Én akkor már nem is vagyok teljes értékű ember?

A férjed elfelejtette a házassági esküt: jóban-rosszban.

Hogyne lennél teljes értékű ember. Folyamatosan keresel munkát, megteszel mindent azért, hogy legyen. Mi az, ami miatt téged hibáztat a férjed?

Attól is függ persze, hogy milyen munka az, amelyekre pályázol és mennyi a reális esélyed, hogy elnyerd ezeket az állásokat. Lehet, hogy eljársz ugyan interjúzni, de valójában szinte semmi esélyed sincs (képzettségednél, tapasztalatodnál fogva), akkor az nem sokkal jobb, mintha el sem mennél. Lehet, hogy azt várja el, hogy kész legyél kompromisszumot kötni és elvállalni egy végzettségeden aluli vagy "alantas" munkát is átmenetileg, hogy az anyagi helyzetetek jobbra forduljon. Feleségként fordított esetben valószínűleg ugyanezt várnád el "mindegy mit, csak valamit menj el dolgozni" címszó alatt.

Persze mi nem látunk bele a fejébe.

És igen, teljes értékű ember vagy.

De az, vagy :(

Annyira sajnálom az ilyen embereket, legyenek férfiak vagy nők... könnyű azt mondani, munka mindig van, de a sokadik visszautasítás után a legerősebb ember is megtörik kicsit :( És ha nem áll mellette támogató család, még nehezebb.

Hogy a fenébe álljon oda valaki egy állásinterjún magabiztosan, ha közben azon kattog az agya, ha ez sem jön össze, mi lesz? :(

De, teljes értékű vagy, csak nem biztos, hogy jól választottál férjet.

Nekünk egyszer volt ilyen, jött egy ötlet, oké járt út elhagy, nekem vállalkozás kell. És hát nem úgy indult mint képzeltem. Férjem a kis fizetésével kapálózott mint az állat, azt se tudtuk mit fizessünk belőle, hogy fent maradjunk, de nem bántott sose, csak mikor már nagyon szar volt a helyzet, akkor mondta, hogy ő nem akar egy rossz szót se szólni, de valamit most már ki kéne találni, mert egyedül nem nagyon bírja fizetni a dolgokat. Mondtam, hogy látom, hát szar ügy, de még nem megy a dolog, mondta, hogy igen, nem is akar bántani, mert látja, hogy akarom én, csak szólt, hogy neki tényleg nem fog menni a dolog már sokáig. Pedig engem aztán hibáztathatott volna.

Még anno anyám játszotta le ezt apámmal, viszont ott igaz is, hogy hitel ott volt, meg minden, anyám 90 ezret keresett, ő meg fogta magát felmondott és nem is erőltette meg nagyon magát. Alig ment interjúra is, felajánlott helyeket utasított el, mert, hogy "kevés" lett volna a fizetés. Inkább hónapokig nem dolgozott és semmit se keresett, mint keveset. Anyám meg sírt, hogy vajas kenyérre se futja és nem fogja fel, olyan, mint egy holdkóros csak nézi a tévét, meg ő annyiért nem. Aztán végül talált munkát, de ott én is megértem valahol a hibáztatást.

Viszont, ha megszűnt a helyed, és keresel is aktívan, de nem jön össze, akkor a férjed egy tuskó és a magatartásával nem hogy segít, de ront a helyzeteden. Elég szarul érzed magad így is, nem kéne, hogy ő még tetézze, nem is értem, ha úgy bánik veled, mint egy lábtörlővel, ahelyett, hogy biztatna, segítene, akkor hogy várja el, hogy kellő magabiztossággal lépjél fel egy interjún? Mikor otthon meg folyton érezteti veled, hogy alsóbb rendűnek tart még ő is.

Valahogy ilyenkor mindenki elfelejti, hogy nem csak az egyik félnek nehéz a helyzet és elkezdik támadni a másikat.

Volt egy időszak, hogy én dolgoztam és a férjem nem. Pont előtte volt, hogy örültünk a minimálbéres állásomnak, hogy na most tök jól elleszünk anyagilag, mert a férjem fizujából és a gyesből nagyon nehezen éltünk.

Két hétig dolgoztam, mikor a férjemet leépítették. 30E-vel csökkent a bevételünk.

Pokoli volt.

Állandóan stresszeltem, féltem, hogy nem tudjuk fizetni a számlákat. 12 órát dolgoztam, elvállaltam a hétvégéket is, hogy legyen pénzünk. A férjem négy hónap munkakeresés után befordult, és minden rám szakadt. A gyerek, a háztartás, minden.

Próbáltam türelmes lenni, de egy idő után nem ment.

Észre sem vettem mennyire eltávolodtunk egymástól.

Örülök, hogy vége ennek, mert tényleg pokoli volt.

Mi fordított esetben voltunk, én nő létemre tartottam el a páromat, aki folyton állást keresett. Mikor eltelt már egy év, kezdték felmondani az idegeim a szolgálatot.

Nem arról van szó, hogy alárendelt vagy, esetleg teljes értékű ember, de neked is meg kéne értened, hogy azon az emberen, akitől függ a család megélhetése mekkora teher van, milyen stresszes állapot, hogy neki kell mindent bebiztosítania, hogy ne szenvedjetek hiányt semmiben. Ez egy idő után mogorvává teszi az embert, és hosszú ideig nem lehet ezt az állapotot fenntartani. Ne sértődj meg, de jobban kell igyekezned, mert lehet valóban úgy jársz, hogy menned kell..