Szerintetek miért érezték jól magukat szüleink-nagyszüleink olyan házasságban, amely 30-50 évig tartott? Hogyan gondolkodhattak ők akkoriban, fiatalként?

Akkoriban, 30 évvel ezelőtt amikor férjhez mentem úgy gondoltam, hogy úgy érdemes házasodni, ha szeretjük egymást, hasonló az értékrendünk, hasonlóak a jövőbeli elképzeléseink. Fiatalként (20 éves voltam, a férjem 22 volt) nem gondoltuk, hogy együtt ne tudnánk megoldani a problémáinkat. Nem vagyunk vallásosak, de úgy gondoltuk mind a ketten, hogy jóban, rosszban, egészségben, betegségben, holtomiglan, holtodiglan. Az első 4 megvolt, remélem az utolsó kettőig még jó pár év hátravan.

A szüleim 55 éve házasok, szerintem ők is hasonlóan gondolták.

A válaszokra reagálva:

"És az is benne van, hogy ahogy az ember öregszik, mindent megszépítenek az évek"

Ha már elég idős vagy, nem szépülnek meg a régi dolgok.

Sőt. Még inkább kritikusan látod. Huszonéves koromban még viszonylag elfogadtam, ahogy a gimis koliban bántak velünk 14-18 éves koromban, de minél idősebb lettem, annál inkább elítélek sok dolgot azok közül. Ugyanígy vagyok a fiatalkori munkahelyemmel is.

"A válás bizonyos vallásoknál bűn volt, s nem illett elválni, se egyedülállónak lenni. S sokan háztartásbeliek voltak, nem is tanulhattak a nők, kénytelenek voltak férjhez menni, s elvselni. Nem volt más választásuk."

Ez se 30 évvel, se 50 évvel, de még régebben sem így volt.

Volt olyan rokonom aki 1899-ben született, születésem óta szinte naponta találkoztam vele egészen a haláláig (1980) Soha nem volt férjnél. Kis faluban laktunk, nem szólta meg senki. Elvált embereket is ismertem a tőlem jóval idősebbek közül is szép számmal. Olyan is volt a falunkban is, aki többször elvált és többször férjhez ment. Sőt olyan is, aki sosem volt férjnél, de volt gyereke (tőlem 14 évvel idősebb) Olyan is, aki lányanyaként szült, és később ment férjhez (nem a gyereke apjához)

Már az 50 évvel ezelőtt házasodottak (szüleim korosztálya) között is ritka volt a háztartásbeli. Szinte minden nő munkahelyen dolgozott.

A nők meg már régebben is tanulhattak. Nagymamám 1913-ban született és ő is tanult nő volt. De sok tanárnőm vot a gimiben akik már a 80-as években 50-55 évesek, vagy még idősebben voltak és volt közöttük olyan is, akinek doktori címe volt.

"Ott volt a föld,abból éltek,nem váltak. Ma meg osztozkodnak a vállalkozáson,lakáson,hiteleken. Ma már a nők is ugyan úgy dolgoznak,meg tudnak élni,anno ez azért nem így volt,így az asszony szoknyája sok mindent eltakart"

50 éve nem volt ott a föld, mert a TSZesítés már elvitte. Nem a földből éltek az emberek, hanem munkahelyeken dolgoztak. A nők is. Aki nem, azt elvitték KMKért.

"Szerinted 16-18 évesen férjhez adni egy lányt idejében volt, te idétlen?"

Már az én nagyszüleimet (akik az 1910-es, 20-as években születtek) sem "adták" férjhez, főleg nem 16 éves korukban. Nagymamám már 13 éves kora óta ellátta a háztartást és a testvéreit, mint legidősebb gyerek, mert meghalt az édesanyjuk. 16 évesen már elég érett lehetett volna a házasságra, mégis csak 19 évesen ment férjhez. Ahhoz, akihez akart.

