Mennyi egyezés/közös pont kell, hogy boldog legyen a házasság/párkapcsolat? Hogy működjön és ne csak egymás mellett éljenek?

A gyerekcsinálás előtt kellett volna ezen gondolkodnod!

Ha már ott a gyerek, akkor az "egyszerűbb, a saját konformitását befolyásoló dolgokat" tudni kell kezelni/elviselni, vagy kell tudni beszélni erről a házastárssal, és nemhogy érdemes felturbózni a kapcsolatot, hanem ha felelősségteljes szülő vagy, akkor kötelességed fenntartani, jobbá tenni.

Ha még csak rólad és a párodról lenne szó, akkor még elfogadható lenne válással MENEKÜLNI a problémák elől,

de így, hogy ott a gyerek, kötelességed MEGOLDANI azokat a problémákat!

"Nem sokall-e be az ember, ha mindig csak elfojtja önmagát, hogy megfeleljen a másiknak?"

A jó párkapcsolathoz elsősorban ELFOGADÁS kell. Ha van elfogadás, akkor nem kell elfojtani semmi, nem kell megfelelned neki, hiszen olyannak szeret, amilyen vagy.

Valamiért megtetszettetek egymásnak, pedig akkor még nem akartatok megfelelni. Amikor jöttek az elvárások meg a megfelelési kényszer, valószínűleg pont azt az érdekességet öltétek ki magatokból, ami annak idején vonzó volt a bennetek.

Én azt gondolom, egyrészt hosszú távon senki nem tud kibújni a bőréből, másrészt ahol elvárások vannak, ott soha nem leszel "elég jó". Egyszerűen azért, mert te nem az az ideál vagy, akit a másik teremtett magának.

Meg kéne érteni, hogy a fejetekben létező ideál NEM LÉTEZIK, helyette csak az ember van, a hibáival és erényeivel. És ezektől a hibáktól és erényektől válik valaki szerethetővé. (A bálványokat imádni szokták, és az nem ugyanaz.)

A megcsalás nehezebb dolog. Megbocsátani meg lehet, és meg kell. Neked is könnyebb lesz. De elfelejteni nem hiszem, hogy lehet, és én pl. nem akarnék és nem is tudnék úgy élni, hogy folyamatosan rettegjek, hogy mikor hagy el. Akkor inkább menjen most. De nem vagyunk egyformák.

És persze lényeges az is, hogy derült ki ez a megcsalás, mert ha még hülyének is néz, az csak rontja a helyzetet. (Pl. olyan dumákkal, hogy ő nem is akarta, csak elragadta a hév vagy a csaj, vagy hogy én vagyok az oka, mert pl. veszekszem vagy ilyesmi.) Akkor legalább vállalja fel, hogy így döntött, ezt akarta.

"A gyerekcsinálás előtt kellett volna ezen gondolkodnod!"

Szuper ötlet, jó hogy mondod, magunktól nem jutott ilyen eszünkbe!!!!

Szerintem tegyük kötelezővé a szex előtti gondolkodást és tiltsuk be a válást!!!

Gondolom az eszedbe sem jut, hogy 8 év alatt változnak az emberek, és sajna még mindig nem látunk a jövőbe...

Nyugodtan mondjad, hogy meg kellett volna ismerni a másikat, igazad van. Csak erre meg azt mondom, hogy megismerte, de gyermektelenül. És az, hogy hármasban milyen az élet, sajna csak gyerek után derül ki. És nincs garancia arra, hogy mindenki meg tudja oldani az új felállást. És hát, van, aki nem tökéletes, és bebukja.

(Szerintem tiltsuk be ezt is!)

Tudod, a élet nem olyan egyszerű, mint amilyennek látszik.

Én a 7 éves kapcsolatommal vagyok hasonló cipőben. Gyerek nincs, így csak kettőnkkel kell számolnom.

De volt már előtte is komolyabb 2-3 éves kapcsolatom. Tudom, hogy minden kapcsolatban vannak hullám hegyek és völgyek.

A lángolás egy idő után alábbhagy. Fenn kell tartani. Erre vagy van energiája a párnak vagy nincs.

Kompromisszum az kétoldalú. Az hogy csak az egyik alkalmazkodik az nem működik.

Ha a két fél szereti, tiszteli egymást akkor nincs veszve semmi. A szex az hol jobb hol rosszabb. Megcsalás is ehhez köthető. A férfiak máshogy működnek ezt el kell fogadnunk. Vagy megbocsátasz vagy nem rajtad áll. Ha megbocsátasz akkor tovább kell lépni ezen.

Próbálj egy kicsit elszakadni a párodtól. Magaddal foglalkozni. Ne arra görcsölj, hogy megfelelj neki. Feleljen meg ő neked. Lehet belekényelmesedett abba, hogy Te alkalmazkodsz. Dolgoztasd meg egy picit. csinálj programot nélküle, hagyd ki belőle. Előbb utóbb észreveszi, hogy Te nélküle is jól elvagy, ha veled akar lenni, akkor tennie kell.

Remélem rendbe fognak jönni a dolgok, mert én úgy látom, hogy ez csak egy túl mélyre sikeredett hullámvölgy.

Másikat találni nem könnyű. Ha találsz is pár év múlva ugyanilyen hullámvölgyek lesznek. Nem menekülni kell ezek elől, hanem megoldani.A kapcsolat is értékesebbé válik mindkettőtöknek.

