Hogyan segíthetnék a férjemnek?

Tíz éve vagyunk házasok.

Különböző elakadások miatt, mindig ellentétes a véleményünk, és ezt már tovább nem tudjuk így folytatni.

A férjem jár pszichológushoz, mert sokat szorong és depresszióval küzd.

Az anyja túlgondoskodó, kontolláló volt, feszült volt az otthoni légkör, így mindig kereste azt a viselkedést, amivel mások feszültségét oldhatja.

Ő volt a szép, jó gyerek a testvérei közül. Nem hibázhatott, de nem is tett semmit önállóan, mert az nem lenne megfelelő.

Nem alakult ki életcélja, saját értékrendje, személyisége. A számítógépen való játszás az egyetlen amit szeret. Azt momdja, aközben nem szorong és minden felgyülemlett stresszt ez felold.

De a valós kapcsolatokban nem keresi a szorongásai okát.

A konfliktusokat kerüli, ezért próbálja mindig kitalálni a gondolataimat, hogy olyat mondjon, amit hallani szeretnék, és minnél hamarabb lezárjunk egy témát, amiben nem mondja el, mit gondol őszintén.

Mindig azt csináljuk amit én mondok, de arra is rá kell venni. Neki nincs ötlete, vagy ha valamit mond, nem lesz belőle semmi.

Én sokszor hagyok neki teret, de akkor szorong, és kapaszkodni akar.

Azt érzem, hogy ahogy az anyja mindenben döntött, és így a férjem mindent neki tetszően csinált, és ezt csinálja a kapcsolatunk óta velem is.

De én ettől feszült leszek, mert nem ilyen dirigáló lennék, és mert nem azt érzem, hogy aki velem van, az igazán velem szeretne lenni, vagy hogy felszabadult lenne. Nem akarom, hogy dolgokat azért tegyen csak, hogy megfeleljen.

A komoly témákat elvicceli, és hogyha megbeszéljük, hogy mire figyeljünk, akkor utána nem történik változás.

A munkahelyen kihasználják, hogy mindent úgy tesz, ahogy más szeretné, a barátai pedig erre nem figyelmeztetik.

Ha megkérem valamire, amitől feszült lesz, hogy nem fog menni tökéletesen, elfelejt valamit hozni a boltból, vagy mondani akar valamit, ami nem túl jó, vagy elrontott valamit, mindig bizonytalan és látom az arcán, hogy meg van ilyedve.

Máskor ha épp hozzá bújnék, mint egy férfihoz, átváltozik kisfiúvá, és mintha kérné tőlem az anyja szeretetét, amit soha sem kapott meg, pedig az ő támogatására lenne épp szükségem.

Most kimondta ő a válást, mert arra kértem, hogy az ünnepek alatt mint nő és férfi töltsünk együtt időt, de ő elment inkább játszani.

Van esetleg valami ötletetek?

Azt érzem, hogy az önbizalma és az élete romokban, de eddig is úgy volt, csak megalkudtam, és nem jeleztem, hogy ez nekem rossz.