Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ezt meddig bírja egy férj?
Egy párral kapcsolatban akarok kérdezni. A feleség: egy 30-as évei közepén járó nő. Ami a külsejét illeti, nem igazán foglalkozik vele. A nőiesség halvány jelét sem mutatja. Legtöbbször csúnya ruhákban mutatkozik, pedig nagyon szépek is vannak neki. Sminket életében nem használt és a gyerekei óta a súlya felett is teljesen elvesztette a kontrollt. (Nem is érdekli, megmondta). Háziasságot tekintve: egyáltalán nem főz, a munka után a férje főz másnapra. Nincsenek barátnői és sehova sem jár el. A gyerekkel nagyon feszült és férjével pedig borzasztóan csúnyán beszél. Szinte soha nincs olyan, hogy tetszene neki valami, akár a gyerekek, akár a férje részéről.
A férj: szintén a 30-as éveiben van. Magas, sportos és nagyon helyes férfi, teljesen őszintén. Rengeteget dolgozik és mint említettem a 3 gyereknek például még munka után ő főz. Segít egyébként mindenben a gyerekek körül, munka után szinte teljesen ő vigyáz rájuk. Ő sem igazán jár el sehova, ha mégis elmegy (mert valami olyan elintézni valója van, ami közös érdekük, hogy el legyen intézve) a felesége már hívogatja, hogy , menjen már mert nem bír a gyerekkel.
Mindent összefoglalva: a nő kihasználja minden téren a férfit, nem sajnálja belehajtani az örökös munkába, csakhogy még több pénzt keressen. A férfi igyekezetét semmire sem becsüli és egyfolytában alázza, az önbecsülését próbálja eltiporni. A férfi is látja sokszor, hogy nem normális, ami náluk történik. Szinte minden feladat rá hárul otthon. Másnap pedig megy dolgozni. Rengetegszer tűnik szomorúnak a férj, míg a feleség állandóan dühös.
Szerintem ezt nem lehet sokáig bírni. Évek óta megy ez, és a kapcsolat nemhogy nem javul, folyamatosan romlik. Valaki volt hasonló helyzetben? Vagy a helyében mit tenne? Leélné az életét egy nő mellett, aki egyáltalán nem foglalkozik vele és nem látja a pozitív tulajdonságait?
Én megértem azokat az anyákat, akik:
- a külsejükkel nem tudnak annyit foglalkozni, mint korábban
- akik időszakosan türelmetlenek
- akiknek kell segítség
- akiket elhanyagolnak és emiatt depressziósak lesznek.
De ez nem egy ilyen történet. A nő egész életében utálta a gyerekeket. Soha nem érdekelte igazán a külseje. Mindenkit leszól. És a dolgok tényleg ennyire feketék és fehérek.
A gyerekeket nem szoptatta például. Az elsőnél még megpróbálta (egy hét), de a második a kezdetektől tápszeres volt. Pedig volt teje és fájdalmai sem voltak. Egyszerűen azt mondta, hogy egyszerűbb, így. Persze, mert ezt az apa is tudta csinálni. De jó, ez legyen az ő döntése. Csak egy példa volt.
A férfit nagyon jól ismerem és sajnos annyira jóindulatú, hogy észre sem veszi, hogy kihasználják. A gyerekek körül tényleg mindent ő csinál, a nő meg semmit. (miután hazaér). Azért ez csak nem normális. A kicsi 2, a középső 5, a nagy 7 éves. De ő mindig ilyen volt. De a "rossz oldala" csak most jön elő igazán. Akármit csinálhat neki a férje, semmi sem jó. Más már régen elküldte volna a fenébe, de ő ahelyett hogy azt mondaná, hogy "köszönöm", piszkálja amikor lehet.
Nem a gyerekek korán múlik. Nem is az apa igyekezetén. Egyszerűen ilyen, de szerintem ennek válás lesz a vége. Az a baj, hogy szerintem, ha megkérdeznénk a feleségét, hogy mi a férjével a baj, csak röhejes válaszokat tudna adni... Itt nem egy elhanyagolt, hanem egy uralkodó, elkényeztetett, gátlástalan nőről van szó.
Más az, ha a férfi besegít, és más az, ha évek óta például csak ő főz. Szerintem egy ilyen férfi nem élheti le az életét egy ilyen nő mellett. Sőt! Szerintem nem is fogja...
Te mar csak tudod..
nagyon omlik beloled a kritika igazan mi a szamndekot?
miert zavar egy no aki el ugy ahogy tud.
Ez a szoptatas tema meg nem rad tartozik lehet az ayanak regen komoly szexualis traumaja volt azert nem tudott vagy akart szoptatni
anno 20116 tapszer kivallo minosegu
Te vagy az anyós?
Nem tudom, nagyon furcsa ez az imádat, ahogy a férfiről beszélsz, és az utálat, ahogy a nőről.
Dehogy vagyok az anyós :)
De már letettem arról, hogy itt kapjak egy olyan választ, ami nem akarja megmagyarázni a nő viselkedésének "okait". :) ;)
Nagyon bicskanyitogato a stilusod ahogy kritizalod mas feleseget ahogy a ferfit istenited a not lehuzod mindenert hibaztatod
Egyet ne feledj ez az o kapcsolatuk szovetseguk eletuk es valaha orok huseget fogadtak
Aki ebbe belekavar atok ul rajta
Maradj a fenekeden es ne szolj bele
te mar csak tudod
egy hazassag szent dolog ne szolj bele ne kritizald nem a te hazassagod.
keress magadnak egy szabad pasit azon koszoruld a nyelved
Te most komolyan azt gondolod, hogy ez a dolog rajtam múlik? Lehet, hogy még együtt maradnak mondjuk 5 évig. És aztán? Lehet, hogy jön valaki, akivel tényleg összejön. Ha látnád őket megértenéd, hogy miért mondom. DE TE/TI CSAK ELÍTÉLTEK ENGEM VALAMIÉRT ÉS VÉDITEK VALAMIÉRT A FELESÉGÉT, PEDIG LEÍRTAM, HOGY HOGYAN VISELKEDIK. Az lehet, hogy nem kellő részletességgel.
Szóval ez kettejükön múlik, és sajnos ez nem egyedi eset. KETTEJÜKÖN!
Mert te egy senki vagy a no a torvenyes felesege tarsa es elete szerelme gyermekei edesanyja.
Te pedig ????
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!