Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hányszor és hány évesen estél eddig szerelembe ?
Egyszer 20éves korom körül. most 51 vagyok.
F
2x biztosan, de azért vannak kérdéses esetek, amiket ide számolhatnék. 12-13 évesen teljesen bele voltam szerelmesedve az egyik srácba, aki egy évfolyammal felettem járt, és ez kitartott úgy jó 3 évig, pedig ez a nagyon klasszikus gyerekszerelem volt, amikor csak az ajtó mögül kileselkedve nézek rá és kisregényeket írtam a naplómba arról, hogy úristen a folyosón rám nézett és mosolygott, amikor köszönt :D Szóval azért ez elég egyoldalú volt és olyan értelemben is plátói, hogy nagyjából ha 3x beszéltem vele akkoriban, akkor sokat mondok. De amúgy ilyen huszonévesen egyszer újra találkoztunk és akkor is megdobogtatta egy kicsit a szívem, szóval ezért gondolom azt, hogy ez nem csak amolyan kis ábrándozás volt, mint amit a kislányok a rockbanda énekese iránt szoktak érezni. De amit biztosan tudok, hogy szerelem volt, az 17 évesen, az első igazi nagy szerelemmel, együtt is voltunk úgy 6-7 hónapig, de sajnos a szerelem a részemről ennél jóval tovább kitartott (még vagy 2-3 évig a szakítás után nem igazán tudtam feltápászkodni a hamvaimból, hiába hogy nem találkoztunk, nem beszéltünk, semmi ilyesmi, az elég nehéz volt). Aztán jött egy új pasi, azt hittem az elején, hogy szerelmes vagyok, de így utólag visszagondolva nem volt az az igazi szerelem, de végül is másfél évig jártunk és abból az első kb fél év tényleg jó is volt, szóval akár ezt is számolhatjuk szerelemnek (19 évesen). Viszont 21 évesen találkoztam a (most már) férjemmel, és az már az volt, olyan igazi, mindent elsöprő lángolás, ami amúgy még most is tart (8 éve). Remélem nem is múlik el soha :)
Nem tudom, melyik volt az intenzívebb, igazából kamaszként minden érzést sokkal erősebben élsz meg, mert ez az időszak ilyen, ugyanakkor maga a szerelem és ragaszkodás érzése szerintem semmivel sem volt akkor erősebb, mint amit most érzek a mindennapokban. De azért nehéz mérlegelni, mert ugye van ez, amit napról napra újra átélek és megélek, és vannak a régebbiek, amiket így az emlékeimben kb hangulatomtól függően tudok nézni, mert hát azért az nem annyira egzakt dolog, nem lehet mértékegységgel mérni, hogy pontosan mennyire voltál szerelmes. Amikor benne voltam, akkor azt mondtam, hogy nagyon, és most is ezt mondom, hogy nagyon szerelmes vagyok. De hogy ez a kettő mennyire összehasonlítható, hát azt soha nem fogom tudni neked megmondani :D
Egyszer. 24 évesen jöttem össze a férjemmel lettem szerelmes, ami azóta is tart. :)
Előtte csak kisebb nagyobb fellángolások voltak. Nem is volt mással több éves kapcsolatom. Max pár hónap.
36/N
Sokszor, de a nagyját utólag leminősítettem múló fellángolássá. Ami maradt:
1. 16 évesen, 3 évig tartott. Nem klasszikus tiniszerelem, mert ő jóval idősebb volt. Biztos azért, mert első, de olyan soha nem lesz többet, mint az volt. Már nem kéne semmi pénzért, de egy kis hely a szívemben mindig van neki.
2. 20-21 évesen 5 évig tartó szinte teljesen plátói. Ebben én is hibás vagyok, hogy nem lett több, de lehet, akkor nem is lett volna ilyen nagy szerelem😜
3. 32 éves korom körül. Ez nem szerelem volt, de egy bonyolult, mérgező kapcsolat, szóval legalább annyi ideig tartott utána a feldolgozása, mint a nagy szerelmeknek+ nagyon meghatározó volt sok mindenben, azért veszem ide.
4. A mostani évek óta tartó plátói, és ez szerintem már így marad. Félek, hogy a plátói rész is marad 😂
Igazán szerelmes kétszer+1. Meg még 3 erős fellángolás, és azt hiszem szintén 3 tinikori szerelem. Amik persze roppant távol álltak a szerelemtől, de akkor, abban az életkorban, azok voltak. :)
Szerelmes
24 évesen férjembe
42 évesen egy házas férfiba
és 44 évesen újra beleszerettem férjembe.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!