Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak! Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mivel tudnám rákényszeríteni a férjemet, hogy dolgozzon
végre?
Figyelt kérdés
Lassan 2 éve vagyunk együtt, fél éve vagyunk házasok, és van egy 2 hónapos kislányunk. Amióta vele vagyok hosszú távú munkája nem volt (a szülei elmondása szerint 10 éve nem volt, most 27 éves) Hiába nyaggatják a szülei is, mind hiába, nekem mondják,hogy nyaggassam mert szerintük rám hallgat, hát ez nem igazán van így. Rám sem hallgat, mindent cseszegetésnek vesz, panaszkodni a pénztelenségről nagyon tud, de tenni ellene nem. Én kerestem munkát magamnak, be is hívtak interjúra egy jogi asszisztensi pozícióba, de nem engedett el rá, mert hogy legyek a baba mellett, nem is bírtam volna ki nélküle, főleg,hogy szoptatok, és én teszem tisztába, én fürdetem stb...Ő is nagyon imádja, ezzel nincs is gond, csak azzal,hogy nem akar dolgozni. Komolyan azt érzem,hogy nem akar és neki ez így jó, de amit sa gyerek után kapunk az édes kevés, arra hogy hárman élhessünk kényelmesen, hiszen a pelenka egy vagyon. Mit javasoltok? Nem bírom így tovább :(
Az ultimátum már megvolt a múlt héten, pont ma egy hete, azóta semmi változás, még csak nem is keresgélt. Sajnos én sem látok más megoldást, de attól félek,hogy elvenné tőlem a lányomat.
2015. márc. 16. 20:25
32/61 anonim válasza:
Dobd ki. És szerintem sem lesz valaki automatikusan jó apa attól, hogy véletlenül csinált egy gyereket. Mintha azt várnád, hogy a házasságTÓL szeressen beléd valaki, akit sohasem érdekeltél.
2015. márc. 16. 20:26
Hasznos számodra ez a válasz?
33/61 anonim válasza:
Egy kéthós babát nem vesznek el az anyjától.
Van hová menned?
2015. márc. 16. 20:27
Hasznos számodra ez a válasz?
34/61 anonim válasza:
Ráadásul a felelőtlen, jövedelem nélküli apjához.
2015. márc. 16. 20:28
Hasznos számodra ez a válasz?
35/61 A kérdező kommentje:
A családomhoz, de ők is a nagymamánál laknak, mert mamám már idős, és ő nem hiszem,hogy megengedné,hogy oda menjünk.
2015. márc. 16. 20:28
36/61 anonim válasza:
Elvenni egy két hónapos gyereket? Ráadásul úgy, hogy nincs állandó jövedelme? Esélytelen.
2015. márc. 16. 20:29
Hasznos számodra ez a válasz?
37/61 A kérdező kommentje:
Többször volt már olyan, többek közt múlt héten is,hogy itt hagyom a gyerekkel együtt, de elvette a kulcsaimat, és nem engedett el.
2015. márc. 16. 20:31
38/61 A kérdező kommentje:
Mármint,hogy a gyereket viszem magammal, a félre értések elkerülése végett tisztázom.
2015. márc. 16. 20:35
39/61 anonim válasza:
hát....ezt jol kifogtad...
2015. márc. 16. 20:41
Hasznos számodra ez a válasz?
40/61 Joci_27 válasza:
Most fájdalmasan őszinte leszek. Az eddig leírtak alapján kedves és jólelkű lánynak tűnsz, de nem vagy egy észkombájn de még csak erős személyiség sem, de az biztos, hogy ennél sokkal jobbat érdemelnél. Mi az, hogy elveszi a kulcsaidat és nem enged el? Persze, mert fél, ha elhagyod, nem lesz aki eltartja. Szerencséje van, hogy nem vagyok a bátyád. Egyébként kizárt, hogy elvegye a gyerekedet.
Őszintén kívánom neked, hogy rendeződjön ez a helyzet az életedben, és ki tudja, talán egyszer összehoz az élet egy normális férfival, aki megbecsül, és a gyerekedet is sajátjaként szereti, és felelősséget vállal azokért, akiket a családjának tart. De szerintem ez nem a mostani "férjed" lesz. Az meg elég elszomorító, hogy szerinted a családod nem fogadna be ilyen helyzetben. Tényleg a legjobbakat kívánom neked!
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!