Váljak vagy ne?

Köszönöm a választ. Az a probléma, hogy a más módon való együttlétet sajnos mindketten kudarcnak éljük meg. Ő azért, mert máshogy nem megy, én pedig azért, mert sajnos az a típusú nő vagyok, akinek szüksége van behatolásra, másképp nem érzem elég kielégítőnek a szexet. Így csak frusztrált maradok, hiába van orgazmusom más módon is, hiányérzetem marad.

Köszönöm a segítő szándékú hozzászólásokat. Ami miatt a válás gondolata felmerült bennem, nem(csak) a szexben felmerült probléma, hanem az, ahogy ezt kezeli. Úgy érzem, nem tesz meg mindent azért, hogy javuljon a helyzet. Ebből arra következtetek, hogy talán mégsem vagyok annyira fontos neki, ahogy mondja és ahogy egyébként az élet más területein érzem. Nem értem, hogy akkor most melyik igaz. Ha azt érzem, hogy mindennél fontosabb vagyok neki, hogyhogy nem tesz meg mindent, hogy javuljon a helyzet. Lehet, hogy mégsem vagyok neki annyira fontos, csak megjátssza valamiért? Vagy félreismertem? De akkor miért nem érdekli ez a helyzet? Az orvos írt fel Viagrát, a biztonság kedvéért, hogy kezdetben segíthet bátorítani. Azt nem szedte be, mert hogy ha nincs fizikai baja, akkor nem fog segíteni. Ezt én sem erőltettem, nem feltétlenül kell gyógyszer, főleg a vérnyomása miatt. Meg arra is gondoltam, ha azzal sikerül, erősítheti benne a betegség tudatot. Így helyeseltem, mikor azt mondta, nem veszi be. Eleinte nehezen beszélt a szexről. Én vagyok neki az első kapcsolata, velem szexelt először. Tapasztalatlan volt és azt mondja, mindig aggódott, hogy megfelelő-e, amit nyújt. De nekem tökéletesen megfelelt. Minden alkalommal (heti 2-3, nekem ennyi pont elég), volt orgazmusom, kétszer is, egyszer orálisan, egyszer a behatoláskor. Próbáltuk, hogy előbb kielégít orálisan, hátha kevésbé stresszel. Elmondása szerint mindig stresszelt, de ez nem látszott a teljesítményén. Kb.két éve került úgymond sínre az életünk, lakást vettünk, én szuper állást kaptam, ő jobb fizetést, mindenünk megvolt. Ő viszont onnantól leblokkolt. Nagy nehezen kiszedtem belőle, hogy azért fokozódott a szorongása, mert azt gondolta, ha már minden ilyen tökéletes az életünkben, javíthatna a szexen, hogy az is még jobb legyen. Mert ő soha nem volt elégedett, mert hiába élveztük mindketten, ő mindig azt gondolta, nem ilyennek kellene lennie. Volt egy kép a fejében, hogy meddig kellene bírnia. Ezt nem is értem, mert nekem pont nem kell sok idő, bőven elmentem mindig előtte, sőt utána nem szeretem, ha még csinálja, mert érzékeny leszek. Állítja, hogy ez végig zavarta (De mi?), de attól kezdve le is lombozódott tőle, mióta próbálta fokozni a teljesítményét. Sokat beszélgettünk, attól átmenetileg jobb lett, de néhány hete már fel sem áll. Az utóbbi két alkalommal kérte, hogy hagyjuk abba. Én megalázva éreztem magam, sírtam. Holnap megyek lakást nézni, külön akarok költözni albérletbe, mert nem bírok így élni. Az ével során javasoltam intim tornát, pszichológust, szexológust, hátha segítenek az önbizalmán. Hiába. Elvégezte a Kriston tanfolyamot, de nem csinálja, mert úgysem segít. Pszichológusról, szexológusról ugyanezt mondta egy alkalom után. Én nem tudom, hogy segíthetnék rajta. Most, hogy el akarok költözni, azt mondja elmegy terápiára, mert egyedül nem tudja ezt megoldani. Én nem hiszek neki. Csak azért mondja, hogy ne hagyjam el. De miért, ha nem akar velem szexelni. Utóbbi időben már látszik rajta, hogy próbálja elkerülni az együttlétet, ha mégis sor kerül rá, nem élvezi, szenved tőle. Ennek semmi értelme. Csalódtam, mert úgy gondolom, ha fontos lennék neki, tenne ez ellen. De ezt meg nem tudom összeegyeztetni a szexen kívüli viselkedésével, amiből egyértelműen az jön le, hogy imád. Én is őt, mindennél jobban. De ez nem működik. Nem akarok feszültséget, nem akarom, hogy eltávolodjunk. Ezért gondoltam, hogy jobb lenne, ha elköltöznék, aztán elválnánk. Akkor rajta se lenne nyomás a szex miatt. De belepusztulok, nem hiszem, hogy bárki mást tudnék szeretni.