Ismertek olyan házaspárokat akik a megismerkedésük után hamar (fél év) összeházasodtak és nem bánták meg mert azóta is boldogok?

Ez a kérdés azért nehéz és azért nem sablonizálható, mert mindig kettőn áll a vásár és még ha a párral minden rendben, akkor is lehetnek olyan külső okok, amik (akik) szétzilálhatják az egészet.

Én az őszinteség és a bizalom híve vagyok, de ha csak az egyik fél ilyen, az kevés.

Sajnos megtapasztaltam azt is, hogy a párom visszaélt a bizalmammal, kihasználta ezt és 3 év után fordult minden 180 fokot, mikor kiderült, mennyit hazudott.

Aztán arra is van példám, hogy a neten megismertem egy pasit, akivel egy estét cseteltünk, következő nap skype, harmadik nap egy buliban találkoztunk személyesen, negyedik nap kimondtuk, hogy együtt járunk, 4-5 hónap után összeköltöztünk. Ennek 8 éve, és imádom a férjemet és Ő is engem.

De sem az első, sem a második példa nem sablonizálható szerintem. Én amennyire naiv és szerelmes voltam és amennyire megbíztam az előző kapcsolataimban, simán hozzámentem volna akár az előző kettőhöz is, de az életem legnagyobb hibáját követtem volna el.

Szóval a kérdésre visszatérve, példa van rá, de ettől még nem biztos, hogy mindenki esetében ugyanilyen hiper-szuper lesz minden.

Szerintem ez nem az időtől függ. Ez a személyiségtől függ. Ha két egymáshoz passzoló ember házasodik, akár korán akár később, akkor ők jól ki fognak jönni egymással az életben. És hiába házasodik valaki 5-8 év után, ha nem passzolnak, akkor pár év vagy akár fél és elválnak. Én ismerek mindkettőre példát. Nem feltétlenül a racionális, éljünk együtt 10 év próbaházasságot, mert akkor már nem lehet baj típus fog beválni. Vagy a házasodjunk Las Vegas módjára sem.

Sem egyikre, sem másikra garancia nincs. A vőlegényem szülei fél év után házasodtak és közel harminc évet leéltek boldogságban, azután változtak és már nem jöttek ki jól, elváltak. Ettől az ő korai házasságuk még jó döntés volt, mert felnevelték a gyerekeiket boldogságban. Olyat is ismerek, akik 8 év után házasodtak és fél év múlva elváltak. A szabvány gondolkodás szerint ők megfontoltak voltak. Akkor mi a hiba? Hiába okoskodunk itt, semmire, soha nincs garancia. Én ezért felnőttként vállalom mindenért a felelősséget. Adott szituációban és információ birtokában még az előttem írók is jól döntöttek, még ha később pokol is lett a házasságuk.

Szerintem az, hogy a kérdésben felvetett helyzet jól alakuljon, ahhoz nagyon sok dolognak együttesen kell jelen lenniük.

Nagyon fontos, hogy mindkettő őszinte legyen a másikhoz, de talán még fontosabb, hogy őszinte legyen saját magához. Ismerjék saját magukat, tudják, hogy mit akarnak, kit akarnak, és mi az, amit semmiképp sem.

Szerintem ez az egyik kulcs.

Aztán a következő a hasonló értékrend, érdeklődés, célok - ami azért nagyon fontos, mert az ember az évek során iszonyat sokat változik. Megismeri egyre jobban magát, változtatják a körülmények, és fontos, hogy ez a változás együtt történjen. Ha a közös élmények változtatják a párt közösen, akkor az szerintem még jobban összecsiszolja őket, de ha meg egyik erre megy, másik arra, akkor kisebb az esély, hogy mindketten úgy változnak, hogy az még szorosabbá teszi a kapcsolatot.

A harmadik pedig a kommunikáció. MINDENT meg kell tudni beszélni, hiszen az ember párja az, aki mindig vele van. Nem elég, hogy ő "csak" a férjem. Egyben a legjobb barátomnak is kell lennie, aki velem örül, támaszt nyújt, ha sírok, de megmondja azt is, ha hülye vagyok. - és persze ez fordítva is így van. Muszáj kommunikálni, mert senkinek nincs a homlokára írva, hogy mi van a fejében, és aztán a kis gondokból lesznek a nagy gondok.

Náluk ez a három bevált :)