Normális dolog az, ha egy hosszú ideig munkanélküli házastárs egy idő után már idegesíti azt aki a szabadnapját tölti otthon?

Mivel nem friss a kérdés remélem megoldódott problémátok, újra van munkája és rendbe jött a családi egyensúly.

Annyit szólnék hozzá, mert azért ez állandó téma, hogy nekem a önkéntesmunka segített kicsit. Munkánk elvesztésével nem csupán anyagi hátterünk lesz oda, hanem önértékelésünk is. Egyik hozzászóló úgy fogalmazott, "egy kalap szar.nak érzi magát az ember." Ez így igaz! Munkanélküliségem ezen részén segített az önkéntes munka. Eleinte magam is úgy voltam vele, ingyen dolgozzak, mikor fizetésért kéne, hogy megéljünk. Majd később rávettem magam és nem bántam meg. A tevékenység lefoglalja agyamat, kellően kifáraszt fizikailag, ráadásul a szükség van rám és munkámra érzés is megvan.

Innen már csak egy hiányérzet marad a fizetés, a pénztelenség. De ez nem új érzés, hiszen mikor fizetésért dolgoztam, akkor sem igen volt kellő mennyiségű. Olyan, mintha egy nagyon alacsony keresettel bíró család lennénk.

Ekkor értetem meg a közmunkaprogram egyik lényegét. Nem igazán a 47 ezer forinton van a hangsúly, hanem a foglalkoztatottságon. (persze a kormány evvel a statisztikát is ügyesen szépíti, de ne politizáljunk)

Jó érzés, mikor egy-egy idős vagy beteg ember a végtelenségig hálás a munkámért, segítségemért. Elismerően beszélnek tevékenységeimről, dicsérik. Már a puszta kommunikáció is kellemes, hogy nem otthon ülök, a négy fal között.