Mit tegyek, ha már nem tudok megváltozni?

Házasságban élek van egy gyerekünk, nemrég házasodtunk össze a férjemmel. Van egy kis probléma, ugyanis én ehhez a házassághoz nem vagyok eléggé erős fejben és ráadásul a körülmények sincsenek pozitív hatással ránk. Még nincs közös házunk, nagyszülőknél élünk. Nem érzem magam sehol se otthon, nálunk nem lehet lakni huzamosabb ideig mert a tesóm paranoid skizofrén és legfőképpen rám és a páromra irányulnak a téveszméi. Szeretnék otthon lakni, hiszen "otthon" érezhetem ott magam, de Anyukám is teljesen megváltozott azóta, nyomott ott a légkör. Pároméknál vagyunk, itt jó lenne de bőröndökben lakunk, nem tudom itt elengedni magam.

Régen sok veszekedésünk volt, sok volt a stressz akkor kezdődtek tesóm szuicid hajlamai, fenyegetőzései stb... Majd a veszélyeztetett terhesség, koraszülés visszatartást stb stb. Szóval nem volt könnyű. Párom ennek ellenére velem maradt, de egy párszor elmondta hogy elviselhetetlen vagyok és ha nem tudná min mentem keresztül, már elhagyott volna. Belém égett ez a mondat. Én is mondtam sok zagyvaságot neki, de ennyire komolyan hangzót még nem. Állítólag szeret, dolgozik, segítkezik bár ami volt régen köztünk, az már nincs úgy meg. Meglepetések szülinapra, stb ilyenek már nincsenek. Sosincs ideje, dolgoznia kell... na mindegy. Ha nincs velem, nem érzem hogy hiányzom, voltak már hazudozások felőle stb. Ölelget, puszilgat olyankor jólesik, de ha a dolgok mögé nézek rájövök,hogy nem teljesen biztos az,hogy annyira szeret mint ahogy mondja. Gondolkozom rajta,hogy vajon én gondolom túl a dolgokat vagy reális síkokon vagyok még, azt nem tudom.

Szóval ott vagyok, hogy eszméletlen féltékeny lettem. Szépre, csúnyára tökmindegy, mindenkiről azt hiszem, hogy jobb neki az mint én. Tudom persze,hogy ez mind azért van, mert nincs meg az önbizalmam de ezen nem tudok változtatni és már ott tartok hogy pánikbeteg lettem és fizikailag teljesen rosszul vagyok és legszívebben elmenekülnék egyedül valahová, ne legyek senkinek teher, én se menjek tönkre, de csak egyszerűen nincs helyem sehol. Gyerekemet nem akarom egyedül felnevelni és mivel még mindig egyetemen tanulok, szakmám sincs amivel el tudnám tartani, de tudom hogy neki családra van szüksége.

Pszichológusnál már jártam, párterápiát javasolt...de párom annyira lelkes a dolgokban.

Voltatok hasonló helyzetben?

25/N