Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mik a folyton visszatérő problémák / konfliktusok, amire évek alatt sem sikerült még közös megoldást találni?
Egy kicsit bővebben, ha lehet =)
Megcsal, vagy csak simán nem elég a szex? Vagy nem elég jó?
Az anyja. Azóta hogy együtt élünk, jobb a helyzet (évek után költöztünk össze, mindketten otthon laktunk mert így tudtunk jó környékre, saját házba költözni), de még mindig sok dologba beleszól. Élete tragédiája, hogy elvettem tőle a kicsi fiát :) vagyis az egyik, a másik az, hogy a másik fia is párt talált meg megnősült.
A párom tudja, hogy az anyja mennyire erőszakos, kétszínű meg szeret hazudozni, kibeszélni másokat, de nem igazán tud vele mit kezdeni. Volt néhány szituáció, amikor elvártam volna tőle, hogy határozottabban kiálljon mellettem az anyjával szemben, de nem tette. Ilyenek voltak, mikor az anyja undorító megjegyzéseket tett a családomra és visszajutott hozzánk, vagy amikor az anyja ordibált velem mások előtt úgy, hogy nem neki volt igaza, vagy amikor kiderült, hogy a másik menye veri az unokáját, és neki nem mert szólni, helyette belém kötött meg engem kezdett piszkálni...
Szerencsére egy ideje meghúzza magát, és azóta hogy nem duruzsol párom fülébe, egyetlen konfliktusunk sincs.
Kicsit többet szeretnék intellektuálisan a páromtól,de
az élet többi részén meg passzolunk.Tudom azt is,hogy ha ez
lenne 100%-os,akkor meg máshol lenne hiány,szóval teljesen tökéletes pár nincs,maximum olyan aki megközelíti azt.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!