Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ha választanod kellene a párod, és az újszülött gyereked közt akkor kit választanál?
Én kissé megfordítanám a dolgot:
Sokan válnak amiatt, mert nem születik gyerek. Tudom ez más mint amit a kérdező feltett és ez még kevésbé érthető néhányak számára, ugyanis a szeretett párját is képes valaki elhagyni amiatt, mert szeretne családot alapítani.
Nem tudok elképzelni olyan helyzetet, hogy rajtam múlik, melyikük marad életben, de akkor a gyereket. Egész egyszerűen azért, mert a párom felnőtt, az ő életéért ő felel, a gyerek életéért viszont én, mert ő nem tud.
A másik lehetőség, hogy úgy érted, mindkettő életben marad, csak az egyik nem velem. Mivel egész biztos, hogy nem a csecsemő állított választás elé egyértelmű, hogy a férget dobnám, aki ilyet kér.
Amúgy meg te nyilván az a nő vagy, akinek az új pasija mondta, hogy add örökbe a gyereket, mert szülés után rájött, hogy ő inkább sajátot akar, nem másét. Kérdező! Add örökbe. Az a nő, akinek ez megfordul a fejében, nem anya, és soha nem is lesz az. Te nem érdemelsz gyereket.
Mindketten egymást választanánk. Gyerek lehet másik ha nagyon akarjuk. Ilyen kapcsolat ami köztünk van, nem.
És mielőtt jönne a köpködés, ilyen szempontból felelősen gondolkodunk, és ezért sem vállalunk gyereket soha, mert mi egymás számára a legfontosabbak vagyunk. Ezen egy gyerek se változtatna.
És ha 2 ember gyereket csinál, akkor ez nem helyes a gyerekkel szemben, hogy nem ő a legfontosabb.
Akinek nem a gyereke a legfontosabb, az ne vállaljon inkább. Mert a gyerek nagy eséllyel ezt valahol mindig érezni fogja, és én úgy gondolom, hogy káros hatással lehet rá, ha ebben a tudatban nő fel.
Amúgy a szülésnèl is az anyát mentik elsősorban, persze mindent megtesznek a babáért is amit tudnak.
Kedves utolsó. Ha lenne gyereketek akkor őt is lehethogy ugyanúgy szeretnétek. Persze nem biztos, de az igen, hogy a szeretet nem lesz kevesebb pl. ha valakinek 2 gyereke lesz nem 1 az nem jelenti azt, hogy félig fogja az egyiket, félig a másikat szeretni.
Nem bántásból írom!
Ezt a legfontosabb dolgot nem értem amúgy.
Lehet hülye vagyok.
Nekem a gyerekem, a párom, anyámék is a legfontosabbak. A kutyámról se mondanék le. A munkám se adnám fel senki miatt ahogy a hobbim se. Aki szeret az meg úgy szeret ahogy vagyok és elfogad, támogat...nem állít választás elé.
Attól mert van gyerekem még a párom is rettentő fontos (nem a gyerekem apja).
Persze, szülőszobán is az anyát mentik elsősorban több okból.
De nem is értem és nem is tudok elképzelni olyan helyzetet, ahol választanom kéne.
Ha a pasi választás elé állít, akkor eleve repül.
Legalább egy példát írj...?
N 30
26. 😅 ő nem tudok elképzelni se példát.
Nő és gyerek közt tök egyszerű, szülés. De férfi és gyerek közt fogalmam sincs. Viszont mivel férfi vagyok érdekel hogy a nők hogy dőntenének.
Az ujszulottemet. Erte tartozok felelosseggel. A gyerek irant erzett szeretet feltetel nelkuli.
Ferjbol mar kidobtam egyet 🤣
Na nem amugy, konzervativ vagyok, sztem a ferfinek kell csaladfonek lennie, ot illeti meg a legnagyobb tisztelet, stb
De ha valami durva dologrol lenne szo, olyan nincs h nem a gyerekem valasztanam.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!