségemmel jó a kapcsolatunk. Nagyon szerelmes belém."

Szóval vannak nők, és vannak férfiak, akiknek ez elég. Nem minden nő, és nem minden férfi ilyen. Leginkább a nárcisztikus személyiségekre jellemző, náluk ugyanis a kapcsolat alapja az, hogy a másik ember szereti őket, ők meg saját magukat.

Férfiként mondom, hogy szerintem ez felfedezhető tendencia a társadalomban.

A fiatalabb nőknek (30 alatt), még a kaland kell. Nem hiába keresik a "rosszfiúk" társaságát. Sokat olvastam már erről, ilyen csávók mellett nem fognak unatkozni, igaz, lehet szemétládák lesznek velük, de valamiért a kaland és a pillanatnyi nyugalom totális hiánya vonzza a fiatal nőket.

Aztán 30 fele, 30 után már ők is lehiggadnak, és már nem csak a kalandot keresik, hanem a nyugalmat, a biztonságot, a férfit akivel leélhetnek egy életet, és a gyermekeik apja lehet.

Szóval nem véletlenül van az, hogy a tapló, tirpák gyökerek huszonévesen jobbnál jobb nőket szednek fel, majd 30 után csak a fiataloknak fognak kelleni, mert egy komoly gondolkodású nők már menekülnek tőlük. Meg az sem véletlen, hogy aki régen nem volt népszerű, mert úgymond jófiú volt, ő 30 után felértékelődik. (pláne, ha ezalatt felhúzott egy karriert, nem a pénzéhségre gondolok, de pénz nélkül nem fog megélni egy ember és nem fog felnevelni gyerekeket.)

Szerintem létező dolog, bár azért nekem az fontos, hogy a partnerem számomra érdekes legyen. Nem érdekel, hogy mások számára az-e, de én találjam érdekesnek.

off: Nő létemre én gyakorlatiasnak számítok, gyerekkoromban matekból is jó voltam és szerettem is, a szakmámhoz is kell, és mind a munkámban mind a magánéletemben hasznát vettem a gyakorlatiasságnak. Ugyanakkor számomra a romantika és a szeretet sem csak egy maszk. Nálam ezek a dolgok jól megférnek egymás mellett. Hidegvérű meg akkor vagyok, amikor arra van szükség, például amikor öcsém egy szerencsétlen mozdulat miatt megvágta magát és azonnal hívni kellett a mentőt valakinek, én voltam az, aki észnél maradt, és cselekedni tudott, a többiek bepánikoltak.

Én el tudnék képzelni egy ilyen házasságot. Idővel. Ha nagyon nincs más lehetőség. Sok év magány után hajlandó lennék megalkudni. Most egyelőre fiatal vagyok még, könnyen lépek, ha valami nem tetszik. Szép vagy sem, ez van. Viszont alapvetően én is stabilitásra, biztonságra vágyom, a gyakorlatias, számító párválasztásaim azonban nincsenek elfedve, egyértelműen közlöm/közöltem ezeket az adott pasikkal. És közben nem csak maszk, hanem tényleg vágyom a romantikára és a szenvedélyes szerelemre- ez az, amiben egyelőre még nem vagyok hajlandó megalkudni. Az előfordulhat, hogy sok év magány és sikertelen párkeresés után erre a sorsra jutnék, de egyelőre szerencsére nem fenyeget ez a veszély.

Az egyébként egyszerűen nem igaz, hogy a biztonságos jófiúk egyben unalmasak is. Legalábbis, számomra nem. A párom munkáját tekintve programozó, a hobbija is ugyanez, leírva (meg elmesélve is :D ) rém unalmas, de minthogy vannak közös érdeklődési pontok, nyitott mindarra, ami engem is érdekel, így az együtt töltött időnk nem azzal telik, hogy én csak hallgatom a legújabb C++ kód linuxos adaptációját (nem mondom, volt már rá példa, de azért ez ritka). És ha számomra is érdekes tevékenységeket végzünk- együtt-, akkor már nem lesz unalmas. Az, hogy amikor éppen nem vagyok ott mellette vagy amikor én is elfoglalom magam a saját hobbijaimmal, ő mit csinál, hogy az önmagában unalmas-e vagy sem, az nem számít. Az együtt töltött idő tartalma számít nekem, és amíg az az én igényeim kielégíti, akkor igazából tökmindegy, hogy egyébként mennyire izgalmas életet él.

Ha 50 éves lennék, akkor viszont az, amit felsoroltál, az bőven elég lenne. Addigra már egyrészt benő a fejem lágya, másrészt teljesen mások lesznek a lehetőségeim és a vágyaim is. Gondolom én ezt most naiv 23 éves fejjel, aki szerint 40+ már csak a nyugdíj van hátra és a koporsó, szóval azért ne vedd készpénznek a jóslatom :D

25 évesen mentem férjhez. Soha nem tettem volna meg ezt, ha unalmasnak, nem túl érdekesnek tartottam volna a férjemet. Régen is úgy éreztem, hogy kizárólag szerelemből házasodnék, és így is lett.

Miért? Magam miatt. Engem a saját boldogságom érdekel, élvezni akartam az életet egy olyan férfival akivel kölcsönösen szeretjük egymást, megvan minden amit egymásban mint társban kerestünk. Nem akartam szenvedve leélni egy életet valaki mellett egy érzelemmentes nagy kalap langyos fosban. Akkor már inkább egyedül maradtam volna, mint olyannal legyek aki iránt nem érzek semmit. 30/N