Ha a férjem figyelmes és odaadó velem, de már szinte sosem tüzes? Ez hiányzik nekem, mit tehetnék?

13 éve vagyunk együtt. Naponta mondja, hogy szeret. Kedves, figyelmes, udvarias, megértő. Ha megkívánok valamit, hajlandó késő este is elmenni beszerezni / ezt csak nagyon ritkán használom ki, nem akarom mozgatni/. Maximálisan elfogad olyannak, amilyen vagyok, sosem kritizál. Néha azt a 4-5 kiló pluszt jegyzi meg finoman, ami van rajtam. Képes még tamponért is elmenni a boltba, vagy bármi csajos dologért, ha erre van szükségem. Mindent megvesz, amire vágyom /normális korlátokon belül, de nem vagyok az a költekezős, vásárolgató típus/ Az utcán fogja a kezem, alvás közben átölel, szokott hozzám bújni. Néha megcirógat.

Azt mondja, boldog velem, ezért hord a tenyerén.

Viszont ez a viselkedése nincs szinkronban a szexualitásával. Ugyan az első években tüzes volt, naponta szexeltünk, és voltak azóta is hasonló fellángolások, de lényegében ez a dolog elszürkült. Szex kb. hetente van, néha sűrűbben, de volt, hogy ritkábban. Apró meglepikre már egyáltalán nem számíthatok, pedig pár éve még kis fecniket tett a párnára, a tükörre szívet írt, csokit hozott...Szóval nem áll távol tőle a romantika. Az elmúlt pár évben miért szűnhettek meg ezek? Mit rontok el?

Én gyakran bókolok neki, dicsérem, igyekszem jó társa lenni. Tudja, hogy imádom őt.

Azt hiszem, mint nő, vesztettem el az érdeklődését.

Pedig mások szerint csinos, dögös, nőies vagyok. A férjemnek ez miért nem elég izgalmas már? Ha megkérdezem, persze esküdözik, hogy nem így van, hogy még álmában is csak engem kíván stb., de akkor én ezt miért nem így érzem? Talán túlzottan nyitott könyv vagyok? Nincs bennem elég sejtelem? Túl kiszámítható vagyok és ez unalmas? Röviden: nem érdemes jó kislánynak lenni? Akiket ő a környezetünkben kritizálni szokott, hogy hisztis és szórja a pénzt és jaj de jó, hogy én nem vagyok olyan, stb, azokat a nőket a párjuk elhalmoz plüssökkel, virágokkal.... Nekem meg a romantika, a tűz, a testiség csak spórolósan jut. Azt érzem, boldognak kellene lennem, miért vagyok mégis néha olyan boldogtalan? Már saját magamat sem értem, most hogy ezt így leírtam:( Segítsetek!