Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Esküvőn lehetséges ilyet kérni? Egy szép zenét, az alábbi módon?
Én a fiús anyuka vagyok a történetben. A lány anyukájának van egy ötlete. Ugyanis a fiatalok (amikor beszélgettünk az esküvőről), mondták, hogy nem kértek "művészeti részt" (amit az esküvő elején szoktak), tehát egy dal, vagy vers, hangszeren játszás, ilyesmi. Egyszerűen csak mert nem, nem volt ötletük.
Állítólag anyakönyvvezetők szerint pedig ez a rész azért előnyös, mert azért stresszben van a párocska, és így az elején a bevonulás után van egy kis "lenyugvás".
Szóval leendő menyem anyukája azon ötletel, hogy egy igazán szép dalt lehetne-e kérni így "művészeti rész" gyanánt. 2,7 perces lenne, egy nagyon szép kis dal egy nagyon szép feldolgozásban. Egyszerű, letisztult.
Ilyenbe egyáltalán belemegy az anyakönyvvezető? Tehát az elején úgy lenne felvezetve bevonulás után, hogy ezt a dalt hallgassuk meg, az ifjú pár szülei "küldik" a párnak.
Vagy ilyet nem lehet?
(Mert gondolom, annál jobb, mint valami harmadrangú színész előad egy verset muszájból.)
Véleményeket írjatok légyszi (amúgy nem vagyunk matuzsálemek, nagyon fiatalon házasodnak a gyerekeink:))
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Azért állítsátok le már magatokat itt páran.
Nem a nászútjukról vagy a gyerekvállalási terveikről akar dönteni a lány anyukája.
Mindössze egy kedves gesztust szeretne.
Ez az "én esküvőm, én döntök, mindenki menjen a búsba", azért szánalmas, ami ezen az esküvő fórumon alapból is van.
Én láttam már olyan esküvőt, ahol konkrétan a "Kis kece lányom" c dal volt így megbeszélve, imádták a fiatalok (a menyasszony egy igazán kis fiatal, jó értelemben "elkényeztetett" lányka volt, a vőlegény pedig zenélt valamikor, nagyon tetszett nekik ez a gesztus.
Gondolom, Kérdező sem a 80-as évekbeli kedvencét "erőltetné" rájuk, hiszen írta is, hogy egy szép népdalt.
Az a baj, hogy itt kb. a 90%-nak az egyetlen döntési lehetősége valóban a saját esküvője, és ott aztán ellenség a legszeretőbb szülő is.
Másrészt nem mindenhol alap az anyós utálása, és nem mindenhol olyan a viszony, mint a lópokróc.
Nem szoktam beleszólni más kérdéseibe és a válaszolók válaszait sem szoktam elemezni, de szánalmasan szar élete lehet az itt válaszolók 95 százalékának.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
11-es, milyen stílus?
Azért egy fórumon senki ne írjon már senkire olyat, hogy beleugat, jó?
Se a 23 éves a negyvenesnek, se az egyidősek egymásnak.
Na, ez a stílus, én is szóvá tettem volna annak a 23 éves neveletlen cafkának, aki ilyet ír, hogy "beleugat".
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
"Bár nem hinném, hogy téged fenyegetni fog az a veszély, hogy az esküvődről kell döntened valaha:DDD"
Aki ilyen hangsúlyt enged meg magának, az nem érdemli a tiszteletet. Veleményt kértél, leírtuk. Rossz ötlet. Önzők vagytok és ez nem a ti esküvőtök. Nem kell belepofázni. Ha nem kértek, ti se szervezkedjetek. Nálam anyóspajti jó nagy feketeponttal indítana, hiába mosolyognék rá az esküvőn. Szerencsére az én leendő anyósom normális.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
14.: nevezhetsz cafkának, de amit anyóspajti csinál, az beleugatás. A pár háta mógött szervezkedni, hogy az esküvőn is ők legyenek a középpontban.
A saját gyereked is cafkának hívod, ha van véleménye?
Attól, hogy valaki öreg, nem érdemli a tiszteletet automatikusan
23/N
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Tudjárok mit? Nekem ugyan mindegy :D Nem ennek a cafkának és a párjának az eskúvőjébe okoskodtok bele.
"Anyósék küldik"... mint egy ócska kívánságműsor :D
Felőlem akár fehér ruhában is lejthettek, ha ennyire bele akartok mindenbe kotnyeleskedni. Szép napot
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Amúgy pl. most három kolleganőm lánya is házasodik nyáron.
Mindegyik az anyukájával jár ruhát választani, az anyukájával veszi meg a fátylat, közben csajos napot tartva a nagyvárosban.
Nem mindenhol olyan elvadult a viszony, hogy a szülő csak rossz lehet.
Aztán egyik ül az egyik vonatra, másik a másikra, laknak egymástól 20 km-re, és klasszul működik.
Nem fekete, vagy fehér. Attól még nincs rátelepedve egyik a másikra, mert időnként megbeszélnek dolgokat, és időnként a lány pl. az anyjától kér tanácsot, segítséget.
(Utána majd ezek a macák fogják írni, az itt nagy vehemensen szitkozódók kb. 5 év múlva, hogy "anyám és anyósom is szarik a unokájára", stb.
(Már aki eljut egyáltalán addig, hogy épeszű pasinak kellei fog:))
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Provokáló kamukérdés, látszik, hogy nem 40-es anyuka vagy :)
Másrészt, én nem örülnék ha szervezkednének a hátam mögött a saját esküvőmmel kapcsolatban. Köszi, de megoldom a párommal.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!