Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ha a férjem figyelmes és odaadó velem, de már szinte sosem tüzes? Ez hiányzik nekem, mit tehetnék?
13 éve vagyunk együtt. Naponta mondja, hogy szeret. Kedves, figyelmes, udvarias, megértő. Ha megkívánok valamit, hajlandó késő este is elmenni beszerezni / ezt csak nagyon ritkán használom ki, nem akarom mozgatni/. Maximálisan elfogad olyannak, amilyen vagyok, sosem kritizál. Néha azt a 4-5 kiló pluszt jegyzi meg finoman, ami van rajtam. Képes még tamponért is elmenni a boltba, vagy bármi csajos dologért, ha erre van szükségem. Mindent megvesz, amire vágyom /normális korlátokon belül, de nem vagyok az a költekezős, vásárolgató típus/ Az utcán fogja a kezem, alvás közben átölel, szokott hozzám bújni. Néha megcirógat.
Azt mondja, boldog velem, ezért hord a tenyerén.
Viszont ez a viselkedése nincs szinkronban a szexualitásával. Ugyan az első években tüzes volt, naponta szexeltünk, és voltak azóta is hasonló fellángolások, de lényegében ez a dolog elszürkült. Szex kb. hetente van, néha sűrűbben, de volt, hogy ritkábban. Apró meglepikre már egyáltalán nem számíthatok, pedig pár éve még kis fecniket tett a párnára, a tükörre szívet írt, csokit hozott...Szóval nem áll távol tőle a romantika. Az elmúlt pár évben miért szűnhettek meg ezek? Mit rontok el?
Én gyakran bókolok neki, dicsérem, igyekszem jó társa lenni. Tudja, hogy imádom őt.
Azt hiszem, mint nő, vesztettem el az érdeklődését.
Pedig mások szerint csinos, dögös, nőies vagyok. A férjemnek ez miért nem elég izgalmas már? Ha megkérdezem, persze esküdözik, hogy nem így van, hogy még álmában is csak engem kíván stb., de akkor én ezt miért nem így érzem? Talán túlzottan nyitott könyv vagyok? Nincs bennem elég sejtelem? Túl kiszámítható vagyok és ez unalmas? Röviden: nem érdemes jó kislánynak lenni? Akiket ő a környezetünkben kritizálni szokott, hogy hisztis és szórja a pénzt és jaj de jó, hogy én nem vagyok olyan, stb, azokat a nőket a párjuk elhalmoz plüssökkel, virágokkal.... Nekem meg a romantika, a tűz, a testiség csak spórolósan jut. Azt érzem, boldognak kellene lennem, miért vagyok mégis néha olyan boldogtalan? Már saját magamat sem értem, most hogy ezt így leírtam:( Segítsetek!
En garantaltan nem a pszeudo kommentelo vagyok... De!
Azok alapjan amiket leirtal, hidd el a szerencses kisebbsegbe tartozol: nagyon keves ferjtol kap a neje ennyi figyelmet.
De te elvarod, hogy ugyanugy naponta befutse a reaktort, mint a mezeshetekben. 13 ev utan!
A leirtakbol ugy tunik, elvarasaid azok jocskan vannak. De toled mit kap a ferjed? Probalj meg kompromisszumkepesebb lenni: lehet, hogy neki mar a heti egy-ket alkalom is eleg a szexbol, es megerolteto szamara megfelelni az olyan kisdiakos romantikanak, mint a cetlizes. Ertsd meg ot is, neki meg erre van igenye. Egyebkent a neten tomegevel van szo olyan parkapcsolatokrol, ahol ennyi ev utan jo ha havonta megtankoljak a feleseget.
Ezekre a romantikus /pl cetlis üzenetek/ ő "szoktatott" rá. Az előző kapcsolataimban ez sosem volt jelen, nem is hiányzott. Ő volt az, aki elhalmozott ilyesmikkel, és nem csak a szerelem elején, hanem még évekig. Mindegy, oké, már nem ilyen, bár néha nagy ritkán azért még most is jól esne, de gondoltam, fontos info lehet, mert ugye ez változásnak minősül, hogy valaki 6 évig valamilyen, aztán utána már nem.
Ja, és mindenkit lehet ugye valamiért irigyelni, de én nem írtam sehol egy szóval sem, hogy nekem ez az egyetlen és legnagyobb problémám és egyébként meg minden milyen happy!
A szex, amit fontosnak tartok, mégpedig amiatt, mert a páromnak köztudottan nagyrészt azért romlott meg az előző párjával a kapcsolata, mert az nem nagyon akart vele szexelni. Ezt sokszor mondta, még a barátai is mesélték nekem, hogy ezen ő mennyit panaszkodott. Most meg olyan, mintha ő nem akarna. Tehát nem elvárásaim vannak, de azért nem szeretnék semmit a szőnyeg alá söpörni. Ha valamit rosszul csinálok, azon szeretnék változtatni, de mikor kérdezem, ő azt mondja, minden ok, boldog velem és szerinte semmi gond. Aztán észre sem veszi, hogy 2 hete semmi...., mikor ő mindig azt vallotta, neki szinte naponta-kétnaponta szüksége van rá....
Hogy mit kap tőlem? Ő azt mondja, remek társa vagyok, a legjobb barátja vagyok, hogy egymásnak lettünk teremtve... Azt tudom, hogy elégedett az életünkkel és velem is. és én is elégedett vagyok, csak nem értem a változás okát és ha mondjuk a kezembe akad 1-2 ilyen üzenet vagy meglepi, amit még 2-3 éve kaptam tőle, akkor igenis rosszul esik, hogy ez elmúlt.
"Gondolom a testiség neki sose volt annyit fontos csak az elején még oda tette magát. Mélypont után megint mert tényleg akar,szeret veled lenni. Ezt csak ti tudjátok megoldani. Mi volt az elején, miért érzett késztetést a szekszre? Hány éves?"
Ez az "elején" úgy 6-7 évig tartott. Úgy tudom, fontos ez neki. Talán mégsem, csak nem vallja be saját magának sem? Néhány éve még azt mondta, hogy nem tudna mellettem úgy elaludni, hogy ne legyen előtte szex. Azóta szülők lettünk..., ez eddig eszembe sem jutott, csak most, hogy talán emiatt van. Talán azt gondolja, már másik szerepet kell betöltenie, ő már apa...
45 éves amúgy, gondolod, hogy a kor miatt is lehet? lecsengett benne a dolog kicsit?
Köszönöm egyébként mindenkinek a hozzászólásokat, még ha köpködés is van benne jócskán, mert azért elgondolkodtat és közelebb visz a megoldáshoz, remélem!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!