Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Miért változott meg a férjem?
Minden azzal kezdődött, hogy megbeszéltem vele, hogy a főnökénél kérjen emelést és írja ezt meg azt. Csodák csodájára mindent megírt, amit én mondtam neki. Pedig eddig soha nem volt ilyen.
A főnöke jóval több pénzzel csábította magához, mint amit szerettünk volna. Azóta a férjem nem ideges és nem bunkózik velem.
Emellett elkezdett sokkal többet foglalkozni velem. Folyton beszélgetünk.
Valamelyik nap a stressztől elájultam és lefejeltem a csapot. Vérzett az orrom és szám.
Na, azóta lesi minden kívánságomat és teljesen másképp beszél velem. Kb. Egy angyal lett. Nem is értem mi történt vele.
Biztosan értékelte azt hogy el tudta általad érni a fizuemelést. Lehet ő maga is gondolkodott már sokszor ezen hogy tudná elérni, és zavarta hogy nem azt kapta amit megbeszéltek korábban. De nem tudta hogy hasson a főnöke, és jöttél te, és egy csapásra megoldottad az ügyet.
Valahol erről is szól a házasság, hogy ne érezze egyik fél se egyedül magát a problémákban. Együtt, közösen boldoguljanak és oldják meg a problémákat.
Én nagyon MEG TUDOM ÉRTENI(!) ha a stressztől ájuldozik valaki és balesetet szenved. (Ugyanilyen helyzetben vagyok, csak másmilyen krízis állapot.)
Igen, LÉTEZIK(!) körforgásos, vagy bármilyen más irányú szédülés. Szerintem Te is tudod, hogy miért aggódik annyira a férjed. Félt és szeret.
Jó lenne kivizsgáltatnod magad! Elégséges vitamint fogyasztasz? Tudnál pihenni többet, mint amennyit eddig?
Neurológus szakorvos? Alváslabor, mint tüneti szempontból vizsgálat?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!