Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Miért vannak olyan felnőtt emberek akik csak 3-4 èv múlva házasodnak meg amikor nem is tanulnak? Én nem várnèk 4 hónapnál többet!
30 évnél fiatalabbaknak nem ajánlanám a házasságot, míg legalább 2 évet nem jártak együtt komolyan.Látom a 25 éves gyönyörű lányt,aki már jegyben járt a párjával, amikor rájött, hogy a fiú nem akar gyereket. Később se.
Egy másik gyerek is 25 körül van, jóképű, kigyúrt, jönnek-mennek a lányok. Nem akar családot. A fent említett lány most összejött egy olyan fiúval, aki sem alkatra, sem intelligenciára nem passzol vele. De szorgalmas, jómunkásember,és gondolom tőle jöhetnek a porontyok. Majd a csaj elkínlódik velük, főleg ha az apuka eszét öröklik. Remélem megjön az esze, mielőtt egyszer csak nem jön meg...
Felnőttek meg nem házasodnak össze 4-6 hónap szerelem után. Ha jó emberismerők, levágják, kivel lehet és érdemes elköteleződni. De ehhez nem elég még egy év se, nem hogy hónapok. Csak szerelemből nem jó házasodni.
31. Nem kor függvénye. Minden az adott 2 emberen múlik. Mindent meg lehet beszélni. Mi 22-25 évesen házasodtunk 1,5 év után és már az elsők közt beszéltük meg, hogy házasságot mindketten szeretnénk, gyereket viszont egyáltalán nem. Soha. Ez az együtt töltött majd 12 év alatt sem változott meg.
Kommunikáció kérdése az egész. 25 évesen is lehetnek emberek határozottak és őszinték.
31 vagyok
"25 évesen is lehetnek emberek határozottak és őszinték."
Lehetnek. De nem azok. Leginkább határozottnak látszanak, és még magukat is áltatják. Pl. van aki azzal, hogy gyereket akar,és van aki azzal, hogy egyáltalán nem. Vagy azzal, hogy remek kapcsolatban élnek. Valójában elfojtanak, rágódnak, modoroskodnak, amíg már a szar is le van szarva, mert összeöregednek mint két ottfelejtett csoffadt alma a spájzban.
" Lehetnek de nem azok stb"
33. Ne magadból indulj ki.
37. Majd ha találkozol olyan emberrel aki annyira heves és komoly érzelmeket vált ki belőled, megérted, hogy lehet valakinek 4 hónapon belül is igent mondani szívből a lánykérésre. Ên pl megtettem, komolyan is gondoltam, és semmit sem bántam meg. Mai napig együtt vagyunk boldogan, lassan 12 év elteltével is.
Csak mert TE valamit elképzelhetetlennek tartasz, vagy szegényes az érzelmi világod, attól még más emberek nem betegek:) csak mások mint te, másképp éreznek, és meg is merik élni az érzéseiket.
Négy hónap alatt döntesz a következő 50-60 évről? Vagy a házasság csak azért kell, hogy büszke lehess magadra, hogy valakinek a néje vagy?
Négy hónapba belefér az, hogy megismerd, kiismerd, rájöjj, hogy milyen változatos az ágyban, vele lakj, elmenj vele nyaralni. Négy hónap alatt nem lehet valakivel minőségi időt eltölteni.
26 éve vagyok együtt a feleségemmel, 5 év után házasodtunk. Ez alatt kitapasztaltuk egymást, és magunkat is a másik tükrében.
Volt előtte 3-4 éves kapcsolatom, ami a nagy boldogság volt, de a végére kiderült, hogy ez még nem az.
Mondjuk ma már 40 év után sem nősülnék, ha arra kerülne a sor, pedig igencsak idilli házasságban élek. Egyszerűen ez a kirakat nem határozza meg a létünket.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!