Házaspárok! Nálatok mennyi idő után alakult át a szerelem szeretetté? Hány éve vagytok együtt és mennyi idősek vagytok?

Szerintem 6 év után még nem akkora csoda a szerelem. Én legalábbis nem érzem annak. Mi ötödik éve vagyunk együtt, szintén fél éves házasként a legnagyobb szerelemben, de úgy gondolom, ez még nem ér fel azokhoz, akik - mint itt néhány válaszadó írja - több tíz éve egymás mellett vannak. Ők inkább bizonyítottak, mint mi, 10 év alattiak. Inkább elszomorító, ha valaki már 4-6 év után normálisnak tartaná, hogy bármi is elmúljon. Még gyerek sincs elvégre.

Amúgy ezt a rózsaszín köd kifejetést én nem szeretem, szerencsére sosem volt ilyen. Én ezt azonosítom azzal az érzéssel, amikor az illetőt az érzelmei vezérlik és nem tud racionális és objektív lenni a kapcsolatát illetően. Ilyen nálam sosem volt, nem is kell. Két lábban a földön is lehet szerelmes az ember.

A rózsaszín ködös megszállottság inkább elmúlik, és ha valakik közt csak ez az érzés volt meg, azt nem is tart más össze. Mert azt az érzést fogja keresni, és mivel nincs, inkább szakít, új kapcsolatban keresné megint ezt az átmeneti, hamis állapotot.

"Két lábban a földön is lehet szerelmes az ember."

Kötve hiszem. Ha racionális döntés vezérel a párod mellé, ha észérvek döntenek, az nem szerelem. De ha mégis, akkor meg mit ér az egész?

7 éve vagyunk együtt, van 2 gyermekünk. Mai napig szerelmesek vagyunk egymásba.

29/N - 35/F

Mi nyár elején töltjük az 5 évet csak:) A szerelem nem szűnt meg és nem alakult kevesebbé. Akiknél 2-3 év alatt megszűnik, kevesebb lesz, nem érzik már ugyanazt stb, azok sose szerették igazi szerelemmel a párjukat.

Amúgy mi is kaptunk már olyan megjegyzést, hogy milyen szerelmesek vagyunk, hogyhogy? Illetve olyat is, hogy biztos nem is szeretjük már egymást, csak a papír tart össze, mert 1-2 évnél tovább nem szerelmes senki.

Erre csak annyit tudok mondani, hogyha valaki olyan szerencsés, hogy megtalálja az igazit, a lelki társát, az a szerelem nem múlik el.

Akik a negatív megjegyzéseket teszik, azok csak irigykednek, mert ők sose éltek át igazi szerelmet. Ezért nem tudják elképzelni sem, hogy nem múlik el.

Én 28, a férjem 25 éves.

""Két lábban a földön is lehet szerelmes az ember."

Kötve hiszem."

Akkor te nagyon-nagyon-nagyon keveset tapasztaltál a szerelem terén, Miquel és ez nem évek függvénye. :)

"Kötve hiszem. Ha racionális döntés vezérel a párod mellé, ha észérvek döntenek, az nem szerelem. De ha mégis, akkor meg mit ér az egész?"

Őszintén szánlak, hogy ilyen egyszerűen gondolkodsz. :) Racionális döntések alatt azt értettem, pl. nem maradnék egy férfi mellett azért, mert szeretem, ha közben szemét velem, vagy netán ver. Vagy ha látom, hogy alkalmatlan társnak, apának egyaránt. Esetleg képtelen előbbre jutni az életben, mert folyamatosan rossz döntéseket hoz, minden pénz kifolyik a keze közül. Akkor nem hitegetem magam azzal, hogy bőven elég, hogy szeretem, és szülök neki rögtön három gyereket, hanem belátom, hosszú távon nem fog működni, mert a kapcsolat holtvágányon fut. Ez most pár példa volt a sok közül.

Tehát összességében: látom objektíven kettőnket, nem ringatom álomvilágban magam, csak mert szerelmesek vagyunk. Látom azt, amin változtatni kell, mindent. Bár szerencsére nála egy probléma sem merült fel a felsoroltak közül. Apróbbak mindkét fél oldaláról igen, de mivel a saját hibáimat éppolyan objektíven felismerem, változtatni is tudunk mindenen.

Aztán lehet hurrogni, mi így vagyunk boldogok. :) Én legalább nem járhatok úgy, mint azok a nők, akik meg akarják magyarázni: csak két gyerek után jönnek rá, hogy a férfi, akihez hozzámentek, más, mint aminek addig hitték. Nem volt az más, nem is változott, csak nem láttak tisztán, hogy felismerjék. Mert ugye az a rózsaszín köd. :)

Engem meglepetés nem érhet a férjemmel kapcsolatban, és őt sem. Ismerjük egymást, tudjuk, mire számíthatunk a másiktól. És szeretjük egymást töretlenül. :)

Ez nem egyszerű gondolkodás, hanem tapasztalat kérdése. Aki nem érezte még azt, hogy tetves, rongyokba bugyolált vándorcigány is lehetne az ember, akibe szerelmes, az sohasem fogja megérteni, miről beszélek.

Én a végtelenségig racionális férfi vagyok. Sikeres is, mert amibe belevágok végigviszem, ha föld és ég egybeforr is, mert tervszerűen élek. Érveket és ellenérveket ütköztetek a döntéseim előtt, és minden lehetséges buktatót számba veszek. Mégis volt olyan fél év az életemben, amikor meghalt az akarat, meghalt a tervszerű gondolkodás, meghaltak az érvek, amikor minden szívdobbanás késdöfés volt, ha nem mellette töltöttem, amikor minden levegővétel mustárgázzal mételyezett fuldoklás volt, ha távol kellett lennem tőle, amikor MINDEN az ő érintéséről szól.

Tudom, nagyon kevesen tapasztalják meg a szerelemnek ezt a mélységét, és nagy szerencsének is tartom ezt. Mert az a bíró, aki megjárta ezt a fajta agyhalált, minden erkölcsi skrupulus nélkül mentené fel a szerelemféltésből elkövetett gyilkosság vádlottját, hiszen emlékezne rá, hogy igenis létezik az az állapot, amikor beszámíthatatlan az ember.

Sokszor voltam szerelmes. Nagyon sok kommersz szerelem volt, ami nem fért bele az én tervszerűen vitt életembe. Volt emellett három tűzvész. De még azok is baromi messze elmaradtak ettől az egytől.

Én nem mondom, hogy jó dolog ezt az eufóriát megjárni. Hisz folyamatos életveszélyben van az ember, rutinból végzi az imádott munkáját is, ami pedig teljes embert kívánna, közveszélyesen közlekedik, és csak a gondviselés (amiben amúgy nem hisz) menti meg a teljes katasztrófától.

Szóval nem mondom, hogy ez jó. De LÉTEZIK!

Persze a hónapok gyorsan szállnak, és hamar visszatér a racionalizmus, és ha nincsenek végletes összeférhetetlenségek, az eszeveszett szerelem egyfajta csendes imádattá csitul. Megindulnak a hétköznapok apró csatározásai, amik összecsiszolják, párrá alakítják a két embert.

Olyan ez, mint a hegesztés. Amíg benne vagy folyamatban, nem látsz semmit, akkora a hő és vakító fényesség termelődik. Amikor abbahagyod, s kihűl, lepattog róla a salakanyag, akkor látod csak, hogy mennyire fogta össze, mennyire alakított egységes egésszé, a két darabot.