Ti együtt tudnátok élni egy olyan, emberrel, aki?

Az Értelem és Érzelemben szerintem Marianne Dashwood így ment férjhez. Szerintem őt senki nem itélte el a történetben, és szerintem az életben az ilyen jellegű választásra sok példa lehet.

Nem azt mondom, hogy jó ez a helyes út, de úgy is lehet értelmezni a kérdést, hogy nem szerelemmből, hanem tiszteletből, szeretetből, barátságból megy az illető férjhez, amik egyébként szintén alapkövei egy házasságnak. Később, jó esetben szinte csak ez marad.

Kérdés, hogy bírható-e hosszú távon szerelmi szál nélkül, avagy mi történik, ha eljön a nagy Ő..

A kérdésre: szeret, de nem szerelmes. Igen, tudnék együtt élni.

"#6mert rendben van, nincsenek eget verői hibái, de nem vagyok szerelmes, csak megszerettem, mint egy barátot vagy nem is tudom."

Pedig ez jó, hiába pontozzátok le. Az életre szóló házasságok, egymást megértő, szerető kapcsolatoknak NEM FELTÉTELE a szerelem! A lángoló szerelemnek át kell mennie csendes görögtűzzé - ez egy nehéz dolog, és ritkán sikerül! Van, hogy sikerül, de a sok válás mutatja, ritkán.

Kölcsönös szeretet, megbecsülés, gyöngéd figyelem - ez egy jó együttélés feltétele 100 évig.

Ahogy másokat elnézek, működőképes lehet egy ilyen kapcsolat. Persze csak úgy, hogy azért szeret, csak nem szerelmes. Ha még csak nem is szeret, csak sajnálatból van veled, vagy csak azért, mert amúgy rendesnek tart, akkor hosszútávon nem igazán hiszem.

Részemről én szerelempárti vagyok, tehát nekem egy kapcsolatban az is kell, hogy emberileg szeressük egymást, de a szerelem is. Mondják, hogy egyszer elmúlik, nálunk már öt éve tart, remélem, még soká jön el az az egyszer. De mivel amúgy magányos és nehezen alkalmazkodó típus vagyok, nem hiszem, hogy együtt tudtam volna élni valakivel, akivel nem szerelemmel indul a kapcsolatunk. Kellett ez a plusz töltet, mert amúgy szerintem rá sem szántam volna magam komolyabb kapcsolatra.

Már hallottam ilyen kapcsolatról, ahol az egyik fél nem szerelmes a másikba, mégis hosszútávon boldog a kapcsolatuk. Megkérdeztem az érintett felet, hogy ha nem szerelmes, miért van vele? Azt válaszolta, hogy a szerelem csak kémia, és a rózsaszín köd hamar elszáll. Szerelmesen az ember általában mindig belelát a másikba olyan tulajdonságokat, amik nincsenek, és mikor elmúlik az érzés, ott találja magát egy számára tökéletlen ember mellett, és hatalmasat csalódik. Azt mondta, hogy vele mindig ez történt, sosem alakult át a szerelem szeretetté, tiszteletté. Szerinte társat egy életre ésszel kell választani.

Ha ebből a szemszögből nézzük a dolgot, akkor a kérdező boldogsága igazából csak azon múlik, hogy a párja meg -e tudja szeretni az idő során annyira, hogy képtelen nélküle élni.

Én ésszel választottam férjet, nem szívvel. Illetve jobban mondva mindkettővel, hisz kellettek hozzá, de előttem már jól leírták a dolgokat ezzel kapcsolatban. Voltam én 16-17 évesen halálosan szerelmes egy fiúba(még nem férfiba), csak mert jól nézett ki, persze ez meg is maradt ezen a szinten. Ismerni nem is ismertem őt úgy... ebben a hitben is voltam, hogy majd elvesz engem egy hasonló álomfiú, és majd szépen eléldegélünk életünk végéig. Na aztán 19 évesen megismertem a mostani férjem, totál ellentéte mindennek, először nem is igazán jött be, nem tetszett. Kellett idő ahhoz, mire rádöbbentem, hogy totálisan lelki társak vagyunk, és hogy "rózsaszín köd" nélkül is imádni tudjuk egymást. Valahogy úgy vagyok vele, hogy először jött nálam a szeretet, majd ahogy megismertem a hibáit, a szokásait, úgy lettem szerelmes néhány éven belül. Azóta is tökéletesen működünk együtt. :)

Csak azért írtam ezt le, hogy nem biztos, hogy az az igazi szerelem, ahol csak homályosan látjuk a másikat, és ahol még nincsenek gondok. Majd mikor már megismered a párod, de úgy igazán, és még akkor is tökéletesnek gondolod, az a szerelem. Nem a köd meg a fellángolás. Viszont amit a kérdező leírt, az ezeknél azért kevesebb szerintem... olyannal sosem lennék, akivel nem tudunk ilyen szintre eljutni. Magyarul, nekem nem kellenek minden nap pillangók a gyomromba, de a szeretet, a tisztelet és a hűség legyen meg.

"Csak azért írtam ezt le, hogy nem biztos, hogy az az igazi szerelem, ahol csak homályosan látjuk a másikat, és ahol még nincsenek gondok."

Én is ezzel értek egyet. Nekem pl. a rózsaszín ködös állapot, amikor nem látjuk a másikat teljes egészében, csak valami idealizált képet róla, nem számít igazi szerelemnek, nekem a szerelem ennél jóval több és tisztábban látó. Persze erről mindenki máshogy gondolkozik.

14. voltam.