"Másrészt akkoriban a lányok, nők úgy nőttek fel, hogy nekik nincs szavuk, nincs joguk - a férjüknek engedelmeskedni kell, neki mindig igaza van, és tőle teljes függésben élnek (anyagilag)."

Ez egyáltalán nem így volt már 50 évvel ezelőtt, de még az előző korosztálynál sem.

"Ehhez jött még a válás tabusága. 40-50 éves nőktől (akik azért nem őskövületek még ugye) ma is gyakran hallani, hogy nem akarnak válni, mert megszokták, na meg mert mit szólna a szomszéd gizi néni, ez egy szégyen"

Nem egy velem egykorú (50 éves), sőt tőlem idősebb nő ismerősöm, rokonom van, aki elvált. Néhányan többször is. Közülük sok falun lakik.

Olyanok takaróznak az "50-70 évvel ezelőtt nem tanulhattak a nők, nem lehetett munkahelyük, a férfi parancsolt, a család ellátása volt a feladatuk, egyedül nem tudtak volna megélni, szégyen volt a válás" szöveggel, akik meggondolatlanul beleugrottak egy házasságba, csak mert másnak is van már férje ilyen idősen, vagy mert menekülni akartak otthonról, de ahhoz sosem értek meg eléggé, hogy a saját életüket éljék, mindig könnyebb (volt) valami/valaki mást okolni.

Nos, nálunk régen kényszer házasság volt, tehát a lányoknak kiválasztottak egy férfit, akivel később összeköti az életét, és ennyi. Ez még ma is szokás, legalábbis ismerősei közül, nálunk is az volt. Nagymamámat is a papámhoz hozzáadták, és később megszerették egymást, és természetesen akkor még komolyan vették a "míg a halál el nem választ". A papám mikor meghalt, a nagymamám akkor is hűséges volt hozzá, tehát nem házasodott meg újra, és a nagymamám akkor volt csupán 37 éves, de már a mennyekben vannak együtt.

Tehát lényegében, nem volt szokás az elválás, hiába voltak viták, vagy hónapokig nem látták az urukat, hűségesen szolgálták őket.

Ja!Mellesleg ha egy férfi fölpofozta a feleségét, akkor se volt válás, hanem megoldották a problémákat. Ők tényleg próbálták kikerülni az elválást, épp ezért inkább helyre hozták a hibákat, a töredékeket befoltozták. A mai nők, legalábbis ezen az oldalon, a nők többsége nem így cselekszik, hanem a válópapírt hozzák. De miért? Miért mondják akkor azt, hogy szerették azt a férfit?

Régen ilyen nem volt, de sajnos a világ változik. Én akkor jöttem rá, mindenre, hogy milyennek kell lennie, egy férj, és feleség közötti kapcsolatnak, mikor megnéztem a Makrancos hölgy, 1967-s változatát.

"Mellesleg ha egy férfi fölpofozta a feleségét, akkor se volt válás, hanem megoldották a problémákat. "

Az, hogy a nő kussol félelmében, a pasi pedig basáskodhat kedvére, az milyen problémamegoldás?

a nagyszüleim 50 éves házasok voltak mikor meghaltak.

példaértékű életet éltek, dolgoztak, tisztelték, szerették egymást.

nem kapkodták el a dolgot: a mamám 28, a papám 30 éves volt mikor összeházasodtak. teljesen szabad akaratukból történt, nem a szülők boronálták össze őket, lévén hogy a nagymamám már 20 éves kora óta árva volt.

olyan korban nőttek fel, amikor a házasság még nem egy papír volt, hanem szentség. akit egyszer társadnak választottál, amellett kitartottál az utolsó órádig.

soha nem láttam őket veszekedni, a papám max kívülről látott kocsmát, a mamám igazi háziasszony volt, gondoskodott a családról, egyikük sem kacsintgatott kifelé, hanem azon munkálkodtak hogy a közös életük sikeres, tartalmas legyen.

olyan példát mutattak nekem, amit szeretnék továbbvinni.