Szerintetek miért érezték jól magukat szüleink-nagyszüleink olyan házasságban, amely 30-50 évig tartott? Hogyan gondolkodhattak ők akkoriban, fiatalként?

Szerintem meg semmi nem volt más. Falun nem volt annyira divat a válás(nem azt mondom ezzel,h.nem volt),mamám is elvált úgy hogy anyukám 6hónapos volt. Persze hülledezett a falu népe. Maez már nem megy szenzáció számba. Hogy boldogabbak voltak e azt nem lehet tudni. Ott volt a föld,abból éltek,nem váltak. Ma meg osztozkodnak a vállalkozáson,lakáson,hiteleken. Ma már a nők is ugyan úgy dolgoznak,meg tudnak élni,anno ez azért nem így volt,így az asszony szoknyája sok mindent eltakart...

Mondok mást is,h.ne csak a falut említsem. Férjem mamája városi lányka volt,annyi manusa volt a férje mellett,h.én szégyellem leírni a szeretők számát! Világi r..b@nc volt! Nem váltak el,a nagyapa inkább alkoholista lett! A külvilág meg azt látta,h.élnek boldogan 30-40éve. Kereszszüleim szintén hosszú ideje házasok(talán 35-36éve). Városban laknak,nincs vagyonuk,csak hitelük szinte,de olyan szépen és boldogan élnek együtt h.szinte irigylésre méltó!:-)

Szerintem nem azon múlik h.milyen évet írunk. Akkor is volt megcsalás,játékgépezés,kocsmázás,pofonok,meg most is! És akkor is meg most is volt/van harmónikus házasság sok-sok boldog perccel!

Mert ma egyszerűbb lecserélni,mint helyre hozni.

http://www.gyakorikerdesek.hu/csaladi-kapcsolatok__hazassag_..

"ekem az hiányzik legjobban a régi felfogásból,hogy annó idejében házasodtak."

Szerinted 16-18 évesen férjhez adni egy lányt idejében volt, te idétlen? Szerinted normális volt, hogy a gyerekanyákat a férjeik nevelték, formálták megfelelőre a kényükre, kedvükre, nem volt lehetőségük önállónak lenni?! Hát gratulálok.

A kérdésre:

Több faktor is szerepet játszik a kérdésben. Egyrészt ott van az, amit valaki írt a suliról: az idő mindent megszépít, ezt mind tudjuk.

Másrészt akkoriban a lányok, nők úgy nőttek fel, hogy nekik nincs szavuk, nincs joguk - a férjüknek engedelmeskedni kell, neki mindig igaza van, és tőle teljes függésben élnek (anyagilag). Ilyen háttérrel természetesen teljesen máshogy viszonyultak a házassághoz, és megbocsátható/elnézhető dolog volt a verés, csalás, ivászat és társaik. Nem arról volt szó, hogy minden nő és férfi olyan kegyetlenül szerette egymást, hogy mindent meg akartak volna javítani, hanem akkoriban az volt a norma, hogy a hímnemű félnek mindent szabad, a nőinek semmit.

Ehhez jött még a válás tabusága. 40-50 éves nőktől (akik azért nem őskövületek még ugye) ma is gyakran hallani, hogy nem akarnak válni, mert megszokták, na meg mert mit szólna a szomszéd gizi néni, ez egy szégyen. Édesapám 52 évesen vált el, jó 10 éves huzavona után. A mai napig szégyennek érzi, holott azóta van élettársa és sokkal boldogabb, mint az édesanyámmal nem működő házasságában volt. De ha egyszer ebben nőtt fel az ember, azt nem egyszerű megváltoztatni.

Nagyszüleim lassan 50 élnek házasságban.

Semmi fennköltre nem gondolni, sosem lángolt a szerelem, csak papámnak kell egy állandó ágyas-nővér-cseléd, mamámnak meg kellett valaki pénze, mert nem tanult, és nem is dolgozott soha. Volt (van) sok undorító veszekedés, verekedés stb. náluk, de a függés akkora, hogy komolyan eszükbe sem jut elválni.

Anyukámék 20 évig voltak házasok, soha nem voltak szerelmesek, csak apámnak szintén cseléd kellett, anya meg menekült otthonról, aztán meg jöttünk mi a testvéremmel egyszerre.

Rohadt sok szenvedés után végül is ő elvált, szerencsére, de ehhez az kellett, hogy mi felnőjünk, és erőt meg lelket öntsünk belé, hogy végre be merje adni a válókeresetet...

Hát így gondolkodtak ők :)