Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Érdemes a modern időkben házasságot kötni?
Kérdező, szerintem a házasság önmagában nem szól semmiről. Azok a párok, akinek a médiában való feszítés és a magamutogatás a fontos, azok ilyenek házasság nélkül is és házasságban is. Azok a párok, akiknek az őszinte szerelem a fontos, azok szintén ilyenek esküvő nélkül is és azzal is.
Viszont a házasság jogilag mindenképpen egy tisztább, jobb helyzetet teremt és én gyerekvállalás esetében nagyon fontosnak tartom. Egyéb helyzetben nem annyira, de ez is a felektől függ.
Amúgy meg én házasodtam, a volt férjemmel 12 évet voltunk együtt, ennek kb a fele volt házasság. Szerelemből házasodtunk mégis vége lett. De nem gondolom, hogy ez egy tragédia és nem értékelem kudarcnak. A dolgok változnak, az emberek változnak. Könnyebb és tisztább volt minden jogilag is a válásnál, gyermekelhelyezésnél. Mindketten úgy értékeljük, hogy ez így rendben volt. Nem lett senki kiforgatva, kisemmizve, az élet megy tovább.
Másodjára már nyilván nem akarnék házasodni, mert nem akarok már gyereket, elmúltam negyven. De ez még változhat, ha olyasvalakivel találkozom, aki erre vágyik. Nekem már nem fontos.
Még régebben a házasság nem csodálatos dolog volt, hanem egy üzleti ügy, két család befolyásának/vagyonnak egyesítése/megtartása. Utána lett menő "szerelemből" házasodni, meg ugye ezután lettek gyakoribbak a válások is, mert érzelmek tartották össze a házasságot, nem közös döntések és érdekek.
A házasság mindenkinek mást jelent, és döntse el mindenki magának, akar-e vele élni és milyen okból, milyen feltételekkel.
Nagyon jó és értelmes válaszok születtek.
Ezzel én úgy vagyok hogy mindenki döntse el saját maga,élje úgy az életét ahogy szeretné.
Szerintem ha 2 ember szereti egymást és együtt akarnak lenni, az papír nélkül is működik. Attól, hogy összeházasodnak, semmi nem változik, csak ha a felek mégis külön utakra lépnek, akkor nagyon macerás a válás.
Felesleges felhajtás, képmutatás, rengeteg pénz, amit értelmesebb, hasznosabb dolgokra is lehetne költeni.
Nyilván tudom valakinek ez az álma, de nekem személy szerint nem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!