Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Akik "kiélték" magukat a házasság előtt, jobb lett a párkapcsolatotok/házasságotok?
Több embertől hallottam, és még többtől olvastam itt, a gyakorin, hogy több emberrel is "ki kell próbálni" a kapcsolatot, meg "élni kell", mielőtt az ember házasságot köt. (Az "élni kell" alatt gondolom a szórakozást értik, de nem értem, hogy egy párkapcsolatban/házasságban miért ne lehetne tovább "élni", hiszen ugyanúgy lehet utazni, bulizni a párunkkal együtt is.)
Amit a gyakorlatban látok: több olyan kapcsolat, ahol a házas felek első komoly kapcsolatából lett egy JÓ házasság, ami jó ideje tart, és azok, akik viszont az "éld ki magad" szöveget hangoztatják, nincsenek jó párkapcsolatban, ha egyáltalán vannak valamilyenben.
Kíváncsi vagyok, hogy van-e olyan is, aki az "éld ki magad" filozófiát vallotta korábban, és bejött neki, és most már egy legalább 5 éve tartó jól működő házasságban él.
Valamint olyanok válaszát is várom, akik rossz érzésük ellenére hallgattak a barátok "éld ki magad" tanácsára, és rosszul sült el. Ti mit bántatok meg és mit tennétek másképp?
Szia kérdező! Pedig már kezdtem elkeseredni, hogy csak én értelmezem a kérdést így, a többiek meg csak a "sz.x, buli, drog"-módon látják. Pedig ez nem erről szól.
Tudod, szerintem a kiélt szó miatt lehet itt félreértés. Mint pl. olvass ki egy könyvet, az is helytelen, nem olvassuk ki belőle a lapokat, igazából azok ott maradnak:)
Szerintem igazán az a boldog, aki önmagában van otthon. Ismeri jól az otthonát, tud saját magában tájékozódni. És aki önmagában tud, az könnyebben tud majd a párjában is, mert úgy egyáltalán az élethez valahogy jobban ért. Vagyis...inkább jobban találja a helyét benne.
Nekem nem volt nehéz életem sosem, mindig ha valamiért küzdöttem, az sikerült is:diplomák, házasság, gyerek, barátságok, kapcsolatok, munkahelyek.
Volt egy sorozatban ez a mondat, szerintem tudni kell ezt értelmezni, erről szól a "kiélés": life is not about the destination, it's about the journey.
Jó utat az életben, akár egyedül, akár párban!;)
első kapcsolat, házasság, boldogtalan
sokadik, házasság boldog
én az elsőből látok többet, de lehet hogy csak az ismerőseim között vagy így.
igazából a legtöbb ismerős nő (már bocsánat) de nem vitte semmire, nem tanult tovább, csinált valami noname tanfolyamat, nyomja minimálbérért, becsússzantott egy gyereket (nem véletlenül, de ezt hangoztatják) és most elvannak a gyerekkel, mint a befőtt, a kedves férj meg közben vért izzad, boldogság sehol.
Nem igazán tudom, kinek mit jelent, hogy kiélte magát. Mi 29 évesen ismerkedtünk meg a férjemmel, mindkettőnknek volt több kapcsolata azelőtt, néhány alkalmi kapcsolat is, sokat buliztunk, szórakoztunk.
Nekünk nagyon jó a házasságunk, sőt, meg merem kockáztatni, hogy jobb, mint a legtöbb kapcsolat az ismeretségi körünkben. Sokan külön mentek már kisebb problémák miatt, mi nagyobb nehézségekben is kitartunk egymás mellett.
Meg kell mondjam, egyáltalán nem tapasztalom azt, amit írtál, hogy jó házasságok az első komoly kapcsolatból születnek. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem születnek abból, csak ahogy végignézem az ismerősi körömet, még az idősebbeket is, senki nem az első szerelmével él boldog házasságban azok közül, akik láthatóan tényleg boldog házasságban élnek és már hosszabb ideje.
Persze biztos lehet az első igazán nagy szerelemből, vagy az első komoly kapcsolatból is jó házasság, de ritka az olyan, akinek elsőre ilyen jól sikerül párt választani.
Úgy tapasztalom, hogy semmi köze ahhoz, hogy később jó lesz-e a házasság annak, hogy előtte sok, vagy kevés kapcsolatuk volt a feleknek, hogy sokat szórakoztak, vagy keveset.
Én nem bántam meg, hogy fiatalon sokat buliztam, akkor nagyon szerettem azt az életet, jól éreztem magam, azt bántam volna meg, ha ilyen szempontból nem "élem ki magam" ha már ezt a kifejezést használtad. Én unalmasnak éreztem volna, ha nem használom ki a szórakozási lehetőségeket.
Érdekes, hogy most meg már évek óta nem hiányzik. A legjobban egymás társaságában érezzük magunkat a férjemmel, már az is ritka, hogy sok baráttal bulizzunk, inkább együtt grillezünk, kirándulunk, meg ilyesmi.
De ehhez szerintem semmi köze annak, hogy fiatalon bulizósak voltunk, csak van, hogy egy idő után változik az ember ilyen téren.
szerintem erre nem lehet általánosságot mondani.
Nekem a férjem volt a második kapcsolatom, már ha az előtte levő két hónapost annak hívhatom... neki előttem csak két, szintén nagyon rövid, pár hetes volt.
23 volt, én 18, amikor megismerkedtünk, következő évben össze is házasodtunk, és egy év múlva szültem. Elmúltunk 18 éves házasok áprilisban :)))
Pedig sok mindenen vagyunk túl, nekem baleset, neki betegség, család mellett tanultam (nem panasz, saját döntés volt), ápoltam a haldokló anyósom gyes alatt.
Nekem nem hiányzik, hogy "nem éltem ki magam". :)
Kiéltem magam.Amit szerettem volna megtapasztalni megtapasztaltam.Szórakozni nem szeretnék, komoly kapcsolatra vágyom, de úgy tűnik nem jön össze valahogy.
Azt bántam meg, hogy nem 5évvel ezelőtt találkoztam valakivel...
"Viszont azok az emberek akiknek nincsenek átlagos vagy átlagon felüli adottságai..."
Koma, elárulok én neked egy titkot. Az a lényeg, mennyi pénzed van. Az adottságaiddal kitörölheted.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!