Hogyan viseljem el a férjem állandó önsajnálatát, hogy ne rontsak a helyzeten, de én se készüljek ki?

Semmit se tudsz tenni.

Az ő döntése volt a felmondás is, és az is, hogy elvállalt egy minimálbéres munkát. Így járt.

Annyit tehet, hogy próbál keresni másik melót, és addig helyezkedni, amíg megkapja, amit szeretne.

A sírás, önsajnálat nem fog rajta segíteni.

Okos ember meg akkor mond fel, ha már biztos a másik. Legközelebb tényleg csak akkor mondjon fel a mostani helyén, ha már az új helyen aláírta a papírokat, mert manapság csak ez a biztos.

A legjobb, amit tehetsz, hogy helyrerázod a meszet az agyában, és igyekszel noszogatni, hogy keressen mást, járjon interjúkra, érdeklődjön ismerősöknél, adja oda az önéletrajzát nekik, mozgassa meg a régi kapcsolati hálókat is.

Ami nem azt jelenti, hogy neki ez fog a legjobban esni, mert biztos lehetsz benne, hogy hisztizni fog.

De vagy ez, vagy tutujgatod, és két ember helyett dolgozol otthon, hogy ráérjen magát sajnáltatni.

A lényeget le is írtad: "ha ő nem akar változtatni ezen"

Ebben az esetben nem.

Rá kell venned, hogy ő akarjon változtatni és akkor kell/lehet támogatni.

Hú na ez aztán tényleg elég nehéz helyzet :(

Nem keres állást?Mi volt az a nagyon jól fizető munkája? Szerintem kutakodjon a neten olyan cégek után,amiknél van olyan munkakör,mint az előző munkahelyén. És uccu neki hívja fel őket telefonon. Az önéletrajz küldözgetésnek sokszor nincs értelme, hiszen válaszra se méltatják az embert,és az álláshirdetések nagy része is már betöltött/kamu állás.

Én is hasonló helyzetben vagyok, de szerencsére az én férjem abszolút mellettem áll, pedig nekem is nagyon sok kiborulásom van, hangulatingadozások, depresszió a munkanélküliség és kilátástalanság miatt. Ha nem voltál még ebben a helyzetben, akkor nehezen tudod átérezni, milyen rettenetes ez. Hála az égnek a párom nem így bánik velem, még 4 hónap elteltével is támogat és próbál vigasztalni, kezelni a depressziós hangulataimat, sírásaimat.

Nem sajnáltatni akarom magam én sem, de az, amikor nincs munkád, az önértékelésedre is kihat, tehetetlennek, feleslegesnek érzed magad, egy rakás szerencsétlenségnek, és ilyenkor az a legrosszabb, ha még a szeretett társ is ellened fordul.

Hozzáteszem, én is felmondtam, mert tarthatatlan volt az előző munkahelyem, a bánásmód és a bejelentés hiánya miatt is, nem beszélve a napi 12 órás munkáról, vagyis napi 4 óra túlóra volt kb kifizetetlenül, hozzá embertelen bánásmód. Mostanában nehéz állást találni, még jó referenciákkal, szakmai tapasztalattal is, szóval ahelyett, hogy bántod a férjedet, inkább támogasd, és örülj, hogy neked olyan remek a munkád, hogy ezt nem tudod átérezni.

Mintha az en ferjemrol irtal volna.

Havi 452ezret kapot, sirt hogy nem szereti es unalmas o ennel jobb es tudna tobbet keresni... ott hagyta es most havi 150ezret keres .

Reggel nem akar dolgozni menni, minek 150ezerert menjen be ??

Nem tudsz mit tenni, en mar nem is probalom vigasztalni hisz szerinte en ugysem ertem meg ot.

Ott tartunk, hogy eletmod tanacsadot keresek neki hogy valaki megertse ha mar nekem nem megy.

Egy idő múlva lépjen ki, menjen vissza munkanélkülire, amellett alkalmi munkákból sokkal több szabadidővel ugyanannyit össze lehet hozni, mint a minimálbér, csak a közérzete lesz sokkal jobb. Az állások kora lejárt.

Meg neki alapból sem volt való. Rá kéne jönnie, mire született.

Azt tudom, hogy ha nő lennék ezt mondanám neki:

Az a férfi, aki nem hajlandó keményen dolgozni, magát fejleszteni családja boldogulásáért az teljesen értéktelen. Egy nőnek fontos az, hogy támaszként tekinthessen férjére minden körülmények között, akkor is ha összeomlik körülöttük a világ (pl. súlyos természeti, ipari katasztrófától, háborútól, gazdasági válságtól).

36F

Állj a sarkadra, és mond meg neki, hogy így nem lehet élni. Te megesküdtél, hogy jóban-rosszban vele leszel, és tudod, hogy most is segíteni kell rajta, és te ezért nem fogod hagyni, hogy az önsajnálatba süllyedjen. Keressen másik munkát, addig ne lépjen ki, tegyen valamit magával. Menjetek el kirándulni, kicsit kapcsoljon ki ő is, meg te is. Aztán hajrá.

Ha valaki soha nem kerül ilyen helyzetbe, hát becsülöm a tartását, de szerintem a legtöbb embernél van, hogy elsüpped, és észre sem veszi, hiába szólnak. Szóval fő a határozottság. :)