Hogyan reagáljak jól a férjem állandó "szenvedéseire"? Kezdek besokallni és ez a családunkra, kapcsolatunkra sincs túl jó hatással.

A férjem 5 hónapig munkanélküli volt. Keresett, keresett, de semmi munkát nem talált (fizikai munkára az egészségi állapota miatt nem veszik fel). Folyamatosan azon kesergett, hogy nincs semmi, nincs munka, nincs pénz, mi lesz velünk. 2,5 hónapja vére talált egy munkát, ami minden szempontból tökéletes (irodai munka, közel van, jó a fizetés, ha ritkán túlóra van, azt ki is fizetik, fix 8,5 óra munka naponta). Az első 2 hétben alig tért magához a boldogságtól, hogy kifogott egy ilyen helyet, de utána megváltozott véleménye. Most egész idő alatt amíg itthon van, csak a szenvedést hallom: túl sok munka, túl kevés munka, fárasztó az utazás...

Nem értem miért csinálja ezt. Elméletileg ez álmai munkája, erre mégis folyamatosan panaszkodik.

Egyre kevésbé tudom ezt a viselkedést megértően fogadni, ráadásul mostanában a "fáradtság" miatt már itthon is csak a gép előtt ül, még a gyerekekkel is kevesebbet foglalkozik. Régebben többb munka után is szívesen töltött velü(n)k időt. Ha ezt megjegyzem neki, akkor megkapom, hogy én ezt nem tudhatom/ nem érthetem mert, én most itthon vagyok a gyerekekkel.