Szerintetek innen még van visszaút?

Miért ne lenne? Tapasztalatot nem tudok neked írni, de a leírásodból süt, hogy szeretitek egymást, és dolgoztok rajta, hogy működjön a kapcsolatotok.

A férjed a munkával enyhít a fájdalmán, rajtad a magány segített. Adj neki és magadnak is időt. Egy év nem olyan hosszú, és nem csoda, hogy még nem jutottatok túl ezen.

Sok erőt és kitartást kívánok.

Voltam is ilyen helyzetben, láttam is ilyet....

Mindkettő megoldódott.

Nem követtetek el hibát, az élet néha kegyetlen.

Ha igazán szeretitek egymást akkor egy ilyen tragédia sem fog közétek állni.

Bocsi hogy írok... nálunk nem ez a helyzet, de kb ugyanolyan súlyú a dolog. Kiderült, hogy nekem nem lehet gyerekem soha. A férjem viszont szeret és kitart mellettem. Ezt nem sok férfi tenné meg aki egész fiatal kora óta gyereket akart...

Igaz, nem 5 hónaposan, hanem 10 hetesen, de mi is ikerbabákat vesztettünk el 4 hónapja, első terhességem volt. Először én is aggódtam, mert ugyanazt csinálta a férjem, mint a tied. A meglévő munkája mellé elvállalt valami alkalmi melót, és folyton ott volt, volt olyan, hogy éjfélkor, 1-kor jött haza. Ő így enyhítette a fájdalmát, én viszont itthon bőgtem egyedül. Aztán egyszer csak elég volt, egyik éjjel, mikor hazajött, megmondtam neki, hogy ez nem oké, elélünk egymás mellett, alig találkozunk, és egy hangot nem beszéltünk a veszteségünkről, csak belülről marcangoljuk magunkat, pedig segítenünk kéne egymásnak a feldolgozásban. Akkor elkezdtünk beszélni róla őszintén, ő is kiadta magából, ugyanúgy sírt, mint én, de legalább rájött végre, hogy nem kell elrejtenie előlem, hogy neki is fáj. Nálunk ez megtörte a jeget, mivel már nem akarta elrejteni a fájdalmát előlem, otthagyta a másik melóját. Sokszor beszéltünk még utána az esetről, most úgy érzem, földolgoztuk, újból próbálkozunk egy babával. Furcsán hangzik, de utólag úgy érzem, a kezdeti nehézségek ellenére nekünk megerősítette a kapcsolatunkat a veszteség, még közelebb kerültünk egymáshoz.

Kibeszéltétek rendesen a problémát? Megbeszéltétek az érzéseiteket egymással (tehát nem a pszichológussal, hanem tényleg egymással)? Hidd el, ha ezt meg tudjátok tenni, és őszinték vagytok, nagyot léptek előre, és jobban tudtok segíteni is egymásnak. Sok erőt és kitartást kívánok Nektek!