Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Miért nem ad részletes tájékoztatást az anyagi dolgairól?
Kicsit elkeserítő a helyzet a férjemmel kapcsolatban.
Külön kasszán vagyunk, ez valamiért így alakult ki, de ez önmagában nem is baj. A gond az, hogy mindent eltitkol előlem és ha rákérdezek, akkor indulatosan rávágja, hogy én őt elszámoltatom. A keresetével kapcsolatban nem egyenes, ködösít. Mindig azt érezteti, hogy ő nem áll jól, ezért csak a legszükségesebbeket veszi meg. Semmilyen dolgokon spórol, de a külvilág felé meg nagyvonalú.
No komment. Saját cége van, így dolgozik nagyobb vállalatoknak, a tavalyi évben pedig még vasárnap is dolgozott, erre majdnem ráment a kapcsolatunk is, mivel 0 időt töltött velem. (A munkahelyén volt, nem másnál, legalábbis remélem.)
De hogy ő mire gyűjt, mire nem, azt hiába kérdezem, nem mondja el. Múltkor egy nagyobb összeget fektetett be valami olyan dologba, amiről kiderült, halott ügy. Ilyen részinformációkkal dob meg néha.
Közben legyen lakásunk, meg család, de hozzáteszi, ő aztán nem fog mindent fizetni.
Jól értem, hogy úgy érzed, hogy jóval több pénze van, mint gondolod?
Mert akkor nem csoda, hogy nem akar válni, hiszen osztozkodni kéne.
Tisztában van ezzel, hogy jogilag az a közös pénzetek?
Ez szörnyű lehet, ha ilyen anyagiaskodásba csap át egy kapcsolat, hogy állandóan felezgetni kell. Gondolom arra esély sincs, hogy közös legyen a kassza. :(
#11
Szerintem jóval több, de mindig azt mondja, erre meg arra költi, ezt meg azt kell fizetnie. És nincs megtakarítása …
Máskor meg azzal jön, hogy jól élünk. Mondjuk nem értem, a felezgetés miatt miért beszél többes számban. Ő jól él, én is, ennyi.
Ebből válás lesz, besokalltam.
A barátnőm férje akkor lett ilyen, mikor titokban szeretője lett és csak úgy öntötte rá a pénzt. Az asszony bízott a férjében sokáig, utána egyszer kiállt, hogy na akkor mutassad a banki papírokat, nincs kifogás. Akkor kiderült minden.
Nálatok is turpisság lehet a dologban. Nem állítom, hogy megcsalás, de simán lehet, hogy rejtegeti a vagyonát tőled, hogy válás esetén ne kaphass belőle (például készpénzben tartja valahol a pénz egy részét, amiről te nem tudsz.)
#13
Ahogy írod. Turpisság. Titkolózás.
Szerető nem kell neki, tőlem mindent megkapott, de amúgy már erre is rákérdeztem.
Nem vagyok az a kis kellemes nő, aki nem szól semmiért, ha valami zavar, jelzem azonnal.
Ennél a dolognál viszont elbuktam.
" a tavalyi évben pedig még vasárnap is dolgozott"
És akkor mikor végezte el a házimunka ráeső részét? Mert ugye nyilván azt is felezni kell, ha a kiadásokat felezitek.
Azt én szerettem megcsinálni, de valóban kupit hagyott mindenhol, amikor csak aludni járt haza …
Én keveset kereshetek hozzá képest, biztos ez a gondja.
Mintha a volt ferjemről írnál, azzal a különbséggel, hogy ő kifejezetten arra játszott mindig, hogy én fizessem a többet, ő jöjjön ki jól. Én ezt először a lila ködben nem is eszleltem, én szeretek nagyvonalú lenni, aztán meg a kis manipulatív húzásaival (zseniálisan csinalta) elérte, hogy még én ereztem magam hülyének, aki tegye össze a két kezét, hogy ez a csodalatos pasi barmennyit hajlandó rám aldozni egyáltalán. Váláskor persze mindenről megvolt a szamlája, felretett pénzét az "anyjanak adta", az ö szamlájan parkolt (aki ebben partner volt), volt papír mindenről. Es nehogy azt hidd, hogy olyan rohadt jól kerestem.
Szóval ha válás, akkor nagyon ügyes, körültekintő legyél. Keress fel ügyvedet még most. Ki tudja, hova jatszotta at a pénzeteket.
#17
Ez nagyon durva!
Valami hasonló zajlik, Anyuci is a képben van amúgy, ezt eddig nem mondtam.
Állítólag mindene az anyja nevén van. Ingatlan- föld, kis ház.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!