Hogy lehet innen "visszahozni" egy házasságot?

Neki ez az élet nagyon kényelmes.

Az, hogy ne én kezdeményezzek... Nyilván nem teszem mindig (sőt, egyre ritkábban), de korábban szerette, ha olykor "bevetem magam", most meg komolyan mintha kényszer lenne. Ha jön egy ilyen beszólás, nyilván az én kedvem is elmegy, akkor meg puncsol, hogy nem úgy gondolta és már ő is benne lenne. Nekem ez olyan mintha kikényszeríteném és tudja hogy rosszul esik, ha elutasít, így inkább "megerőszakolja" magát, ugyanakkor érzem, hogy az ágyban is önzőbb lett. Csak legyünk túl rajta...

Viszont nem csak ebben csappant meg az intimitás, kevesebbet ér hozzám, ölel meg és abszolút nem képes hozzám/rólam szeretettel beszélni. Mintha teher lennék. Ha valamit kérek, azonnal robban, hogy hagyjak már neki egy kis teret és mindent kritizál itthon, amit nem csináltam meg napközben (ellenben azt nem nézi mennyi mindent igen).

Én sem vagyok szent, nagyon sokat kivett belőlem a gyerkőc az elmúlt másfél évben, de legalább látom, hogy baj van és ez nem jó irány. Szeretnék változtatni, de egyedül maradtam ebben. Nem mondja mit szeretne máshogy, mi esne neki jól, hogyan haladhatnánk tovább, hogy mindketten jól érezzük magunkat. Szerinte minden rendben van így, nem kell semmin változtatnom, csak ne sértődjek meg, ha valamiért szól (kritizál). Oké, köszi. Próbáltam benyelni, nem megy.

Többször próbáltam beszélni vele (hetente minimum, de már kezdem feladni ezt is), többször elmondtam, hogy nem tudok ilyen rideg, sok esetben elutasító közegben élni és azon gondolkozom hogyan kezdjünk új életet a lányunkkal. Minden itteni pontot is el szoktam neki mondani. Ilyenkor az a válasz, hogy jajj ne dramatizáljam túl, mással sem lenne jobb, mindenhol vannak viták, ilyen az élet stb. Akkor odabújik 10 percre, majd minden megy ugyanúgy tovább. Én ezt elfogadom, de azt gondolom, ha nekem ez így nem megfelelő forma, akkor megpróbálhatnánk tenni valamit a kapcsolatunkért, hogy én is jól érezzem magam. Tudom, hogy nem akar minket elveszíteni, de ezzel a "tagadással" engem tönkre tesz. Nem akarom kivonni magam, elfogadom, hogy én is változtam és szívesen teszek én is a javulásért, csakhát ha állandóan szőnyeg alá söpörjük a dolgot, akkor toporgunk egy helyben és én egyre mélyebbnek érzem a szakadékot, amibe kerültünk. Azért gondoltam a terápiára, hátha ott kitudnának mozdítani az egy állítás-egy tagadás patt helyzetéből és valamerre eltudnánk indulni.

A kislányunkat nagyon szereti, nagyon jó apa szerintem annak ellenére, hogy nincs apa képe, így sokszor nem tudja mit kéne játszania, vagy hogyan kéne viselkednie. Nagyon próbálkozik és sokat fejlődik, így ebbe pl. látom, hogy rengeteg energiát beletesz. Rám talán már nem marad, nem tudom.

Egyébként igen. Pontosan azt érzem, amit írtál 16. A szemében anya lettem és már nem egy vonzó nő. Élünk egymás mellett mint haverok kb. és mint apa és anya, mellesleg jól is tudunk csapatban működni, időt beosztani, feladatokat megosztani, stb. de az összebújás, kedvesség és kedveskedés, a lelkis, értő beszélgetések, az érintések, ölelések, stb. teljesen elmaradtak.