Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit tudnék tenni?
8 éve vagyunk együtt a férjemmel ebből 5 hónapja házasok. Jelenleg szülőknél lakunk egy ideje de külön részen. El szeretnénk menni innen. Anyósék fel ajánlották a másik házat hogy oda mehetünk. DE! Az a ház amit mondtak az olyan szinten le van lakva hogy azon már csak a le rombolása segítene, a helyére meg újat felhúzni. De az apósom erről hallani sem akar. Mert szerinte az az épület még nagyon jó. A másik nehezítés benne meg az hogy a ház a sógornőm nevén van. A másik apum megnézte a házat meg meghallgatta a terveket mondta is hogy ennek a háznak a felújítása alap hangon 20 millió amire kb ennyi pénzünk nincs. De úgy érzem ha bele kezdenénk ebbe még öregkorunkra se lenne kész, amilyen árak vannak a pénz meg kevés.
Babavárót tervezzük felvenni. De még az is kevés lenne hozzá, a másik meg hogy pluszban hitelt sem tudnánk felvenni, mert a kettőnk fizetése se lenne elég rá hogy mind a kettőt törlesszük. Nézegetjük közben a házakat is de ott is amilyen árak vannak nem tudom hogy tudnánk ezt megoldani. Arra hogy másod állást vállaljak nincs lehetőség. Meg néha elégé nem tudok eligazodni a férjemen hogy mit szeretne. Egyszer ezt mondja, utána meg mást. Lassan már szeretnék gyereket, de a férjem azt mondja ha majd meg lesz a ház akkor majd lesz. De nem jutunk egyről a kettőre de az évek meg csak telnek. Attól félek ki futok az időből ha így haladunk.
Teljesen tanácstalan vagyok.
Hogy lehet ilyen tutyimutyi pali mar 8 eve noje?? Nem ertem, h miert mentel hozza.
Jelenleg nem most akarok de 2-3 év múlva azért szeretnék.---2-3 ev mulva mi fog valtozni? Mar most sincs felretett lóvé, 2-3 év múlva lesz?
Jelenleg ő most el van, hiába jártatom a számat. ----ez irto gaz.
Ő akarja felvenni a babavárót de hogy intézzünk valamit még nem jött össze mert még a szabadságot is sajnálja ki venni.--- ha akarná, intézné. Nem akarja. Olyan ez, mint mikor anyamnak mar fel eve fajt a foga es nem ment dokihoz, nem akarta huzatni meg covid meg stb kifogas. Aztan a neten belefutott egy cikkbe, h mi mindent okozhat a lyukas fog, masnap mar hivta is dokit idopontért.
Nem tudom mi lett vele nem így ismertem meg hogy halogassa a dolgokat.---- Halogatja, mert nem akarja.
Ő arra játszik, h elfogadod a helyzetet, h ott laktok, hiszem ha eddig megfelelt ezutan miert ne lenne jo. Ha terhes leszel, akkor majd az lesz a szoveg, h akkor a kedves anyukaja jobban tud segiteni ha ott maradtok.
Nagyon nehez lesz onnan elszabadulnod.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!