Ha semmit, vagy szinte semmit nem tudtok egymással csinálni, nincs közös érdeklődés, az bizony nagy gond. Hiába van elfogadás, a két ember egyre távolodni fog, amennyiben nincs közös beszélgetés, közös programok, amelyeken mindketten szívesen részt vesznek. Ha már csak a gyerek köt össze benneteket, az elég kevés.

Akkor valóban csak egymás mellett éltek.

""Kikényszeríthető"-e az érdeklődés?"

Kényszeríthető? Nem. Viszont úgy érzem (és a saját kapcsolatomban is ezt tapasztalom), hogy ha szeretem a másikat, akkor ösztönösen érdekel az, ami őt érdekli, ha mást nem, hát azért, hogy őt boldoggá tegyem vele - így lógok én az xboxon néha napi 1-2 órát, nézek idióta akciófilmeket, és így jön ő napi szinten kutyát sétáltatni esőben-hóban-fagyban, és néz Büszkeség és Balítéletet :) Persze, egyikünk sem élvezi mindig a "másik hobbiját", de ma én engedek kicsit, holnap ő, és tulajdonképpen a legtöbbször tetszik az is, amit ő akar csinálni :)

"Mekkora mértékben kell/érdemes kompromisszumot kötni?"

Amekkora mértékben ahhoz kell, hogy nyugodtan, kiegyensúlyozottan tudjatok együtt élni. Bizonyos dolgokban neked alacsonyabb a "hisztiküszöböd", itt a párodnak kell többet engednie, más dolgokban pedig neki, ott neked kell toleránsabbnak lenned. Ha ez nem megy, akkor meg először magunkban kell keresni a hibát.

"Nem sokall-e be az ember, ha mindig csak elfojtja önmagát, hogy megfeleljen a másiknak?"

De, természetesen besokall. A párkapcsolat, a család, az otthon arról szól, hogy önmagam lehetek egy vagy több másik ember előtt, nem arról, hogy napi 20 órában görcsölök a saját és a másik viselkedésén.

"Az elfojtás lehet erős kifejezés, valami olyasmire gondolok, hogy az ember erőt vesz magán, elviseli a dolgokat?"

Kommunikáció. Ha valami zavar, azt megbeszéljük, és együtt megoldjuk. Ha ugyanezt teszi a párom is, mindketten képesek, nyitottak vagyunk a kompromisszumra és egyikünk sem hisztizik, minden esélyünk meg van rá, hogy hosszú, boldog életünk legyen együtt. Ha ebből bármi hiányzik, vagy nem működik, akkor a kapcsolat sem fog. Felnőtt emberek vagytok, tessék leülni, megbeszélni, akár listát írni - ki miben enged, ki mit csinál, ki mire lenne hajlandó, hogy javuljon a helyzet, kit mi zavar a másik viselkedésében (NEM a másikban magában - ha az emberrel vannak alapvető problémáid, ott szerintem nem működhet a dolog) -, és MEGOLDANI. Ha mindketten meg akarjátok oldani, nem hiszem, hogy bármi más akadályozhat.

"Inkább a meglévő kapcsolatot érdemes felturbózni akarattal?"

Majd' minden kérdő mondatod ilyen :) "kell-e? érdemes-e?" Annyit és azt kell/érdemes megtenni, amennyit és amit TE SZEMÉLYESEN még képes, hajlandó vagy belefektetni ebbe a kapcsolatba. Te látod, mennyi energiát tettél bele ŐSZINTÉN (a "megcsinálom, hogy lásd, kivel van dolgod", és hasonló, már sértettség által fűtött tettek nem számítanak ám, ő is pontosan érzi, hallja az élüket, ne nézd hülyének a párod), egyáltalán mennyit ér neked ez a kapcsolat, látsz-e kiutat (nem menekülés, hanem megoldás formájában), akarod-e te ezt? Nekem a kérdésedből úgy tűnik, hogy nem akarod - de ezt nekem nem tisztem megítélni. Igen, lehetséges 30 felett gyerekkel párt találni, és lehetséges (valószínűleg) a kapcsolatot is megmenteni. A kérdés az, hogy te mit akarsz.

Szerintem fontos a hasonló érdeklődés, nézetek, legalábbis a fontos dolgokban. Gondolj bele, ha "erőt kell venned magadon", hogy elviselj dolgokat (és ugyanígy fordítva), akkor az boldogságnak nevezhető? Valamilyen szinten úgy élsz, azokat teszed, amit nem szeretnél, ugyanakkor amit szeretnél, azt meg nem. Szerintem hosszútávon ez nem működik. Nyilván meg tudja erőszakolni magát az ember, de abba lehet, belerokkan. Amúgy szerintem a régi időkben volt az, hogy (főleg a nők) "megerőszakolták" magukat, elviselték a férjüket, mert nem szabadott válni. Manapság már könnyebben megy nyilván. Persze én nem azt mondom, hogy a válás mellett teszem le a voksom, azonban azt is tudni kell, hogy ahhoz, hogy egy "elromlott" házasságot helyrehozzatok, mindig két ember kell. Egyedül nem lehetséges. Egy ideig az ember küzd, de ha nincs viszonzás, akkor belefárad. Hogy ez neked mikor jön el, nem tudom, magadnak kell átgondolni.

30 felett is megtalálhatod a párod, én is így voltam, 33 évesen, igaz, nekem akkor még nem volt gyerekem. Biztosan nehéz, de most könnyű?