Házasok, nem rossz hogy mindig ugyanazzal az emberrel vagytok összezárva?

Nem hogy nem vágyok én sem kalandra, de ráadásul kiráz a hideg arra a gondolatra, hogy más ölel/csókol, mint a férjem.

A tetszés más kérdés, szeretek adni magamra, de főképp azért, hogy magamnak tetszek, és persze a szerelmemnek. Mások véleménye csak annyiban érdekel, hogy jó érzés nyilván, ha bókokat kap olykor az ember, de egy bók nekem ugyanolyan jól esik egy baráttól, családtagtól, vagy akár egy újdonsült ismerőstől, nem azért "remegek", hogy úristen, mikor dicsér már meg egy másik férfi, kapok én elég pozitív visszajelzést otthon.

Boldogok vagyunk együtt, megkapunk mindent a másiktól, amire vágyunk, miért hiányozna másik ember (párkapcsolati szempontból)?

Nem mindenki felfedező típus :)

Amúgy ahány ember annyi féle..., ahogy szólt a régi samponreklám.

Ez nem tudatos keresgélés eredménye, nem is lehet az, túl kevés az ember ideje arra, hogy megtalálja számára a tökéletes párt.

Vagy szerencsés lapot húzol az életben vagy nem, ez az élet szerencséjén múlik, ha jó embert "húzol", akkor az egy jó házasság lesz, és boldog leszel, hogy még 40 év múlva is együtt vagytok.

Nézd, gyerek is imádtam lenni, az is izgalmas volt, hogy kihullottak a tejfogaim, imádtam az első miniszoknya/sminkcucc megvásárlását, jó érzés volt látni, hogy megnőtt a mellem, vártam az érettségit, az otthonról elköltözést, az első fizetést stb.

Ezeket sem élhetem át újra, és nem is akarom, bizonyos dolgok attól értékesek, hogy EGYSZER (vagy néhányszor, a témát érintve), a kellő időben megtörténnek velünk.

Ettől van varázsuk.

A karácsonyi menüt sem enném év közben, annak karácsonykor van hangulata. A megismerkedésünk a férjemmel, a randizások, az első ott alvások, az összeköltözés mind-mind csodás élmény marad számomra/számunkra, örök életünkre, időről-időre nosztalgiázunk is. De komolyan remélem, hogy ez egyszeri és megismételhetetlen korszak volt.

Kifejezetten furcsának találom, hogy mások ezt miért nem tudják legalább elképzelni, hogy miért olyan hihetetlen, hogy valaki nem vágyik folyton új partnerekre. Számomra ez a gondolat inkább visszataszító, a nagy számok inkább minőségbeli romlást, felszínességet sugallnak, pont a lényeg veszik el. És ha jó a kapcsolatod a pároddal/házastársaddal/szerelmeddel, akkor úgyis mindig lesz valami, aminek örülhettek, amit várhattok, amit együtt élhettek át, ezekhez képest olyan sekélyes (számomra, nem sértegetni akarok) az a gondolat, hogy "úristen, hát már senki nem akar ágyba vinni/bókolni nekem". Mert amiről te írsz, az ennyit jelent, nem többet, a "nagy kalandok" üres találkozások valójában többnyire, akinek mély, tartalmas kapcsolata van, az ilyesmire nem vágyik.

Most természetesen a jó kapcsolatokról beszélünk, mert ahol súlyos gondok vannak, ott esélyes az elválás/kikacsintgatás, de ott sem az az ok elsősorban szerintem, hogy "jajj, már két hete nem ismertem meg új nőt/férfit".