Mit tennétek, ha zátonyra futna a házasságotok? Benyújtanátok a válókeresetet vagy pedig benne maradnátok, a gyerek (ek) érdekeire tekintettel? 18/L

Szerintem semmi értelme úgy együtt élni (akár csak gazdasági okokból is), hogy teljesen közömbös, vagy még rossz is a kapcsolat a partnerrel. Ugyanis a gyerekeket nem lehet becsapni, olyan kifinomult szenzorokkal vannak felszerelve, hogy megérzik, ha valaki színészkedik, ha valami nem harmonikus, ha nem szeretik egymást a szüleik. Legfeljebb nem tudatosul bennük, vagy ha igen, nem mondják ki, hanem általában ilyenkor kezdenek el ők is önsorsrontásba pl. pia, drog, szerencsejáték, rablás. Ezek csak extrémebb esetek. A másik véglet a magába fordulás, vagdosás, aszociális zavarok stb. Szóval nem, nem maradnék együtt a feleségemmel, ha ennyire elromlott a viszony. Sokkal teljesebb életet lehet élni úgy, ha elváltok, de megmarad az a normális kapcsolat akkor külön élve (gyerekekkel tartva a kapcsolatot), mintha együtt éltek "kötelességből", és minden apró szikra hatalmas robbanásokhoz vezet.

Üdv: Egy nálad 10 évvel idősebb férfi.

Én egy kapcsolatból csak úgy mászom ki, hogy tudom, mindent megtettem érte. Persze a szélsőségeken kívül, mint a bántalmazás. Ha úgy érzem, hogy mindent megtettem, hogy a kapcsolatunk rendbe jöjjön, hogy boldogok legyünk stb., akkor igen, menni kell. Ha gyerek van, akkor is. És békésen, lehetőleg emberi módon. A gyereknek nem tesz jót, ha a szülei boldogtalanok együtt, és nem buta, észreveszi, ha baj van. Ha anya és apa nem szeretik egymást, nem ölelik meg egymást stb.

Szerintem az egyik legnagyobb baj, hogy a párkapcsolatok többségében egyik vagy mindkét fél részéről hiányzik a kommunikáció. Nem beszélik meg a gondokat, stb. És belekényelmesednek. Nem törődnek egymással és magukkal, főleg amikor jön a baba.

Nyilván, ha nem működik, nem kell erőltetni. Van ilyen, az emberek változnak, főleg fiatalon. Nem szabad olyannal maradni, akit nem szeretnek. De sok kapcsolat menthető lenne kommunikációval és munkával, csak válni könnyebb.

A két eset, amit írtál, pedig szomorú. Mert ez a szétszaggatja a családot egy hibás gondolkodás. A gyereknek hosszútávon rosszabb. És mindenkinek.

A válással végződő házasságok többsége eleve rossz alapokra épült, pl. ismertem olyanokat, akik csak azért nem fújták le az esküvőt, mert már minden le volt szervezve, aztán pár évvel később mégis elváltak, és most mindketten más mellett boldogok. Vannak, akik eleve naivan mennek bele, míg még minden rózsaszín, elkapkodják, aztán a szürke hétköznapokat már nem viseli el a kapcsolatuk. A másik véglet, akik meg már csak megszokásból vannak együtt, és azért házasodnak, de már halott a kapcsolatuk.

Aztán vannak, akiknél a házasság alatt jelentkezik évekkel később olyan probléma, amire nincs más megoldás, egyik nagynéném járt így, az ő esete nem volt előre látható.

Sokaknak egyszerűen pocsék az önismerete és az emberismerete.

hű. Hát énszerintem minden jól működő emberi kapcsolat ott kezdődne, h az egyén magában legyen jól. Mert ha bennem megoldatlan, feltáratlan konfliktusok vannak, akkor jó eséllyel hasonlót fogok keresni, akitől majd azt várom, h megoldja a gondjaim helyettem... Eleve hendikeppel indul a kapcsolat.

