Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Normális ez az érzés?
Nem tudom másnak szokott-e ilyen lenni, de akárhányszor össze szólalkozunk a férjemmel és valami csúnyát mond rám/nekem (ma pl megkaptam tőle, hogy “fogd be azt a b*d*s p*fád”), akkor furcsa nyomó érzés van a mellkasomban, mintha szakadna ketté a szívem, vagy nem is tudom megfogalmazni, hogy milyen érzés, de borzalmas.
Az előzmény a következő, mielőtt valakit érdekelne: mutattam neki egy emeletes gyerek ágyat, amit szeretnék majd a gyereknek idővel megvenni, ha beköltözünk az új házunkba és ha össze spóroltam rá a pénzt. Erre elkezdte mondani, hogy minek mert van a gyereknek kiságya jó az. Hiába próbáltam neki mondani hogy azt lassan kinövi és mivel hamarosan megszületik a tesó, idővel jó lesz neki is és legalább nem kell 2 külön ágyat venni, közölte hogy ő nem fog költeni ágyra 5 éves koráig bőven elfér a kiságyban, utána meg jó lesz neki az én ősrégi ágyam. Én mondtam neki, hogy neki nem is kell beleadni 1 forintot sem, viszont szeretnék idővel majd mindent a saját ízlésem/ízlésünknek megfelelően berendezni, erre megkaptam hogy “t4k4rodj már te 1d1ota, fogd be azt a b*d*s p*fád”. Hirtelen köpni-nyelni nem tudtam, épp itt volt apám, aki végig hallgatta és nem szólt semmit, csak bólogatott, mert a férjemnek adott igazat. A gyerek is végig hallgatta és nem akartam előttük sírni, inkább csak bementem a fürdőbe és elpityeredtem. Mikor kijöttem, észrevette rajtam, hogy sírtam, mert pirosak voltak a szemeim, hiába próbáltam eltüntetni és megkérdezte, hogy “már megint mi bajod van te sz3r3ncsétl3n???”
Akárhányszor ilyeneket mond vagy megaláz valaki előtt, mindig érzem a mellkasomban azt a fura nyomást mintha megszakadna a szívem…Mi lehet ez?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Jol beletenyereltel..meg a szuleid sem allnak melletted, megis mifele emberek??
Itt nem az a kerdes, hogy normalis e a szorito erzes a mellkasodban, hanem az, hogy hogyan tudnal szabadulni. Baratok esetleg nem tudnanak segiteni?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Ez nagyon nem normális. Soha, egyetlen egyszer sem beszélt velem így a férjem, nem is hagynám. Akkor sem ha ideges, akkor is meg adjuk, az alap tiszteletet.
Szerintem te egy bántalmazó családból jössz és ilyen férjet is választottál. Azt javaslom kezdj el bizonyítékokat gyűjteni, hangfelvételek, videók, hogy így beszél veled. Így ha el akarsz válni nem fogják a férjednek adni a gyereket. Kezdj el pénzt gyűjteni olyan helyen, ahol se a szüleid se a ferjed nem tudja. Vannak nő és anya segítő csoportok, tőlük probalhatsz segítséget kérni.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
#13
Milyen borsodi szitu? Nem értem.
Apám azt mondta, hogy egy szerencsém van, hogy nem vert még el, hogy jelenleg “ketten vagyunk”. Sajnos ő ilyen. Sosem jöttem ki vele.
#14
Sajnos sosem álltak ki mellettem. Sem amikor gyerek voltam, sem pedig most felnőtt koromban. A húgom a nagy kedvenc. Érte mindent, értem semmit. Mindenért én voltam/vagyok a hibás, míg ő a “kis hercegnő”. Sajnos nem vagyok erős sem lelkileg, sem pedig anyagilag, hogy ezt meglépjem.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
“t4k4rodj már te 1d1ota, fogd be azt a b*d*s p*fád”.
És apád melléáll és helyesel és el ne merj válni meg jó hogy terhes vagy, különben már el is vert volna a férjed?
Kár, hogy nincs több "szeretted". Ne haragudj, ez borzasztó.
Az mit jelent, hogy amikor összeházasodtatok még nem volt "ennyire" durva a helyzet? Nyilván már akkor is egy fszparaszt volt a kedves férjed, azóta viszont pont ki vagy szolgáltatva kisgyerekkel, terhesen, anyuék is melléálltak.
Nem fogják anyuék tudni elvenni a gyerekeidet, ne aggódj. A ház ha nem a férjedé volt a kapcsolatotok előtt, akkor 50-50. Ha a hitelt válás vagy 3. meg nem született gyerek miatt vissza kell fizetni, akkor el kell adni, kiegyenlíteni a terheket, elfelezni és valami hitel mellé, kisebb lakás magatoknak.
Erre így rá fogsz menni. Még olvasni is borzasztó volt.
Hogy nyom a mellkasod? Jó eséllyel haladsz a pánikbetegség felé ebben a kelepcében. Nem is csodálom.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
A gyerekkori traumáidat hozza elő belőled.
Egyszer majd szembe kell nézned velük, de jobb, ha tudatosan teszed. Elég nagy irodalma van ennek, keress rá. Eckhart Tollét ajánlom.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!