Mit gondoltok? Nekem ez nagyon rosszul esett, tudom értünk dolgozik. De már szinte nem is látjuk.

Ha nem szorultok rá a pénzre akkor nem, nem éri meg.

Bár elképzelni nem tudom 90.000-es kereset mellett hogy nem szorultok rá.

Te dolgozol? Neked mennyi a bevételed? Hitel van, vagy kisbaba, ami miatt mos ennyire hajt?

Jó tanács: Amikor felveted neki a problémát, ne azzal indíts, hogy "még a házassági évfordulónkat se ünnepeltük meg", mert az nyafogásnak fog előtte tűnni, aki folyamatosan azért dolgozik, hogy nektek jobb legyen. Mondd azt, hogy AGGÓDSZ az egészségéért, és hogy az lenne a legfontosabb, hogy azt megőrizze.

És ne várd azt se, hogy egyből eldobja az összes túlórát, hanem kérd meg, hogy egyszerre csak egy hétvégén maradjon otthon, és így tovább talán lehet haladni.

Ha erre nem hajlandó, akkor baj van.

a voltpárom is ilyen munkamániás, ő is kezdett tönkremenni bele (munka után maszek, rengetegszer volt, hogy 7végéje sincs)de ő mindig is ügyelt arra, hogy találjon rám időt, sőt az anyukájáékhoz is jártunk családi összejövetelekre, olyanok maradtak ki pl, hogy soha nem nyaraltunk együtt sehol, talán évente párszor, ha voltunk szórakozni, vagy vacsorázni, vagy moziban, évente vagy kétszer.

szóval házasélet elmaradása, bújáskihagyás, ez valahol nekem már nagyon netzes és megkockáztatnám, hogy nem is a sok munkára fogható, tekintve az én tapasztalatom.

Nálunk is volt ilyen komoly helyzet és én a sarkamra álltam és gyakorlatilag kiköveteltem hogy mondjon fel. Mivel én is dolgoztam (dolgozom) így nem volt gond hogy utána nem volt egy ideig munkája. Szóval én szabályosan kiharcoltam a dolgot, elmondtam az észérveket, és belátta igazam van. Megbeszéltük hogy nem megy el másnak dolgozni hanem ő maga fog érvényesülni. Kb 1 évig nem nagyon volt munkája de addig csinálta a házunkat, szóval nem volt eltunyulás, lustaság, hanem komoly pénzeket spórolt azzal hogy csinálta a házat. Azóta már kialakult egy kuncsaft köre és nem panaszkodhatunk.

Szóval én nem hagynám hogy kizsigerelje magát, egy házastársnak igenis kötelessége és joga beleszólni, és odahatni ha a társa nem érzi. Később nehogy orvosra költsön majd komoly összegeket, mert a szervezetet nem lehet büntetlenül kizsigerelni.

Hát kérdés te mennyit keresel, és mennyi a kiadásotok, mert ha 14 mínusszal zárnátok, akkor érthető a dolog, de ha havi 120at raktok félre, akkor nincs értelme tényleg.

Lehet, hogy nem tudsz te sem mindent. Van olyan munkahely, ahol vagy bevállalod a túlórát éhbérért, vagy ki vagy rúgva. Lehet ott is ez a helyzet, csak nem mondja el neked, hogy ne aggódj.

Ülj le vele és beszéld át a lehetőségeket.

Az én apukám világ életében hajtotta magát, sose volt otthon, állandóan dolgozott (mezőgazdaság) és egy csodálatos gazdaságot hozott létre. Ma már nyugdíjas, mégis minden reggel fél 5-kor kel, ő van kint leghamarabb a telepen. Le se lehet lőni. 65 éves, és mégis mindent megcsinál. Igaz, neki már fáj mindene, de nem mondja. A munkája az élete. Képtelen arra, hogy reggel 7-ig aludjon, nézze a tévét, elmenjen sétálni, vagy anyámat elvigye valahova magától. Nem is tudja elképzelni, hogy mihez fog kezdeni, ha már nem bírja. Szóval eleinte ő is a pénzért csinálta, mert amikor kicsik voltunk a testvéreimmel, nagyon szegények voltunk, de ma már nem kellene semmit se csinálnia, maximum dirigálni a munkásoknak.

A mai napig elfelejt minden családi ünnepet, de akár még a karácsonyt is, ha nem kezdjük el neki már egy héttel előtte mondani, hogy öcsémnek szülinapja lesz pénteken, akkor megette a fene. Ahogy évek óta mi vesszük apánk nevében a virágot, ajándékot anyánknak, csak ő adja oda. '91 óta nem volt nyaralni sehol, a legnagyobb eredmény, hogy a városban lévő strandra le tudjuk rángatni.

Apukám egyértelműen munkaalkoholista, mi ezzel megtanultunk együtt élni. Ezt azért írtam le, hogy tudd: ilyen is van.

Beszélj erről a férjeddel. Ha nem szűkösek az anyagiak, akkor tényleg nem éri meg az a 14 ezer Ft. De, ha ezen múlik, hogy kijöjjetek hónap végén, akkor más a helyzet. És abban igazad van, hogy közös élmények nélkül minden kapcsolat leereszt, mint egy lufi. Nagyon fontos az együtt töltött, minőségi idő. Az én anyám is eléggé aláadta a mércét, megelégszik azzal, ha elmennek néha 1-1 koncertre, vagy a színházba, már nem vágyik nagy kirándulásokra apával - eljön velünk és az unokákkal.