Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Házasság » Nem feltétlenül velem képzeli...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Nem feltétlenül velem képzeli a jövőjét, hogyan tovább?

Figyelt kérdés

A barátom 21, én 23 éves vagyok, 1,5 éve élünk együtt. Úgy félévente rám tör, hogy én már komolyabb kapcsolatra vágyok, szeretnék menyasszony lenni stb... Emiatt soha nem hisztizek, egyszerűen vágyom rá, álmodozok.

Most leültünk megbeszélni, hogy ki mit tervez a jövőben. Ő elmondta higgadtan, hogy megvannak a céljai, az álom munkája,az álom háza álom családja, álom kutyája. De még nem gondolkozik azon, hogy ki lesz gyermekei anyja, egy egyszerű ködös képe van róla, aki lehetek akár én is, akár más is, és megkért, hogy minimum 25 éves koromig tegyem félre ezeket a vágyaimat.

Én teljesen ledöbbentem, úgy érzem 1,5 év elég arra, hogy tudja az ember, hogy el akar-e köteleződni a másik felé vagy sem.

Illetve én is arra jöttem rá, hogy ennyi együttélés alatt már elbizonytalanodtam, hogy vele akarok-e élni. A munkájának él, rám alig van ideje, de ami a legrosszabb, hogy a kutyámat bántja (szerencsére egyre ritkábban) olyan apróságokért pl, hogy megszimatolja a földre lerakott táskáját. A kutyám jól nevelt, egy halk "nem"-re abbahagyja a rosszalkodást, mégis volt hogy megütötte. Ez enyhe félelemmel tölt el, mert én sose ütöttem meg, nem kellett ahhoz, hogy tiszteljen, de mi lesz, ha gyerekünk lesz, ott végképp nem lehet széthúzni .


Kicsit elkanyarodtam... Tehát ő úgy gondolja, hogy egyszer akár lehetünk házasok is, de én nem akarok "egyszer akár" feleség lenni, azt szeretném, hogy a párom azt mondja, hogy "igen, TE vagy akivel le akarom élni az életem és senki más".

Őszintén, kicsit elbizonytalanodtam, hogy ilyen van-e a való életben, keressem-e, vagy törődjek bele és várjam, hogy mit hoz a jövő.


2015. okt. 20. 14:59
1 2 3
 21/26 anonim ***** válasza:
0%

Én őszinte leszek veled kérdező.

21 éves sráctól várod, hogy köteleződjön el?

Sztem nem vagy normális.


Amúgy meg ha valóban annyira megfogtad volna, már gyűrű lenne a kezeden, szóval ha belegondolsz, a kérdéseidre már válaszolt neked.


Mellesleg nem tudom, hogy miért hiszi azt bármelyik nő, hogy ha 1.5 évig el tudta játszani a jó barátnőt, majd mi rohanunk, hogy eldobhassuk a szabadságunkat miatta.

Ennyi idő lófasx, senkit se vennék el ennyi után.

2015. okt. 22. 23:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/26 A kérdező kommentje:
Nem kértem, hogy rohanjon nekem venni bármit. Azt szeretném, hogy vagy azt mondja, hogy el akar mellettem köteleződni, vagy azt, hogy nem akarja húzni az időm, mert tudja mennyire vágyom a családra.
2015. okt. 22. 23:42
 23/26 anonim ***** válasza:
18%
21 éves. Miért teszel szemrehányást, mert ennyi idősen nem akar beleugrani semmi meggondolatlan dologba? Te magad sem tudod, hogy mit akarsz még, de tőle elvárod, hogy tudja, Igen, Te vagy az, akivel leélném? Ne már!
2015. okt. 29. 11:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/26 A kérdező kommentje:
És te miért teszel szemrehányást nekem?
2015. okt. 29. 13:04
 25/26 anonim válasza:
55%
Semmi sértést, provokálást és támadást nem szeretnék indítványozni a kérdező ellen, sem pedig rossz érzéseket nem szeretnék hagyni senkiben, ezért előre is elnézést kérek mindenkitől. Úgy gondolom manapság már egy nagyon komplex, gyorsan fejlődő, rengeteg lehetőséget rejtő világban élünk. A kérdezőt értelmes nőszemélynek találom, bár semmiképpen sem szeretném ezt összekeverni az érettséggel. Értelmes embernek azt gondolom, aki könnyedén felfogja a maga környezetében lezajlódó eseményeket, legyen ez akár személyes interakció vagy bármi kommunikációval kapcsolatos cselekvés. Egy ilyen jellegű kérdés nagyon sok helyen támadható és sajnos a válaszolók között sokan ki is használják ezt... Teljesen normális, ha egy huszonéves fiatalembernek olyan jellegű elvárásai vannak az életben, hogy munka és ház és a biztos egzisztencia megteremtése. Pont emiatt, hogy rengeteg lehetőség nyílik meg előttünk a mai világban, így nagy mértékű naivitásra vall, hogy ha ebben a korban ilyen messzemenő (házasságbeli) elköteleződéseket szeretne bárki felvállalni vagy fiatal korabeli emberekre úgymond "ráerőltetni" magát. A kérdezőnek ebben a helyzetben hamar úrrá kell lennie magán, mert sajnos ahogy előttem is megírták többen, ez egy elég gyakori (a naivitását el nem fogadó) női-férfi fiatalkori belső konfliktus és egyben hiszti is. Saját véleményem: Szedd össze magad kérdező és nőként viselkedj, ne naív kislányként. A házasság komoly dolog és kérlek hidd el, 1,5 év alatt az ember magát sem tudja megismerni igazán, nemhogy bármelyik embertársát. Nem rossz indulatból mondom, de úgy gondolom neked még rengeteg csalódást kell átélned, hogy ezt megértsd, de mint mondtam, te értelmesnek tűnsz, át fogod tudni vészelni az ilyen problémákat, csak szedd össze magadat! Ne hibáztasd a srácot, hogy tenni akarja a dolgát és becsüld meg, hogy ilyen. Ha valóban olyan ambíciózus, mint mondod, akkor viszont becsüld meg, mert az ilyen szeret megdolgozni azért, amije van és kevés ilyen ember létezik sajnos.
2015. nov. 3. 09:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/26 A kérdező kommentje:

Köszönöm a válaszod!

Tudod, eszembe se jutott volna, ha ő nem kezdett volna el ezekkel áltatni.

Mióta ezt a kérdést feltettem, nagyon nagyot fordult a kapcsolatunk és az erőviszonyok is teljesen átrendezőtek.

Maradjunk annyiban, hogy örülök, hogy egy ilyen eszményi fiút/férfit tudtam lefesteni a kérdésben és elszomorít, hogy ez a kép mennyire messze van a valóságtól.

2015. nov. 3. 11:59
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!