Azokhoz szólok, akik nem rögtön az elsővel házasodtak össze! Életetek legelsöprőbb szerelme lett a férjetek/feleségetek?

Azzal házasodj, akire ha ránézel, az az első gondolatod, hogy Ő az! Minden más "csak" kompromisszum, amihez még nem vagy elég idős :)

Tudnék mit mesélni ebben a témában, de félek kissé hosszú lenne. Nagyikám nekem is van kettő is, összehasonlíthatatlanul más világban házasodtak, nem érdemes a két szituációt mérlegre tenni.

Ebben egyszerűen nem lehet tanácsot adni. Mégpedig azért, mert minden ember más, a párkapcsolatokban pedig nem egy, hanem két ember kapcsolatáról, együttéléséről van szó.

Van olyan, aki a nyugalomra, a biztonságra és a nyugodt érzésekre "hajt", csak ilyen mellett tudja elképzelni az életét. Más éppen az ellenkezője, a lázas szerelmet keresi, ennek megélése nélkül nem érzi teljesen a kapcsolatát, holott minden másban stimmelnek.

Szóval szerintem ez teljesen egyedi. Nézz magadba, ha hetek-hónapok múlva is hiányérzet lesz a szívedben, mintha valami, vagy valaki hiányozna az életedből, akkor nem ő az, aki hozzád való.

Én egyet értek azzal, hogy a szerelemnek nincsenek fokozatai. Már amikor tényleg szerelemről beszélünk. Az az "elsöprő" dolog a szenvedély, nem a szerelem, ez nem érzelmeken alapul, csak szimpla szexuális, testi vonzódáson. Ha az exnél jobban érezted ezt a szenvedélyt, az nem jelenti azt, hogy a mostani párodba kevésbé vagy szerelmes, csak annyit, hogy szexuálisan jobban izzott a levegő azzal a pasival, de ez édes kevés, ha mellette mondjuk a másik fél megbízhatatlan, nem számíthatsz rá, esetleg mással is ilyen szenvedélyes... Írtad, hogy volt előtte is kapcsolatod, de az nem volt ilyen. Nos, szerintem lehet, hogy ott nem volt szó igazi szerelemről, se szenvedélyről, bármennyire is úgy érezted akkor. Az exed, akiről szó van, pedig lehetett ilyen értelemben az első, így a tapasztalatlanság is mondathatja veled, hogy az volt az igazi, lángoló szerelem, pedig lehet, hogy csak a szenvedélyt keverted össze a mély érzésekkel.

Hogy a konkrét kérdésedre válaszoljak: a legszenvedélyesebb kapcsolatom az első szerelmem volt (nem első kapcsolat, de első szerelem), nála voltam teljesen vak, de pont a szenvedély miatt öltük egymást állandóan, nagyon nem volt jó vele, annak ellenére, hogy megőrültem érte. A férjem ilyen téren nem a "legelsöprőbb" szerelem lett, de a legmélyebb mindenképp. Annak ellenére, hogy ebben a kapcsolatban már nem volt olyan extra sűrű lilaköd az elején. Egyszerűen már tapasztaltabb voltam, nem vesztettem el az eszem pár szép szótól. Szerintem nálad is ez a helyzet, ha elsőre tényleg ezt a lilaködös agyelhagyást élted át. Az csak az első szerelemnél van, ami nem azt jelenti, hogy a többi nem igazi szerelem, vagy kevésbé szerelem, csak annyit, hogy már tapasztaltabb vagy, jobban látod a dolgokat, ésszel élsz.

Világos, hogy most nem vagy szerelmes, se "enyhén", se "nagyon", de 2 hónap járás után nem mindenki lesz ám szerelmes, nem törvényszerű, hogy mindig azonnal megtörténjen. Nekem az exemnél, akit említettem 3, a férjemnél 4 hónap után jött az érzés. Mondjuk ha 6 hónap után se érzel szerelmet, inkább tényleg hagyd, akkor már nem is fogsz.

Mindent elsöprő és felégető szerelmet idealista tizenévesként éreztem csak. De akkor mindent elsöprően, végletesen, felégetően éltem meg, nem csak a szerelmet.

Szerintem ez a felnőtté válás része. Szerintem szerelem vagy van vagy nincs, de nincs olyan közöpes szerelem, meg kicsit szerelem.

Van olyan, ahol csak szeretet van, meg tisztelet, de az más kategória.

Én tényleg azt gondolom, hogy ahogy idősödik az ember, benő a feje lágya, egyszerűen ugyanazokat a dolgokat kicsit másképp éli meg, már huszonévesen is. Én örülök is, hogy nem maradtam ebben a szenvedélyes, forradalmi tizenéves korban.

Több,mint 3 év járás után szakítottam életem szerelmével,nem sokkal később összejöttem egy nagyon rendes sráccal,de én is csak ezt a közepes szerelmet éreztem iránta,s majdnem hozzá is mentem,de aztán mégis szakítottunk.2 és fél év után újra össze jöttünk életem szerelmével(megint több mint 4 éve együtt vagyunk).Jövőre szeretnénk össze házasodni!

Én azt mondom vár még egy kicsit,hogy mi lesz ebből a kapcsolatból,s egy jó idő után is ezt érzed,akkor lépj!

Tiniként volt egy ilyen lilaködös, "elsöprő" szerelmem. Nagyon-nagyon szerettem, egyszerűen nem tudtam elképzelni mással az életem... Viszont pont a felnőtt korunk elejéig tartott ez a kapcsolat, nem véletlenül. Hiába szerettem, sajnos nem egyeztek a terveink (én már összeköltöztem volna, ő még maradt volna anyucival), más egyéniségek voltunk, és az is állandó konfliktusforrás volt, hogy egymásnak voltunk az "elsői" és másra is vágyott volna szexuálisan. Próbáltam menteni a menthetőt, és harcolni a kapcsolatunkért, de 4 év után feladtam. Életem legjobb döntése volt! A következő párom a férjem lett. Vele nem éreztem azt a nagy lilaködös valamit, talán kicsit reálisabb (szkeptikusabb?) voltam, azonban úgy érzetem, ő a legbiztosabb pont az életemben. Lelki társak vagyunk, és még évek múltán is hihetetlenül vonzódom hozzá, még ha nincsenek is pillangók a gyomromban. Nem a "legelsöprőbb, cserében felégető" szerelem, hanem a legmélyebb, amikor az egész lényemmel érzem, hogy ő kell.

Szerintem ne a felégető érzést keresd, az elmúlik, hanem hogy a párod az igazi testi-lelki társad legyen minden tekintetben, akkor szabad hozzámenni!