Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Fel akarom venni a vőlegényem vezetéknevét ha összeházasodunk, de család botrány is kirobbanhat belőle. Mit tegyek?
Az apám már nagyon régen el hagyott engem, még amikor egész kicsi voltam, így nem érzem jogosnak, hogy a nevét kell viselnem. Viszont csak úgy szeretném megváltoztatni, ha majd a férjemét vehetem fel helyette. Ezt el is mondtam a vőlegényemnek, hogy semmiképpen nem szeretnék majd 'né lenni (pl Kissné Nagy Evelin), hanem csak simán vezetéknevet váltani (pl Kiss Evelin). Ő sem nagyon örült neki, mert ő is 'né-ként szeretné majd a nevem (Én viszont semmiképp!!), viszont a családja sokkal keményebb dió. A fába is képesek belekötni, és borzasztó büszkék a nevükre, ezért félek, ha komolyabban elkezdenénk tervezni az esküvőt, és megtudják, hogy fel akarom venni csak simán a nevet, családi botrányt robbantanának ki belőle.. Kisebb dologból is csináltak már ilyet.
Hogyan lehetne békésen megoldani? Vagy sehogy? Ha nem vehetem fel így, akkor inkább felveszem majd anyukámét..
Felnőtt ember a saját akarata és a saját döntései szerint él, nem az anyja vagy a tetsvére, vagy a rokona útmutatása vagy akarata szerint. Tégy,a hogyan te akarsz és ne foglalkozz azzal, hogy lesz-e ebből botrány vagy sem. KInek mi köze ahhoz, hogy te miért veszed fel a férjed nevét vagy miért nem?
Ha a pasi téged szeret és téged választott, akkor neki is éppen itt az ideje, hogy kiálljon melletted és konfrontálódjon a fenenagybüszke családjával.
Nekem sem tetszett a né verzió semmilyen formában. De a férjem családja mondjuk nem akkora debil hogy beleszóljon....Amúgy nekem a csak vezetéknév vagy a kötőjeles verzió jött számításba. Mivel összeillenek a vezetékneveink és mindkettő elég rövid, ezért lettem kötőjeles.
A te neved lesz, neked kell élned vele, és jogod van felvenni, te döntesz, nem a család. Akinek nem tetszik, puffogjanak csak.
"- Kissné vagyok"
- nem a gazdádat kérdeztem, hanem a nevedet!"
A jog adta lehetőségen belül te és csakis te döntöd el, hogyan szeretnéd viselni a saját nevedet.
Nem rosszmájúságból, de hogy lehet egy névre büszkének lenni? Csak nem a Windsor házba akarsz beházasodni?
Jól teszed, ez kettőtök dolga.
H a családja botrányt akar.... az esküvő után ti egy másik család lesztek már, persze: jobb volna a jó viszony, de hát ekkora engedményt nem tennék én sem - kisebbet se tettem.
Volt botrány.... elmúlt.
Kitaláltam! Vegye föl a leendő férjed is a te anyukád nevét :)
Viccet félretéve, ha olyan büszkék a nevükre, akkor nem tudom, h mi bajuk van azzal, h egy ember, ai a családjuk tagja lesz, szintén felveszi. Akkor érteném meg valamennyire a háborgásukat - bár jogos nem lenne - ha karakánul ragaszkodnál a saját nevedhez, hajlandóságot sem mutatva arra, h a frjedét valamilyen formában felvedd. Egyébként én kötőjeles lettem, és férjem is, mert mindketten felvettük egymás nevét. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!