Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Nagyon fura, hogy így érzek?
Sziasztok!
27 éves nő vagyok, két éve házas, van egy egyéves kislányunk. Anyósommal brutál rossz a kapcsolatom, mindig is az volt... Tegnap voltunk nála unokával, és nekikezdett a fia előtt is, hogy nekem csak a pénzük kell (kőgazdagok, de ez nem érdekel), és hogy a fiam egy olcsó nőt vett feleségül, és hogy reméli, a lányunk rám semmiben sem fog hasonlítani... Sok vita volt már, a férjem mellettem áll.
A férjem követelte tőle, hogy kérjen tőlem bocsánatot, nem kért, erre a férjem meg se várva a reakciómat, lekevert egyet az anyjának, és közölte, többé nem tekinti az anyjának, unokát csak akkor láthatja, ha az unoka beleegyezik, és eljöttünk.
Őszintén, azóta úgy érzem, sosem szerettem még ennyire a férjemet, sőt, hogy így megvédett, az be is gerjesztett, az elmúlt huszonnégy órában úgy kívántam őt, mint még soha, reggel kérdezte is a férjem, hogy mi történt, mert ennyire "nő még sose voltam az ágyban".
Ezt egyelőre nem mondtam el neki, mert szerintem fura a reakcióm. Szerintetek?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Nem arra gerjedek, hogy felpofozta az anyját, hanem arra, hogy kiállt értem, még az anyjával szemben is.
Amúgy a férjem már ezelőtt is mondta, hogy az én anyukámat jobban szereti, mint a sajátját (meg tudom érteni). Meg nem is azonnal kevert le az anyjának, megadta a lehetőséget a bocsánatkérésre.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
,,Meg nem is azonnal kevert le az anyjának, megadta a lehetőséget a bocsánatkérésre."
Megadta a lehetőséget :D Oké....
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Nem kell, hogy egyetérts, elég ha tudatában vagy annak, hogy ilyesmi megtörténhet.
Nem az számít, hogy az anyja hogyan viselkedett vele korábban, hanem az, hogy ő egy nő felpofozását logikus, jogos reakciónak tartja. Bármit is tett az illető, az nem adhat okot a fizikai agresszióra, ráadásul ebben a helyzetben sok jó megoldás lett volna. Ha szerinte az anyja adott rá okot, hogy megüsse, nem kizárt, hogy egyszer rólad is így fogja gondolni. Egy házasságban vannak hullámvölgyek, amikor a másik annyira idegesít, hogy kifutnál a világból. Aki szerint a pofon jó megoldás, az ilyen helyzetben is indokoltnak fogja találni.
Remélem, hogy nem így lesz. Valószínűleg a válaszolók közül is többen tudják, mi fán terem a bántalmazó kapcsolat. Nem állítom, hogy ez már az vagy biztosan az lesz, de sajnos van rá esély, és ha így alakul nagyon fontos, hogy időben észrevedd és tudj segítséget kérni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!