Ilyenkor általában kialakul egy függőségi viszony és aki függ a másiktól, mindent el fog követni, h megtartsa a másikat. Vagy olyan is van, h annak, aki fölérendeltebb poziban van kapcsolaton belül; neki az úgy marha kényelmes. Mindent el fog követni, akár tudattalan manipulációval is, hogy az embert maga melett tartsa. Megint nem ideális helyzet...

És ilyenor szokott jönni a kapcsolatmentőnek hitt megoldás: a gyerek. Amitől igazából bevallottan v sem, de mind a két fél mást akart, mást vár.

Kevés ma az olyan ember aki őszintén elismeri h neki defektje van és nem csak h elismeri, de ténylegesen elkezd tenni a változásért. Amíg két ember csak egymást v magát teszi tönkre... Ő felelősségük. De amikor már egy gyerek is bekerül a képbe... Ugyanabban fog fenőni, ami már a szülőkben is kárt tett és ugyanazt fogja továbbadni.

Egyre betegebb a társadalom így.

De erre még mindig nincs elég gond és figyelem fordítva.

Én ott kezdeném a problémát hogy mi az h zátonyra futott, mindkét fél mindent megtett-e hogy megmentse vagy az egyik nem is akarja,ezesetben a másik hiába erőlködik. Sajnos olyan világban élünk, amikor az emberek az elromlott tárgyaikat is lecserélik vagy el sem romlik, jön egy újabb modell. És ez a gondolkodásmód rányomhatja a bélyegét a társas kapcsolatainkra is.

Hiányzik sok esetben a kommunikáció, belekényelmesednek de amit én hiányolok igazán az azoknak az ígéreteknek a betartása amit a házasság megkötésekor ígértek egymásnak.

A régieknek azért volt hosszú házassága mert vagy anyagi szempontból lehetetlen volt megvalósítani a válást vagy mert mit szól a környezet, inkább fenntartották a látszatot. Vagy van egy harmadik verzió, amikor a nő nem érzi elég erősnek magát hogy meglépje és egyedül tartsa el magát vagy a gyerekeket. Valahol az emancipáció ezen sokat változtatott azóta. Itt is minden mit tegyek elváljak-e kérdésre a legtöbb válaszadó habzó szájjal biztatja a kérdezőt hogy hagyja a pcsába az egészet, talál jobbat. Egyénenként változó viszont hogy kinek mit vesz be a gyomra házasságon belül sérelemként, mi az amin nem tud túllépni, fizikai megcsalás, érzelmi megcsalás, fizikai erőszak, ezt mindenkinek magában kell feldolgoznia hogy válóok-e számára.

Aki nem lép ki a szrból az nyalogathatja a sebeit egy életen át, kis valószínűséggel adódik majd olyan élethelyzet ami kirángatja ebből.Lásd Keresztanyud. Élhetne boldogan is.

Ami az én esetemet illeti, én nem éreztem hogy rossz a házasságunk, a férjem nem jelezte, majd bevallotta hogy van valakije és őt választja. Esetleg megpróbálhatjuk újrakezdeni a gyerekek miatt de ha fél év múlva is ezt érzi, ő elmegy-ezt mondta. Én úgy gondoltam ettől többet érdemlek és beadtam a válópert.Nem volt mit megjavítani, süket fülekre talált.Pitizni meg nem akartam.

2 év múlva találkoztam azzal az emberrel, akivel sokkal jobban összepasszolunk, jóval érettebbnek látom a kapcsolatunkat és el tudom képzelni hogy együtt maradunk és szép házasságunk lesz. És egyáltalán nem sajnálom hogy így alakult az első, nagyon sokat olvastam azóta, volt időm átrágni ki, hol, miben hibázott és igyekszem majd másképp csinálni az új kapcsolatomban. Mindezektől függetlenül a neveltetésemből fakadóan még mindig cikinek érzem hogy elvált vagyok és nem sikerült rögtön elsőre. Viszont nagy hiba lett volna megalkudni a helyzettel, most sokkal boldogabb vagyok most. Jah és az exemmel is teljesen normális a kapcsolatunk, a gyerekek egyáltalán nem szenvedték meg a válást, igaz nagyon picik voltak.