Mennyi egyezés/közös pont kell, hogy boldog legyen a házasság/párkapcsolat? Hogy működjön és ne csak egymás mellett éljenek?

A mi példánkról tudok beszélni, bennünk sem volt sok közös, főleg ami az érdeklődési körünket illeti, és pár alapvető tulajdonságot. Ő a számítógépért, kütyükért, számítógépes játékokért, kocsikért rajong, engem a tanítás, a pszichológia és a zene érdekel. Ő elektronikus zenét hallgat, én rockot és popzenét. A tulajdonságainkban is különbözünk. Ő szereti a rendet és a rendszerezettséget, én kupis vagyok, és "uralom" a káoszomat, ő racionális, átgondoltan cselekszik, én sokszor hirtelen felindulásból, ő mindig mindenre odafigyel, én figyelmetlenebb vagyok, és elsiklom a részletek felett.

Közös azért volt bennünk a kapcsolatunk első 5 évében is már: egyikünk sem tudott megfelelően kommunikálni a saját igényeiről, és érzéseiről, és mindezt nehezítette, hogy mindketten utáltuk a kinfliktusokat, inkább hallgattunk.

Jó párosítás nem?:) Persze most csak a rossz oldalát mondtam, de az érdeklődési körünk és a személyiségünk rengeteg mindenben eltér egymástól.Van viszont nagyon sok más dolog, amit szeretünk egymásban. Volt egy nagy krízisünk, majdnem szétmentünk, erre akkor jöttünk rá.

Ezután elkezdtünk több idő együtt tölteni, kevesebbet a gép előtt. Megerőltettem magam, és többet kérdeztem a munkájáról, amihez abszolút semmit nem értettem. Sokszor a válaszai nagy részét sem. Aztán tovább kérdeztem, és ma már tudom, hogy mit dolgozik, és meglrtem, hogy mti mond, ha a mindennapi feladatairól és kihívásokról beszél a munkájában.

Aztán leültem mellé számítógépes játékot játszani. Ritka béna vagyok benne, valami stratégiai játék ment, unalmas volt, de kicsit beletanultam. Kiderült, hogy van a játéknak egy olyan rövid kis része, amit könnyen meg tudok csinálni én is, így felváltva játszottunk, és amikor az a rész jött, akkor egy rövid időre átadta nekem.

Rájöttem, ha neki fontos valami, akkor szeretném, ha arról tudna nekem mesélni, és fordított esetben nekem is jól esik, amikor ő olyan dologról hallgat meg, amihez nem ért, de tudja, hogy engem nagyon érdekel.

Sokat beszélgetünk, a terveinkről, az álmainkról mostmár szinte minden héten a krízisünk óta hétvégenként. Ezeken a beszélgetéseken kiderült, hogy vannak közös céljaink amunkával kapcsolatban is, legalábbis közös vonások vannak benne.

Találtunk egy vicces autós sorozatot (Top Gear), amit mind a ketten élvezünk, és tudunk együtt nézni. Engem ugyan nem érdekelnek az autók, de őt igen, viszont a vicces műsorokat szeretem, és ez egy jó középút.

A zenében is megaláltuk a kzéputat, vannak zenék, amik mindkettőnknek tetszenek, ezeket közösen is hallgatjuk, és ezek a zenék mennek a kocsiban, néha kombinálva a saját kedvencekkel kisebb arányban.

Rájöttünk, hogy vannak hasonló tulajdonságaink, mindketten szeretjük a csöndet, mindketten nehezen viseljük a hülyéket, és mindkettőnknek fontos, hogy jókat lehessen együtt nevetni. Az eltérő tulajdonságainknál meg rájöttünk, hogy hogyan tudunk "csapatként" együtt dolgozni, kinek mi megy jobban. Ez igaz a hétköznapokra, vagy egy nyaralás megtervezésére, vagy egy egyszerű bevásárlásra is. Azt is észrevettük, hogy a másik rossznak vélt tulajdonsága sok helyzetben jól jön, és tudunk tanulni egymástól.

Régen falra másztam egy csomó mindentől, és még most is vannak dolgok, amik kihúzzák nálam a gyufát, de már sokkal kevesebb, mert megtanultam meglátni, hogy ezek az ő "bogarai", ezek hozzá tartoznak, ettől ezek a korábban idegesítő tulajdonságok szerethetővé válnak. Ilyen pl. hogy ő hirtelen el tudja veszteni a türelmét. Korábban ilyenkor megijedtem, hogy miért néz rám olyan hidegen, vagy miért beszél velem bunkón. Aztán rájöttem, hogy ha valami baja van, akkor ő ilyen. Ma már ezekben a helyzetekben mosolygok, és rögtön rákérdezek, hogy mi van, éhes vagy, rossz volt a munkahelyen, fáradt vagy, vagy mi?:)

Ő cserébe elviseli az én "bogaraimat", pl. a "silent treatment"-et, a klasszikus passzív-agresszív ,,mi bajod? - semmi" -vel, hogy sokszor impulzusból döntök, vagy figyelmetlenségből leverek dolgokat, vagy nem emlékszem arra, amit 10 perccel ezelőtt mondtam.

Én úgy gondolom, hogy ha vele, aki ennyire különbözik tőlem, tudtunk közös pontokat találni (a munkaterület, amiben dolgozunk is egyre inkább összefelé tart), akkor brkivel találnék közös pontokat, csak legyen elég időm meg energiám rá, hogy kiderítsem.

Sokat segített az is, hogy megtanultam értékelni a saját tulajdonságaimat, és meglátni, hogy ami sok helyzetben rossz, az más helyzetben viszont jól jön. Már sem őt, sem magamat nem akarom megváltoztatni, miért is akarnám? Hogy legyen mellettem egy ugyanolyan ember, mint én? Annak nem sok értelmét látom. Viszont én sem akarok az ő kedvéért bizonyos tulajdonságaimon változtatni. Például régen nagyon meg akartam felelni neki, és prbáltam mindenhova strukturát vinni az életembe, de az egyszerűen nálam nem működött. Csodálom őt, hogy neki megy, én viszont könnyebben viselem a kaotikusságot.

Van egy barátnőm, bárkivel összebarátkozik két perc alatt, úgy beszélnek vele az emberek, mintha ezer éve ismernék. Megkérdeztem tőle, hogy hogy csinálja, hogyan tud ennyit kérdezni, és beszélgetni? Egyszerűen csak annyit mondott, hogy ,,Mert tényleg érdekel a másik ember". Szóval ő nem csak úgy kérdezget, aztán átsiklik a válaszon, csak azért, hogy ne legyen csönd, hanem tényleg érdekli, hogy mit válaszol a másik. Szerintem ez a kulcs az egész egymás-megismerése dologhoz is. És akkor majd lesz közö téma. Ha nincs, csinálni kell:)